Megtelt az előadó a DVTK ankétján a Miskolci Egyetemen (Fotó: Szabó Gábor)

Az ankéton Demkó Norbert, a DVTK sajtófőnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Szabady Szabolcs a ME-HÖK elnöke is aláírta - a DVTK ügyvezetője, Szabó Tamás által korábban szignózott - megállapodást, melynek értelmében többek között a Miskolci Egyetem hallgatói az ankét ideje alatt fél áron juthattak hozzá a piros-fehérek soron következő hazai (NB I.: DVTK - Paks, LK: DVTK - FTC, MK: DVTK - DVSC) mérkőzéseinek állóhelyi belépőjegyeihez. A szerződés hosszú távra szól, célja, hogy a miskolci egyetemisták még az eddigieknél is nagyobb számban képviseltessék magukat a Diósgyőr hazai labdarúgó és kosárlabda mérkőzésein és kulturáltan, a jogszabályokat, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség, illetve a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége vonatkozó szabályait betartva buzdítsák a csapatokat.

Kaáli Csaba és Szabady Szabolcs (Fotó: Szabó Gábor)

- Nem új keletű dolog a Miskolci Egyetem és a DVTK kapcsolata, hiszen évek óta jó viszonyt ápol egymással a klub és a campus - emelte ki bevezetőjében Kaáli Csaba, a DVTK értékesítési igazgatója - Most mindössze annyi történt, hogy immáron papírunk is van arról, hogy összetartozunk. A Diósgyőr számára fontos, hogy a régióban élők és a klub összefogjanak, hiszen csak együtt érhetünk el az eddigieknél is még nagyobb sikereket.

- Ez egy nagyon nagy dolog a Miskolci Egyetem életében, hiszen a DVTK megyénk legnagyobb klubja, és óriási népszerűségnek örvend az Egyetem falain belül is - mondta Szabady Szabolcs ME-HÖK elnök. - Biztos vagyok abban, hogy az együttműködés mind két fél számára gyümölcsöző lesz, a csapatnak pedig sok sikert kívánok a hátra lévő mérkőzésekre.

A közönségtalálkozón részt vett a DVTK vezetőedzője, