A szombathelyi csapatot 1919-ben alapították és 1936-ban mutatkozott be az élvonalban, ám a következő esztendőben már ki is esett. Ezt követően a Hali többnyire az első és a másodosztály között ingázott.

A csapat sikerkorszaka az utóbbi tíz évben íródik. Bíró Péter és cége, a Lombard távozását követően új csapatot kellett építeni Szombathelyen. 2007. július 1-vel az Illés Béla-Halmai Gábor páros fémjelezte Halmill Team Tanácsadó Kft. 44%-os üzletrészt vett meg az Önkormányzattól - ezzel stabilabbá vált a Szombathelyi Haladás, mind anyagilag, mind szakmailag. A csapat a 2007/2008-as szezonban megnyerte az NB II. Nyugati-csoport küzdelmeit és visszajutott az első osztályba.

A szombathelyi gárda alapítása óta a 2008/2009-es bajnokságban szerepelt a legjobban a bajnokságban, a 3. helyen végzett a csapat, kivívva ezzel az Európa Ligában való indulás jogát. Ezzel az eredményével új rekordot állított fel az NB I. történetében: újoncként még egy csapat sem tudott ennél jobb eredményt elérni.

Tavaly nem sokon múlt, hogy kiessenek az élvonalból, ám végül sikerült kiharcolniuk a bennmaradást. Legeredményesebb játékosuk a hat találatig jutó Radó András volt, aki azóta már az FTC keretét erősíti.

Nyári játékosmozgás

Jelentős játékosmozgás volt a szombathelyieknél a nyár folyamán. A legnagyobb név a távozók közül egyértelműen Radó András, aki a klub leggólerősebb játékosa volt az elmúlt időszakban, és közel egy csapatnyi játékost kölcsönöztek Sopronba. Míg az érkezők közül pedig Király Gábor számít a legnagyobb fogásnak. Az eddigi eredmények alapján úgy tűnik, hogy válogatott kapusa megadta a kellő stabilitást a Haladás védelmének, aminek köszönhetően idén nem a kiesés ellen harcolnak.

Érkezők: Raffaele Alcibiade (Bp. Honvéd), Ante Batarelo (Balmazújváros), Bosnjak Predrag (Nyíregyháza), Gosztonyi András (DVTK), Király Gábor (Fulham), Saša Popin (Lombard Pápa), Ugrai Roland (FTC), Stef Wils (Cercle Bruges), Thomas Wils (Lierse), Medgyes Zoltán (Mezőkövesd).

Távozók: Arnaud Bühler (Lausanne), Czingráber Máté (Siófok), Andrea Mancini (Békéscsaba), Radó András (FTC), Tommaso Rocchi (Tatabánya), Varga Gábor, Bedi Noel (SVSE - kölcsönbe), Dallos Máté (SVSE - kölcsönbe), Grabant Bence (SVSE - kölcsönbe), Grabant Péter (SVSE - kölcsönbe), Gyürü László (SVSE - kölcsönbe), Hegedűs János (Budaörs), Jancsó András (SVSE - kölcsönbe), Katona Máté (SVSE - kölcsönbe), Rácz Barnabás (SVSE - kölcsönbe), Tihanyi Olivér (SVSE - kölcsönbe), Tóth Martin (SVSE - kölcsönbe), Laurentiu Branescu (Juventus - kölcsönből vissza)

A Haladás játékoskerete

kapusok
1 Király Gábor (HUN) 1976.04.01.
44 Gyurján Márton (HUN) 1995.12.01.
66 Rózsa Dániel (HUN) 1984.11.24.

védők
3 Fehér Zoltán (HUN) 1981.06.12.
4 Jánvári Gábor (HUN) 1990.08.15.
6 Wils, Stef (BEL) 1982.08.02.
23 Schimmer Szabolcs (HUN) 1984.02.24.
24 Angyal Zsolt (HUN) 1994.03.24.
26 Jagodics Márk (HUN) 1992.04.12.
35 Bosnjak Predrag (HUN) 1985.11.13.

középpályások
15 Iszlai Bence (HUN) 1990.05.29.
17 Nagy Patrik (HUN) 1991.02.16.
18 Gosztonyi András (HUN) 1990.11.07.
20 Wils, Thomas (BEL) 1990.04.24.
25 Batarelo, Ante (CRO) 1984.11.21.
45 Németh Márió (HUN) 1995.05.01.
79 Halmosi Péter (HUN) 1979.09.25.
80 Petró Balázs (HUN) 1997.07.01.

támadók
8 Dudás Ádám (HUN) 1989.02.12.
10 Martínez, Leandro (ITA) 1989.10.15.
32 Gaál Bálint (HUN) 1991.07.14.
70 Ugrai Roland (HUN) 1992.11.13.
77 Medgyes Zoltán (HUN) 1995.07.23.
89 Popin, Saša (SRB) 1989.10.28.
96 Török Milán (HUN) 1996.08.09.

