“... Együtt vagyunk, győzni fogunk...”

Abdou: Keményen kell dolgozni

Mohamadou Abdouraman egy gólt szerzett ősszel, de nem is a gólok száma miatt szeretik a DVTK szurkolói, hanem elsőrangú védőmunkája miatt.
Mohamadou Abdouraman (Fotó: bp)

- Hogyan emlékszel vissza 2011-re?
- Nagyon szép emlékeim vannak, életem egyik legszebb, pályafutásom legeredményesebb időszaka volt. Tavasszal megnyertük az NB II.-es bajnokságot és ősszel is jól szerepeltünk, azt mégsem mondanám, hogy teljes mértékig elégedett vagyok, mert a csapat képes rá, hogy ennél is többet nyújtson.

- Minden játékostól megkérdeztem, melyik mérkőzés volt a legjobb meccse az ősszel. Neked?
- Az összes találkozóra úgy készültem, hogy mindegyik egyformán fontos volt számomra. Néha sikerült jó teljesítményt nyújtanom, néha talán nem, de bízom benne, hogy az igazán jó mérkőzések még hátra vannak. Talán tavasszal, én mindent megteszek érte!

- Ha már tavasz, mit vársz a bajnokság második részétől?
- Jó lenne valamit elérni az idény végén. A Magyar Kupából sajnos kiestünk, de ott van még a Ligakupa, illetve a bajnokságban egy jó szerepléssel kvalifikálhatjuk magunkat az Európa Ligába. Ezt szeretném.

- Mi szükséges ezen célok eléréséhez?
- Csupán egyetlen dolog kell: keményen kell dolgoznunk és akkor megvalósíthatjuk álmainkat.

- Zajlik a téli felkészülkés, sorra játssza a csapat az edzőmérkőzéseket. Hogyan ízlik?
- Nagy a hajtás, mert minden játékos meg szeretné mutatni, mit tud és lehet rá számítani tavasszal. A hideg már kevésbé tetszik, a kameruni 31 fokból érkeztem vissza a magyar télbe, de nem panaszkodom, hiszen az a feladatom, hogy minél jobb teljesítményt nyújtsak a pályán függetlenül attól, hogy kánikula, vagy farkasordító hideg van. Ezért is várom az edzőtábort, ahol kellemesebb időjárás vár, de fontosabb, hogy várhatóan jó csapatok ellen léphetünk pályára, ahol megmutathatjuk, valóban mire vagyunk képesek.

Mohamadou Abdoruaman teljes őszi statisztikája


2011/2012
ősz

Játszott perc

Mérkőzések száma

Rúgott gól

Lecserélt

Becserélt

Sárga lap

Piros lap

NS
osztályzat
átlag
OTP Bank Liga 1405 16 1 1 0 8
0 6,00
Magyar Kupa 271 4 0 0 1
1 0 -
Ligakupa 234 3
0
2 0 0 0 -
ÖSSZESEN: 1910 23 1 3 1 9 0 -
vissza az előző oldalra
 

Kommentek

1234 következő következő Összes hozzászólás: 33
33. mody144 (2012.02.07. 05:25)

***MODERÁLVA***

32. Veréb Gyula (2012.02.03. 12:32)

30. portugal (2012.02.02. 20:47)... A 9. hely ezen ősz után keserű lenne kissé, de az elmúlt egy év történései álomba illenek és reméljük tényleg csak a felfelé vezető út kezdetén járunk !

31. tuti (2012.02.02. 21:06)

Abdu ha leegyszerűsíti a játékát akkor tud a leghasznosabban játszani !

30. portugal (2012.02.02. 20:47)

Egyébként továbbra is fenntartom, hogy Abdu a legértékesebb játékosunk! Nálam biztos. Sajnálom hogy Kamber nem került vissza, sokra vihettük volna ha együtt játszanak. Majd talán Yusuf megoldja, őt még nem láttam. Igazolásokról meg még egyszer annyit: ha senki nem jön, akkor is behúzhatjuk a 3-4. helyet, de ha mégsem, és pl 9.-ek leszünk, én akkor is megsüvegelem az utóbbi idők történéseit.

29. portugal (2012.02.02. 20:09)

Lezárult ezt, nem kell fikázni szerintem sem. Én csak azt sajnálom hogy sokszor miatta mások nem jutottak játéklehetőséghez, akiknek tényleg az kellett volna. Sok sikert neki egyébként, de én kb a 6-7. meccs után az nb3-ban játszattam volna. Egyéni vélemény, hozzáteszem.

28. Elzett (2012.02.02. 20:08)

Örülök, hogy szereztem pár kellemes órát, have a nice day :)

27. Elzett (2012.02.02. 20:07)

26. Nauta

értettem, hogy jó értelemben írtad, a respect szót is hallottam már valahol :) ezért raktam a végére szmájlit :)

értem én, hogy gőzgép, de mi hajtsa?

26. Nauta (2012.02.02. 20:01)

24. Elzett (2012.02.02. 19:04)
A szó jó értelmében értettem a "kötekedőt"
Már egy pár órája olvastam a reakciódat és még mindíg ezen vigyorgok ha a kecskére gondolok.

25. DVTK heart (2012.02.02. 19:20)

Jó ok akkor sosem volt neki.
De én úgy érzem,hogy nem érdemli azt,hogy fikázzuk.Ez van nem jött össze,de úgy tűnik korrekten távozott,korrekteket nyilatkozott.
Arról,hogy idehozták nem ő tehetett. :-))

24. Elzett (2012.02.02. 19:04)

23. Nauta
Én???
Kötekedő???
Csak figyelek mindenre ;)

Összes hozzászólás: 331234 következő következő

Itt válaszolhatsz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!