Bori Gábor és Antal Botond (Fotó: Szabó Gábor)


A DVTK egy mérkőzéssel kevesebbet játszva a tabella 3., míg a Pápa a 9. helyén áll. Szombaton 14 órától a Perutz Stadionban találkozik a két csapat.

A DVTK - FTC mérkőzésen kiállított Ivan Radoš eltiltása miatt nem léphet pályára, így Antal Botond és Nenad Rajić közül kerül ki a kezdőcsapat kapusa.

- Szombaton nehéz mérkőzés vár ránk, mert a Pápa otthon jó csapat, nehéz ellenük pontot szerezni. bízunk benne, hogy meg tudjuk bontani a védekezésüket és sikerül gólokat szerezni és el tudjuk hozni a három pontot - osztotta meg gondolatait Antal Botond.

- Három pontért megyünk, az biztos, mint az is, hogy nem lesz könnyű megszerezni. Az Újpestnek sem sikerült, az FTC pedig kikapott Pápán - tette hozzá Bori Gábor, aki nyáron igazolt Diósgyőrben.

A DVTK 21-es számú játékosa korábban Kecskeméten és Pakson is volt Szivics Tomiszláv játékosa, azonban ebben a bajnokságban mégis csak négyszer volt kezdő és egyszer cserélték be. A DVTK vezetőedzője azt mondta, a legnehezebb tűzben tartani a teljes keretet. Bori Gábortól azt kérdeztük, hogyan élte meg azt az időszakot, amikor sorra a kispadon ült a DVTK mérkőzésein?

- Tűzben vagyok! - válaszolta. - Játszottam mindkét mostani Ligakupa-mérkőzésen és a szegedi barátságos találkozón is, a meccsterhelést megkaptam. Én készen állok a játékra, a többi már a Mesteren múlik.

Szivics Tomiszláv azt is elárulta, hogy lesz némi változás a kezdőcsapatban. Most tudtad meg, vagy korábban is volt róla szó? - kérdeztük.

- Mondták, hogy sajtótájékoztatóra általában azokat hívják, akik játszanak a következő mérkőzésen (és nevet - a szerk.). Amikor Diósgyőrbe igazoltam, akkor sem gondoltam, hogy a nevem biztosan ott lesz az összes mérkőzésen a kezdőcsapatban. Játszottam az Európa Ligában, a bajnokságban az elején, majd egy gyengébb mérkőzés után kikerülten. A csapat sorra hozta a meccseket, győztes csapaton pedig nem kell változtatni - mondta Bori Gábor immár komolyan. - Ha megkapom a lehetőséget, mindent megteszek a győzelemért.

A DVTK eddigi mérkőzésein az ellenfél több-kevesebb gyakorisággal járt a DVTK kapuja előtt, a Pápa ellen viszont reményeink szerint nem lesz sok dolga Antal Botondnak. Az a könnyebb, ha folyamatosan jönnek a labdák, vagy az, ha csak egy-két lövést kell hárítani egész mérkőzésen? - kérdeztük Antal Botondtól.

- Egyértelműen az a jobb, ha nem is látom az ellenfelet a kapunk előtt, mert az azt is jelenti, hogy mi támadunk és stabil a védelmünk. A legtöbb mérkőzésnek van olyan szakasza, amikor nincs védeni valóm, de ilyenkor is koncentrálni kell, irányítani a védelmet, nehogy egy kontra vagy kósza labda problémát okozzon., Persze az sem baj, ha védeni kell, hiszen azért állok a kapuban, csak az a lényeg, hogy nyerjünk.

Szivics Tomiszláv kiemelte, hogy Szűcs Lajos személyében Magyarország egyik legjobb kapusa védi a pápai kaput, aki csak azért előzi meg Antal Botondot, mert a diósgyőri kapus fiatalabb nála.

- Sértődtem már meg dolgokon, de ezen nem fogok - hangzott Antal Botond reakciója.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!