Szombati ellenfelünk elődjét 1941-ben alapították Székesfehérvári Vadásztölténygyár SK néven, majd 1950. március 10-én újjáalapították a klubot, Vadásztölténygyári Vasas elnevezéssel. Az 1957/1958-as szezonban szerepelt először az NB II.-ben, míg az élvonalba tíz évvel később 1967-ben jutott fel, 1968-ban pedig átkeresztelték az egyesületet Videoton SC névre. Az elmúlt évtizedek során több névváltozatot használtak, manapság ismét Videotonnak hívják őket.

A fehérvári klub kétszer nyert bajnokságot (2010/2011 és 2014/2015) és egyszer Magyar Kupát (2005/2006), kétszer Szuperkupát (2011, 2012), háromszor Ligakupát (2007/2008, 2008/2009, 2011/2012), de legnagyobb sikere  az 1985-ben megszerzett UEFA-kupa ezüstérem volt. A Real Madrid ellen vívott kétmérkőzéses finálé óta magyar klubcsapat nem játszott nemzetközi kupa döntőjében.

Az előző idényben nagy fölénnyel, hétpontos előnnyel nyerték meg a bajnokságot, a 21 gólos Nikolics Nemanja személyében ők adták a gólkirályt is.

A Bajnokok Ligája második selejtező körében csatlakoztak a mezőnyhöz, és hosszabbítás után búcsúztatták a walesi The New Saints csapatát. A harmadik kör első mérkőzésén 1-1-es döntetlent értek el a fehérorosz BATE Boriszov ellen.

Nyári játékosmozgás

Nagy változások történtek a bajnokcsapatban, a távozó játékosokat elsősorban a gazdaságilag ellehetetlenülő győri csapatból igyekeztek pótolni, de igazoltak egy már bizonyító és egy reményteli légióst is.

Érkezők: Branislav Danilović (szerb, PAFC - kölcsönbe), Koltai Tamás (Győri ETO), Lang Ádám (Győri ETO), Pátkai Máté (Győri ETO), Rudolf Gergely (Győri ETO), Alhassane Soumah (guineai, Juventus)
Távozók: Arturo Álvarez (salvadori), Juan Calatayud (spanyol, Atlético de Kolkata), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Szofian Sakla (marokkói), Sándor György (Perth Glory), Stopira (zöld-foki-szigeteki), Tomás Tujvel (szlovák, Dunaszerdahely - kölcsönbe), Zsótér Donát (PAFC - kölcsönbe)

A Videoton idei eredményei

Amilyen eredményes volt tavaly a Videoton, olyannyira nem megy ebben a bajnokságban, nemhogy pontot nem szereztek, még gólt sem lőttek 180 perc alatt.

  1. forduló: Honvéd - Videoton 1-0
  2. forduló: Videoton - Haladás 0-1

Az előző fordulóban így állt fel a Videoton: Danilović - Heffler T., Juhász, Vinícius, Maréval - Simon Á. (Fejes, 46.) - Koltai, Pátkai, Kovács I., Oliveira (Gyurcsó, 55.) - Ivanovski (Soumah, 55.).

Az edző

Második bajnoki címe után is vezetőedzőt váltott a Videoton, Joan Carillo helyét az 53 esztendős francia Bernard Casoni vette át. Az egykori kiváló védő játékos-pályafutása során az Olympique Marseille színeiben két bajnoki címet, a BEK utolsó kiírásában ezüstérmet, a BL első sorozatában aranyat nyert. Vezetőedzőként Franciaországban és Tunéziában dolgozott, valamint nyolc találkozó erejéig betöltötte az örmény válogatott szövetségi kapitányának tisztjét is. A Videoton kispadján a harmadik mérkőzés vár rá Diósgyőrben.

Egymás ellen

Horváth András

Az NB I. első Diósgyőr - Videoton összecsapására közel öt évtizede, 1968. augusztus 28-án került sor. Tamás - Várkonyi, Salamon, Kiss, Gál Szucsányi, Vass, Hajas, Szurgent, Horváth, Sikora összeállításban küldte pályára fiait Teleki Gyula a Diósgyőr vezetőedzője. A történelmi első mérkőzést az akkori gólfelelőseink, Szurgent Lajos és Horváth András góljaival 2-0 arányban megnyertük. Ebben az évben Horváth 24 mérkőzésen 12 gólt szerzett, ezzel magasan a legeredményesebb játékosunk volt. Meg kell említeni még, hogy ezelőtt a meccsünk előtt pár hónappal adták át az újjáépített stadionunkat - a "bástyaszerű" állóhelyi részekkel -, ami akkor a vidék legnagyobb arénájának számított.

A 2-0-ás sikert meg tudtuk ismételni egy évvel később is. Akkor Udvarev és Hajdú volt eredményes. Ezt követően viszont 5 miskolci mérkőzésünkön nem jött ki a lépés a Fejér megyei együttes ellen.

