“... Együtt vagyunk, győzni fogunk...”

DVTK - Mezőkövesd 1-0 (0-0)

Az NB II Keleti csoportjában szereplő Mezőkövesd gárdáját látta ma vendégül a DVTK. Az első játékrészben nem esett gól, a második félidő végén azonban bolíviai légiósunk, Vicente Arze bevette a vendégek kapuját, így egygólos győzelmet arattunk.

Edzőmérkőzés

Diósgyőri VTK - Mezőkövesd-Zsóry SE  1-0 (0-0)

Diósgyőr, új műfüves pálya,
DVTK 1. félidő: Rakaczki - Vági, Nagy T., Budovinszky, Gohér - Abdouraman, Lippai - Pál, Arze, Bogáti - Bacsa Vezetőedző: Benczés Miklós.
DVTK 2. félidő: Radoš - Vági (Czető a 65.)  , Nagy T., Czégel, Frizoni - Lippai, Takács P. - Pál (Menougong a 70.), Arze, Bogáti (Csirszki a 70.) - Bacsa (Hornyák a 60.)

A DVTK gólja a 86. percben született: Lippai Ákos parádés átadását Vicente Arze emelte Szántai Levente fölött a mezőkövesdi kapuba.

- Nagyszerű pályán játszottunk jó edzőmérkőzést - nyilatkozta Benczés Miklós, a DVTK vezetőedzője. - Hazai közönség előtt mindig öröm pályára lépni, és annak is örülök, hogy lehetőséget adthattam néhány fiatal labdarúgónak, akik közül ketten most mutatkoztak be a felnőttek közt. És persze örülök a győzelemnek is.

A DVTK következő edzőmérkőzését pénteken 15 órától játssza hazai pályán a Balmazújváros ellen.

DVTK - Mezőkövesd 1-0 (edzőmérkőzés)
Hornyák Marcell élete első mérkőzését játszotta a DVTK első csapatában
vissza az előző oldalra
 

Kommentek

1234567... következő következő Összes hozzászólás: 89
89. mody144 (2012.02.07. 05:27)

***MODERÁLVA***

88. Veréb Gyula (2012.02.03. 12:36)

86. Belacko68 (2012.02.03. 12:22)... a szívemből beszéltél, csak egy-két góllal rúgjunk többet,mint az ellen, abból nem lehet baj. A kupameccseken (kieséses szakasz) már nem igazán a sokgólos-gólpárbajos hazai győzelmeket segíti ez a tetű "idegenben lőtt gól" szabály...Legalább a hosszabbítást megkaphatná az emiatt hátrányban lévő csapat, mint az angol ligakupában...

87. józska1910 (2012.02.03. 12:35)

nekem meg a 64892 fvelállás teccik nekem

86. Belacko68 (2012.02.03. 12:22)

Nem tudom mi lenne jó, de en jobban hajlok a két klasszikus csatáros játékra. Számtalanszor bebizonyosodott, hogy egy fecske nem csinál nyarat! Abdou lehetne kulcsember ha előre is használható labdákat adna. Az 14132 tetszik, de ahhoz az kell hogy leszűkítsük az első és utolsó ember közti területet megfelelőre, hogy ha kell rögtön vissza tudjunk zárni. Most is azt tartom, hogy nem baj ha kapunk gólt, csak többet rúgjunk. Jobbak a több gólos meccsek, mint ha megölne az unalom!

85. Veréb Gyula (2012.02.03. 12:22)

82. PECHY TIBOR (2012.02.03. 09:49)
"Fenntartom, a vita tárgyát képező szerkezet nem alkalmas a továbblépésre. A DIÓSGYŐRNEK vagy az 1-4-3-3 felállást kellene játszania, ahol elől 2 szélső és egy középcsatár munkálkodna, a második hármasnál LUQUE ÉS GALLARDO között egy klasszis irányító szervezné a játékot.
A második általam jónak tartott szerkezet az 1-3-2-3-2, melynél két ék játszana belűl és elől, a mögöttük lévő hármas két szélső tagja megoldaná támadásnál a szélső feladatokat, a klasszis középen lévő irányító pedig osztaná a labdákat."

