OTP Bank Liga 21. forduló

Diósgyőri VTK - Budapest Honvéd

Helyszín: Miskolc, Diósgyőri Stadion
Időpont: 2016. február 20., szombat 15:00
Játékvezető: Kassai Viktor (Tóth II. Vencel, Szpisják Zsolt; Erdős József, Oláh Gábor).

A DVTK kezdőcsapata: Radoš - Okuka, Lipták, Kovács G., Nemes - Koman, Egerszegi, Elek - Bacsa, Novothny, Barczi. Vezetőedző: Egervári Sándor.
Kispadon: Antal, Eperjesi, Tamás, James, Bognár I., Nikházi, Griffiths.

A Honvéd kezdőcsapata: Horváth A. - Botka, Lovrics, Kamber, Ignjatović, Bobál D., Nagy G., Hidi, Vermes, Szilágyi, Eppel. Vezetőedző: Marco Rossi.
Kispadon: Vereckei, Vasiljević, Prosser, Gazdag, Ikenne-King, Constantinescu, Jelena.

A DVTK mindenképpen piros-fehér csíkos mezben szeretett volna játszani hazai pályán a Budapest Honvéd ellen, a két klub előzetesen egyeztetett egymással a szerelésekről, ezt követően az MLSZ játékvezetői bizottsága írásban is jóváhagyta a kispestiek idegenbeli mezét. Kassai Viktor játékvezető azonban a mérkőzés előtt egy órával úgy döntött, hogy a DVTK nem játszhat piros-fehér csíkos mezben, ezért feketébe öltözött a csapat.

A Honvéd narancssárga mezben, a DVTK piros melegítőfelsőben sorakozott fel a bemutatáshoz. A két cséká Elek Ákos és Hidi Patrik

Percről percre

1. perc: a DVTK kezdte a mérkőzést, az eredményjelző felé támad a csapat

6. perc: a középpályán szerzett labdát a DVTK, Elek Novothnyt indította a bal oldalon, aki szögletet harcolt ki

6. perc: Koman első beadását a védők fejelték ki, a másodikat Horváth kapus ölelte mellre

7. perc: jobboldali beadást tisztázott Lipták középen

8. perc: Vernes szögletét Elek fejelte ki a mezőnybe középen

9. perc: oldalszabadrúgás után Radoš húzta le a labdát az érkező játékos elől

10. perc: Novothny indította a védők mögé érkező Eleket, akinek beadását a védők vágták szögletre

11. perc: a beadást kifejelték a védők

12. perc: Egerszegi fordult szépen a középpályán, majd a jobboldalra vezette a labdát, azonban beadása nem sikerült

12. perc: szép diósgyőri támadás végén újabb szöglet, ezt is tisztázták a védők

13. perc: Eppel lövését blokkolta Lipták a 16-oson belül

16. perc: Elek keresztlabdáját játszotta meg Barczi az alapvonalnál, Nemesnek passzolt vissza, akinek a centerezése elszállt a társak fölött

18. perc: DVTK - Honvéd 1-0 Csodálatos góllal szerzett vezetést a DVTK. Lipták passzával Bacsa a 16-os jobb oldali sarkától egészen a túloldali kapufával egymagasságba jutott el néhány csellel, majd ballal visszalőtte a labdát az - akkor már - hosszú sarokba

20. perc: Kamber beadását fejelte ki Egerszegi

21. perc: Novothny egy védő és a kapus között emelte az üres kapura, de mielőtt beesett volna, egy másik védő visszaért és mentett

22. perc: a szögletet kivágták a védők

23. perc: Ignjatović kapott sárga lapot, mert a levegőben letarolta Novothnyt

27. perc: Lipták elé pattant a labda az ellenfél 16-osán, bemutatott egy lövőcselt, de egy másik védő belepiszkált, így nem lett lövés

27. perc: nyom a Diósgyőr, még ha egyelőre nincs is újabb veszélyes lövés

28. perc: Koman jobboldali beadását középen Lipták a baloldali kapufára fejelte

28. perc: Szilágyi kapott sárga lapot

32. perc: Okukát kellett ápolni, úgy tűnik, nincs komoly baj

34. perc: DVTK - Honvéd 2-0 Nemes beadását Bacsa elől mentették a védők, de a labda maradt az alapvonal közelében Bacsa visszatámadott, Vernes felszabadítását Novothny a 11-es pont közelében lefülelte, a labdát Bacsa pöckölte 3 méterről a hálóba

36. perc: játszik a Diósgyőr!