Az öt összecsapáson keresztül tartó döntetlenek és vereségek rövid sorozatának aZ 1976/1977-es pontvadászat első fordulójában az Andrássy úton Oláh Ferenc találata vetett véget. (A győztes csapat: Szabó L. - Tóth, Salamon, Váradi, Martis, Oláh, Fükő, Tatár, Koleszárik, Polyák, Fekete. Vezetőedző: Szabó Géza.) Az egygólos győzelem után azonban újabb 5 sikertelen mérkőzés következett.

Az 1982/1983-as sorozatban azonban Tatár György góljának és újabb győzelemnek örülhetett a diósgyőri publikum.  Dr. Puskás Lajos a Gulyás - Szlovák, Giron, Teodoru I, Görgei, Oláh, Tatár, Feledi, Kiss, Borostyán, Teodoru II (Fekete) összeállításban küldte pályára a DVTK-t.

A legtöbb gólt hozó mérkőzésünket a következő szezonban játszottuk. Bár a sok gólnak örülhettünk, a győzelem elmaradt: Tőzsér, Szemere és Borostyán góljára ugyanis 4 vendégtalálat érkezett.

Borostyánt (középen) nem lehetett megállítani


Ebben az évben a DVTK búcsúzott az NB I-től, míg a Vidi ezt követően élte fénykorát, melynek megkoronázása volt az 1985-ös UEFA-kupa döntő a Real Madrid ellen. Igaz Székesfehérvárott a Videoton 3-0-ás vereséget szenvedett, a Bernabeuban Májer góljával 1-0 arányban győzött a Disztl P. - Csuhay, Horváth, Disztl L., Végh - Burcsa, Májer, Csongrádi (Wittmann, 57.) - Szabó, Vadász, Novath (Palkovics, 51.) összeállításban szereplő magyar csapat.

A két klub egymás elleni újkori történelmében már a DVTK dominált. A '90-es években 3 győzelem, 1 vereség, míg az ezredforduló után 5 győzelem, 1 döntetlen és 4 vereség a mérlegünk a Diósgyőri Stadionban.

Az 1991/1992-es évad tavaszán Tornyi Barnabás ült a kispadon, amikor a Videoton Miskolcra látogatott. A mester a Knotz - Bém, Leskó, Dancs (Parhomenko, 83.), Csízi - Molnár I., Petcu (Császári, 88.), Farkas, Kiser - Szvisztun, Vitelki összeállításban küldte pályára a DVTK-t és Ioan Petcu két góljával 2-0-s sikert könyvelhettünk el. Érdekesség, hogy a vendégeknél szerepelt egykori játékosunk, Kuttor Attila, valamint Sallói István is, aki később a Diósgyőr ügyvezetője lett.

Már a következő Tornyi-érához kapcsolódik a legnagyobb arányú győzelmünk, a 49 éves Veréb Györggyel a kapuban és a gólt szerző, majd 11-est hárító Kiser Lászlóval: az 1997/1998-as szezonban 4-1-re vertük a Videotont egy felejthetetlen mérkőzésen. A csapatunk a Veréb (Dávid, 68.) - Téger, Földvári, Kovács T. - Ternován (Turóczi, 60.), Kiser, Buzás, Jakab, Kákóczki (Buliga, 79.) - Domokos, Kulcsár összeállításban szerepelt, míg góljainkat Domokos Béla (2), Kulcsár Sándor és Kiser László szerezte.


A DVTK "feltámadása" és az első osztályba való visszatérése után a 2004/2005-ös szezonban majdnem sikerült megismételni a bravúrt, ezúttal azonban "csak" 3-1-es sikert értünk el a piros-kékek ellen. Gálhidi György vezetőedző a Kövesfalvi - Mogyorósi, Gáspár, Máté, Dinu, Halgas, Egressy (Katona), Sipeki, Mogyoródi (Virág), Siminic (Vitelki), Tisza csapatot küldte pályára, Egressy Gábor 2, Tisza Tibor 1 góllal vette ki a részét a sikerből.

 

A következő bajnokságban Horváth Ferenc szállította a győztes gólt a Kövesfalvi - Mogyorósi, Vámosi, Farkas V., Mogyoródi, Halgas (Katona), Pintér Z., Sipeki (Farkas N.), Vitelki (Binder), Horváth F., Tisza összeállításban játszó Diósgyőrnek.

A 2006/2007-es bajnokságban ismét sikerült itthon tartani a pontokat. Csank János Szalma - Rubint, Hegedűs, Katona, Farkas V., Sipeki (Huszák), Foxi, Vitelki (Faggyas), Sadjo (Binder), Simon A., Douva összeállítású csapata Sadjo Haman és Halidou Douva góljával győzött 2-1-re.

2007. október 19-én sorozatban negyedszer győzött a DVTK a Videoton ellen hazai pályán. A kispadot egy fordulóval korábban elfoglaló Vágó Attila a Köteles - Leo, Hegedűs, Katona, Elek N., Peguy (Huszák), Kállai, Vitelki (Lakatos), Douva, Simon A., Sipeki (Lipusz) összeállításban küldte pályára csapatát, amely Sipeki István és Simon Attila góljaival győzött 2-0-ra.