MINDKÉT ESETBEN A SZÉLSŐ KZP-KNAK, SZÉLSŐCSATÁROKNAK IGEN GYORSNAK LE FEL HARMONIKÁZÓ, SZÁGULDOZÓ LEHETŐLEG TECHNIKÁS JÁTÉKOSOKNAK KELLENE LENNIÜK.

84. Elzett (2012.02.03. 12:20)

82. PECHY TIBOR
"A második általam jónak tartott szerkezet az 1-3-2-3-2"
Jelenleg (ill. tavaly) a csapat legtöbbször a 4-1-3-2 felállásban játszott, ez csak minimálisan tér el az általad favorizálttól, lásd a végén.
"melynél két ék játszana belűl és elől":
amint tette azt Tisza és Seydi az ősszel.
"a mögöttük lévő hármas két szélső tagja megoldaná támadásnál a szélső feladatokat"
ahogyan Gallardo és Luque játszott az ősszel.
"a klasszis középen lévő irányító pedig osztaná a labdákat."
itt némi fenntartással (gy.k. klasszis), de leírom, hogy ezt pedig Lippai játszotta, úgy-ahogy.
"A többiek pedig képességük arányában megoldhatnák a védekező feladatokat."
Vadász-Budovinszky-Gal-Gohér - Abdou. Képességük arányában megoldották a védekező feladatukat.
Akkor miről is beszélünk?

83. tabak (2012.02.03. 11:51)

81. t.kowalski (2012.02.03. 09:06)
Persze egy-egy játékrendszerhez kell a megfelelő állomány. Ezért mondom én azt, hogy a mostani állományunk(esetleges minőségi igazolások nélkül) nem alkalmas a bonyolultabb 4231-es játékrendszer alkalmazására. Persze, ha érkeznek igazolások, az más.

82. PECHY TIBOR (2012.02.03. 09:49)
"Kinek a pap, kinek a papné."
Mondom alkalmazhatjuk a 4231-et vagy bármilyen más hadrendet, de csak megfelelő állomány esetén. A 442 egyszerűbb volta miatt könnyebben tud együtt mozogni a csapat szerintem. Ott csak arra kell figyelni, hogy a három sor között ideális legyen a távolság. Amikor már négy sor együttmozgása szükséges tolódásokkal, az nehezebben megvalósítható, szerintem.

Mondom mindezeket persze érdeklődő amatőrként. :)

82. PECHY TIBOR (2012.02.03. 09:49)

Nagyszerű dolognak tartom, hogy hozzáértő megszólalásokkal szinvonalas vita alakult ki, a másik véleményének tiszteletbe tartásával.
Még nagyobb öröm, hogy azok a szurkolótársaink, akik mások ledegradálásáig képesk eljutni, most kimaradtak a vitából.

Fenntartom, a vita tárgyát képező szerkezet nem alkalmas a tovább lépésre. A DIÓSGYŐRNEK vagy a 1-4-3-3 felállást kellene játszania, ahol elől 2 szélső és egy középcsatár munkálkodna, a második hármasnál LUQUE ÉS GALLARDO között egy klasszis irányító szervezné a játékot.
A második általam jónak tartott szerkezet az 1-3-2-3-2, melynél két ék játszana belűl és elől, a mögöttük lévő hármas két szélső tagja megoldaná támadásnál a szélső feladatokat, a klasszis középen lévő irányító pedig osztaná a labdákat.
A többiek pedig képességük arányában megoldhatnák a védekező feladatokat.
Jómagam is a FELTOLT VÉDEKEZÉS híve vagyok, a csapatnak 40 méteren kell együtt tartozkódni, s ez nem más, mint a sokat gúnyolt MÉHRAJ ALAKZAT, de igazán csípni szerintem csak így lehet.

Az elmélkedéssel szemben lesz majd a valóság, s az élet fogja eldönteni, hogy bármelyikünknek igaza van-e.

81. t.kowalski (2012.02.03. 09:06)

78. tabak

ha feltolod a védekezést, akk olyan védők kellenek, akik egy 40-50 m-es sprintben is versenyben tudnak lenni az ellenfél csatáraival...

80. Sylaf (2012.02.03. 08:51)

" ... parádés átadását ..."
- Beszrok. Másnál pedig gyakran meg sem említik a gólpasszt adó nevét.

Összes hozzászólás: 891234567... következő következő

Itt válaszolhatsz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!