A Haladás idei eredményei

A Haladás négy győzelmével, öt döntetlenjével és egy vereségével jelenleg az előkelő második helyet foglalja el a tabellán, ám az elmúlt három forduló során egyszer sem tudták megszerezni a három pontot Király Gáborék. A csapat teljesítményére a kevés lőtt és kapott gól jellemző.

1. forduló: Haladás - FTC 0-2
2. forduló: Videoton - Haladás 0-1 G.:Juhász R. (ög.)
3. forduló: Haladás - MTK 2-2 G.: Ugrai, Jagodics
4. forduló: DVSC - Haladás 0-1 G.: Halmosi
5. forduló: Haladás - Paks 1-0 G.: Németh M.
6. forduló: Újpest - Haladás 0-0
7. forduló: Békéscsaba - Haladás 0-1 G.: Németh M.
8. forduló: Puskás Akadémia - Haladás 1-1 G.: Németh M.
9. forduló: Haladás - Honvéd 0-0
10. forduló: Haladás - Vasas 1-1 G.: Gaál B.

A legutóbbi mérkőzésen a Király - Angyal , S. Wils, Jagodics, Bosnjak - Nagy P.  Th. Wils, Fehér (Popin, 77.) - Németh M. (Medgyes, 70.), Gaál (Gosztonyi, 84.), Halmosi összeállításban lépett pályára a Haladás.

Vezetőedző

Mészöly Géza játékosként többek között szerepelt a Vasas, a Le Havre és Lille csapatában is. A Magyar Kupa győztes hátvéd tizennyolc alkalommal játszott a felnőtt válgotott keretében. A Haladás előtt vezetőedzőként irányította már a Vasas és az Újpest gárdáját is, de hasonló feladatokat látott el az U18-as és U19-es válogatottaknál is.

Ismerős arcok

Gosztonyi András éppen a nyári átigazolási szezonban került a DVTK-tól a Haladáshoz. A támadó 2012 és 2015 között öt gólt szerzett diósgyőri színekben az OTP Bank Ligában és távozása óta most szombaton tér vissza első alkalommal Miskolcra. Mellette ismerős lehet a szombathelyiek keretéből Petró Balázs is, a fiatal, miskolci születésű középpályás ugyanis Diósgyőrben tanulta a labdarúgás alapjait.

Egymás ellen

A két csapat Miskolcon először 1941. március 9-én találkozott az élvonalban. Csapkay Károly legénysége a Gáspár - Bohus, Felföldi, Kalocsay, Turán , Barta, Mészáros, Berecz, Füzér, Barna, Turbéki összeállításban 1-1-es döntetlent ért el. A Diósgyőr gólját az egyszeres válogatott Berecz István szerezte.

A következő találkozásunkkor már hazai győzelemnek örülhetett a publikum. 1942. szeptember 27-én a Károlyi - Bohus, Felföldi, Radnai, Turán, Barta, Füzér, Kertész, Klimek, Fazekas, Penderi összeállítású Diósgyőr kiütéses 4-1-es sikert aratott. A góljainkon Klimek (2), Füzér és Fazekas osztozott.

Ezt követően is többnyire a Diósgyőr nyerte a párharcokat, de 4 alkalommal,  (1952, 1958/1959, és 1983/1984, 2009/2010) a vasi legények diadalmaskodtak.

A legnagyobb gólarányú győzelem a diósgyőri Aranycsapatához fűződik. Az 1978/1979-es szezonban 6 gólt rámoltak be Tatár Gyuriék a szombathelyiek hálójába. Szabó Géza csapata a Szabó L. - Szántó, Salamon, Teodoru B., Kutasi, Oláh, Tatár, Görgei, Kerekes, Fekete, Grolmusz összeállításban Fekete László, Kerekes János, Tatár György, Teodoru Borisz és Grolmusz Gyula góljával diadalmaskodott.

A legfordulatosabb összecsapásunkra kétséget kizáróan az 1997/1998-as szezonban került sor. A Tornyi Barnabás edzette DFC a Rácz - Varga S., Földvári, Nagy S., Kovács T. - Turóczi (Volár a 60.), Farkas J., Buliga, Ruskó (Kákóczki a 46.) - Jakab (Domokos a 85.), Kulcsár összeállításban már a mérkőzés elején kétgólos hátrányba került, de a szünet előtt még sikerült szépíteni. A fordulás után pedig Farkas János és Kovács Tibor góljaival a maga javára döntötte el a mérkőzést.