2013. április 7-én fogadtuk a piros-kékeket Ribánszki - Vági, Vadász, Kádár, Gohér - Gosztonyi (Seydi, 85.), Hanek, Fernando (Nagy T., 83.), Luque (Bacsa, 89.) - Tisza, Rudolf összeállításban. Habár a vendégek több ibériai légióssal álltak fel, a meccsen a DVTK spanyoljai vitték a prímet. Luque és Fernando góljaival már a 22. percben 2-0 állt az eredményjelzőn. Ezt követően hiába tett meg mindent a Videoton, erejükből csak a szépítésre futotta Nikolics révén.


Két évvel ezelőtt, 2013. november 24-én Szivics Tomiszláv a Rajić - Eperjesi, Vadász, Kádár, Gohér - Nikházi (Gosztonyi, 68.), Elek, Kostić, Barczi (Batioja, 68.) - Bacsa, Futács csapatot küldte pályára. A vendégek kétszer is vezetést szereztek, azonban előbb Bacsa Patrik, majd Gohér Gergő góljával a DVTK mindkétszer egyenlíteni tudott.

 

Legutóbbi hazai bajnokinkon az Antal - Okuka, Szalai V., Alves (Krstić, 39.), Németh M. - Koman, Egerszegi, Bognár I. (Jenner, 57.) - Marjanović (Gosztonyi, 72.), Griffiths, Takács T. összeállításban küldte pályára a DVTK-t Szivics Tomiszláv vezetőedző. Gól nélküli első félidőt követően Georges Griffiths hosszabbításban esett találata csak a szépítésre volt elegendő.

 

Az utóbbi évek legnagyobb diósgyőri sikere is a Videoton ellen született. A Ligakupa utolsó előtti kiírásának döntőjében a Radoš - Vadász, Alves, Debreceni, Husić - Kádár (Grumić, 46.), Elek - Gosztonyi (Batioja, 80.), Kostić, Bacsa (Barczi, 90+3.) - Futács összeállítású csapatnak szavazott bizalmat Szivics Tomiszláv vezetőedző és Kostić, valamint Futács góljával már a 12. percben kétgólos előnyre tett szert a csapat. A Videoton ugyan még tudott szépíteni, de a DVTK besöpörte története első Ligakupa-győzelmét.

 

Az eddig lejátszott Diósgyőr - Videoton mérkőzések az élvonalban

  1. 1968
    DVTK - Videoton 2-0 G.: Szurgent, Horváth
  2. 1970
    DVTK - Videoton 2-0 G.: Udvarev, Hajdú
  3. 1970/1971
    DVTK - Videoton 2-2 G.: Fekete (2)
  4. 1971/1972
    DVTK - Videoton 1-3 G.: Horváth
  5. 1972/1973
    DVTK - Videoton 0-2
  6. 1974/1975
    DVTK - Videoton 1-1 G.: Görgei
  7. 1975/1976
    DVTK - Videoton 0-2
  8. 1976/1977
    DVTK - Videoton 1-0 G.: Oláh
  9. 1977/1978
    DVTK - Videoton 1-2 G.: Tatár
  10. 1978/1979
    DVTK - Videoton 0-1
  11. 1979/1980
    DVTK - Videoton 1-1 G.: Fekete
  12. 1980/1981
    DVTK - Videoton 0-1
  13. 1981/1982
    DVTK - Videoton 0-1
  14. 1982/1983
    DVTK - Videoton 1-0 G.: Tatár
  15. 1983/1984
    DVTK - Videoton 3-4 G.: Tőzsér, Szemere, Borostyán
  16. 1991/1992
    DFC - Videoton-Waltham 2-0 G.: Petcu (2)
  17. 1992/1993
    DFC - Videoton-Waltham 0-1
  18. 1997/1998
    DFC - Videoton 4-1 G.: Domokos (2), Kulcsár, Kiser
  19. 1998/1999
    DFC - Videoton 1-0 G.: Lipták
  20. 2004/2005
    DVTK - Videoton 3-1 G.: Egressy (2), Tisza
  21. 2005/2006
    DVTK - FC Fehérvár 1-0 G.: Horváth F.
  22. 2006/2007
    DVTK - FC Fehérvár 2-1 G.: Sadjo, Douva
  23. 2007/2008
    DVTK - FC Fehérvár 2-0 G.: Sipeki, Simon A.
  24. 2008/2009
    DVTK - FC Fehérvár 0-1
  25. 2009/2010
    DVTK - Videoton 0-1
  26. 2011/2012
    DVTK - Videoton 0-2
  27. 2012/2013
    DVTK - Videoton 2-1 G.: Luque, Fernando
  28. 2013/2014
    DVTK - Videoton 2-2 G.: Bacsa, Gohér
  29. 2014/2015
    DVTK - Videoton 1-2 G.: Griffiths

Mérlegünk: 29 mérkőzés, 12 győzelem, 4 döntetlen, 13 vereség, 35 rúgott és 33 kapott gól

(forrás: Varga Lajos: A futball-labda diósgyőri útja, Diósgyőri webmúzeum )

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!