Tanulságos történettel szolgál Balajti Ádám eddigi pályafutása, de a 18 éves csatár reméli, Diósgyőrben már nyugalomra talál. Egy gyors, jól cselező, gól érzékeny támadóra könnyen felfigyelnek, ha pedig a kiszemelt tehetség rendre meghívót kap a korosztályos válogatottba, akkor még külföldi karrier is kinéz neki. Az ifjú titánokra vadászó menedzserekkel azonban vigyázni kell, de mesélje el maga az érintett, hogy milyen veszélyeket rejteget az effajta kaland.

- Besenyőtelki srác vagyok, de focizni Debrecenben kezdtem 1999-ben - kezdi saját maga bemutatását a játékos. - Ekkor édesapám ott dolgozott, így kerültem a Loki olasz foci sulijába, ahol fél évig voltam. Ez az időszak rövid időre nyúlt, 2000-ben már egri mezbe bújtam. Itt tanultam meg a labdarúgás alapjait, hiszen öt éven át játszottam ebben a klubban. Aztán elmentem a Fradihoz egy próbajátékra, ahol megfeleltem és másfél évig szerepeltem a zöld-fehéreknél. Eleinte jól alakultak a dolgok, de váltottam, mert az edzőm teljesen más posztot szánt nekem, mint ahol nekem igazán megy a foci. Ezután következett az Újpest, ahová Urbányi István hívására kerültem. Itt két évet töltöttem el, miután elkezdődött a külföldi herce-hurca.

Mi történt ekkor pontosan veled?
- Urbányi István fiával, Kristóffal együtt kerültünk ki Olaszországba, a Laziohoz. Egy Urbányiékat segítő menedzser foglalkozott velünk, ő biztosította a szüleimet és engem is, hogy jó kezekbe kerülök, s majd ő segít a szerződtetésemben. Sajnos az ígéretit nem váltotta be, mivel fél évet töltöttem el úgy a római csapatnál, hogy nem kaptam kontraktust. Mindig csak hitegetett, de a történet ismerős lehet a futballszurkolóknak, mert a kecskeméti Hegedűs Ádámot is ő verte át.

Voltak-e ennek a fél évnek pozitívumai?
- Ezt leszámítva persze, hogy voltak, hiszen klasszis labdarúgók közé kerültem. Gyakran felvittek minket az első keret gyakorlásaira, ahol jól ment a játék. Emlékszem, sikerült magamra haragítanom a Lazio veterán kapusát, Ballottát, mivel egyszer csúnyán befűztem. A klub sportigazgatója feltétlenül szorgalmazta a leigazolásomat, de sajnos ő időközben távozott a Laziótól.

Ekkor már minden bizonnyal vágytál haza.
- Nem volt kellemes tapasztalat elsőre, az biztos. Ráadásul szerződés híján meccset sem játszhattam, így sittem vissza Magyarországra.

Miért pont Diósgyőrbe jöttél?
- Mert úgy ítéltem meg, itt könnyebb dolgom lesz bekerülni a felnőtt gárdába. Újpesten elég nehéz dolgom lett volna e téren, de a DVTK mérkőzésein már nézegettem magamnak a helyet Tóth Misi mellett.

Az önbizalmaddal nincs gond, de, hogy érzed, miben kell még fejlődnöd?
- Fejjáték területén mindenképp, de agresszivitásban is szeretnék. A gyorsaságommal nincs gond, s annak ellenére, hogy öntörvényű a jellemem, nem vagyok kezelhetetlen típus. A védekezés nem az én műfajom, de gólt rúgni nagyon szeretek.

Névjegy:
Név: Balajti Ádám
Születési hely, idő: Eger, 1991.03.07.
Eddigi klubjai: Debrecen, Eger, FTC, Újpest, DVTK