2013. március 9-én a Szentes Lázár irányította DVTK José Luque góljával 1-1-es döntetlent játszott a Ribánszki - Vági, Vadász, Kádár, Gohér - Gosztonyi (Fernando, 75.), Elek, Takács P. (Abdouraman, 69.), Luque - Tisza, Rudolf (Bacsa, 58.) összeállítású DVTK.


2014. május 4-én szintén 1-1-es döntetlent játszott a két csapat. Zoran Kostić 17. percben szerzett gólját Dvorschák egyenlítette ki a 32. percben. A  DVTK a Radoš - Vadász, Alves, Debreceni, Husić - Egerszegi, Kostić, Gosztonyi - Bacsa (Batioja, a 73.), Grumić (Marjaćović, a 84.), Barczi (Futács, a 46.) összeállításban lépett pályára.

 


A két döntetlent követően az előző szezonban a két alakulat miskolci mérkőzésén magabiztos hazai győzelem született. A vendégek két öngólja mellett Németh Milán járult hozzá a 3-0-ás sikerhez. A találkozón a DVTK csapata a Radoš - Okuka, Alves, Kádár, Husić - Bori (Marjanović, 64.), Nikházi, Bognár I. (Németh M., 77.), Bacsa - Takács T. (Gosztonyi, 52.), Grumić összeállításban lépett pályára.

Az eddig lejátszott Diósgyőr - Szombathely mérkőzések

  1. 1940/1941
    DiMÁVAG - Haladás 1-1 G.: Berecz
  2. 1942/1943
    DiMÁVAG- Haladás 4-1 G.: Klimek (2), Füzér, Fazekas
  3. 1951
    DiVasas - Szombathelyi Lokomotív 2-1 G.: Csorba, Németh
  4. 1952
    DiVasas - Szombathelyi Lokomotív 0-3
  5. 1954
    DiVasas - Szombathelyi Törekvés 3-0 G.: Nagy, Dobó, Csontos
  6. 1955
    DiVasas - Haladás 1-1 G.: Virágh
  7. 1957/1958
    DVTK - Haladás 2-2 G.: Csányi , Papp
  8. 1958/1959
    DVTK - Haladás 0-2
  9. 1959/1960
    DVTK - Haladás 1-0 G.: Iván
  10. 1967
    DVTK - Haladás 3-2 G.: Horváth (2), Szurgent
  11. 1968 (MVSC pálya)
    DVTK - Haladás 1-0 G.: Kiss
  12. 1969
    DVTK - Haladás 0-0
  13. 1970/1971
    DVTK - Haladás 1-0 G.: Gass
  14. 1971/1972
    DVTK - Haladás 2-0 G.: Vass, Horváth
  15. 1974/1975
    DVTK - Haladás 6-2 G: Horváth (2), Kolláth, Oláh, Hajas, Görgei
  16. 1975/1976
    DVTK - Haladás 1-1 G.: Fekete
  17. 1976/1977
    DVTK - Haladás 1-1 G.: Görgei
  18. 1977/1978
    DVTK - Haladás 0-0
  19. 1978/1979
    DVTK - Haladás 6-1 G.: Teodoru, Oláh, Tatár, Kerekes, Fekete, Grolmusz
  20. 1981/1982
    DVTK - Haladás 1-0 G: Borostyán
  21. 1982/1983
    DVTK - Haladás 0-0
  22. 1983/1984
    DVTK - Haladás 0-1
  23. 1991/1992
    DFC - Haladás 2-1 G.: Szvisztun, Görög (öngól)
  24. 1997/1998
    DFC - Haladás 3-2 G.: Jakab, Farkas J., Kovács T.
  25. 1998/1999
    DFC - Haladás 5-1 G.: Smiljanić, Szabó T., Kuttor, Szabados, Egressy
  26. 1999/2000
    DVTK - Haladás 1-1 G.: Frunza
  27. 2008/2009
    DVTK - Haladás 1-0 G.: Kamber
  28. 2009/2010
    DVTK - Haladás 1-3 G.: Menougong
  29. 2011/2012
    DVTK - Haladás 1-0 G.: Luque
  30. 2012/2013
    DVTK - Haladás 1-1 G.: Luque
  31. 2013/2014
    DVTK - Haladás 1-1 G.: Kostić
  32. 2014/2015
    DVTK - Haladás 3-0 G.: Jagodics (ög.), Németh M., Fehér Z. (ög.)


Mérlegünk: 32 mérkőzés, 17 győzelem, 11 döntetlen, 4 vereség, 55 rúgott és 29 kapott gól

Forrás: Varga Lajos - A futball-labda diósgyőri útja

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!