36. perc: Koman szögletét némi nehézség árán tudták tisztázni a védők

39. perc: talpon az egész stadion: "Aki nem ugrál, kispesti!"

41. perc: Okuka beadását Novothny lőtte a hálóba, de a jobbhátvéd már lesen kapta a labdát, marad a 2-0

43. perc: Kamber nagy bedobását Kovács fejelte ki középen

44. perc: a beadás Radoš kezében kötött ki

44. perc: oldalszabadrúgás után a DVTK játékosai nyertek több fejpárbajt, majd Nagy lövése pattant szögletre Elekről

45. perc: 2 perc a ráadás

45+1. perc: Barczi az alapvonaltól 10 méterről a 16-os vonalára tette vissza Eleknek a labdát, aki a védők gyűrűjében nem tudott pontosan célozni

45+2. perc: Előbb Lipták mentett szépen a saját 16-oson belül, majd Bacsa nagy sprint után Horváth kezébe ívelt

Félidő: DVTK - Honvéd 2-0

46. perc: a vendégek folytatták a játékot. A DVTK nem cserélt, a Honvéd kettőt is: Ignjatović és Szilágyi le, Prosser és Ikenne-King be

46. perc: vendégszöglet, Vernes beadása nem jelentett veszélyt

47. perc: Ikenne-King kapott sárga lapot a Barczi elleni szabálytalanságért

48. perc: A mérkőzés hivatalos nézőszáma 2991, köszönjük mindenkinek, aki Diósgyőrben szurkol!

49. perc: Kamber vállalkozott lövésre 26 méterről, a jobb alsó sarok mellett gurult el a labda, Radoš rajta volt

52. perc: oldalszabadrúgás, amit után Radoš húzta le a labdát, majd Okukát indította, aki Bacsát futtatta, végül Ikenne-King szerelt

53. perc: Okuka hidegvérrel, mellel tett haza egy labdát a kaputól 8 méterre

54. perc: Barczi adott nagy labdát a csúcsék pozíciójában feltűnő Eleknek, aki sarokkal passzolt a felzárkózó Novothnynak, azonban a védők tisztáztak

55. perc: látványos, sokpasszos támadás végén Nemes balról a hosszú felső sarkot célozta, nem sokat tévedett

55. perc: Prosser vette le a labdát a 16-oson belül (Kassain kívül mindenki lest látott), lövését Radoš bravúrral védte

58. perc: Novothny helyett Griffiths a DVTK első cseréje

61. perc: újabb nagy játék végén Bacsa adott középre, ahol Griffiths elől tisztáztak a kapun torkában

64. perc: Botka helyett Gazdag a Honvéd utolsó cseréje

65. perc: balról Griffiths célozta meg a hosszú oldalt, erős lövése Horváth kapusról felpattant, az érkező Koman a kapu fölé fejelt

66. perc: Kovács fejelte ki a mezőnybe a Honvéd szögletét, az ismétlést Radoš a levegőben úszva húzta le

67. perc: Prosser próbálta átlőni a diósgyőri védelmet, a labda messzire szállt

68. perc: DVTK - Honvéd 2-1 Oldalszabadrúgás után a diósgyőri 16-oson belül maradt a labda, amit Prosser bikázott keresztbe balról jobbra a kapu előtt, a hosszú oldalon Kamber érkezett és közelről egyből a kapuba helyezett

70. perc: Barczi helyett Tamás állt be. A csere után Tamás a balhátvéd és Nemes lépett fel a középpályára

71. perc: Kovács kapott sárga lapot

74. perc: Koman lerántásáért Nagy kapott sárga lapot

76. perc: Gazdag kapott sárga lapot műesésért

81. perc: Ikenne-King centerezett balról, Radoš rávetődött a labdára

81. perc: Tamás kapott sárga lapot

84. perc: Honvéd szöglet, majd még egy, és még egy, az utolsót Radoš húzta le, élteti is a közönség

86. perc: Bacsa csúsztatott ki egy beadást a saját 16-oson belül

87. perc: Kamber nagy bedobását Griffiths fejelte ki

88. perc: a cipőjét kötő Radoš kapott sárga lapot

90. perc: 3 perc a hosszabbítás

90. perc: sokadik diósgyőri támadás akad meg lesen az asszisztens ítélete nyomán

90+1. perc: jobboldali beadást Radoš nem tudta fogni két támadó között, Okuka segített neki

90+2. perc: Koman helyett Bognár az utolsó csere

Végeredmény: DVTK - Honvéd 2-1 (2-0)

Szólj hozzá a DVTK hivatalos honlapján!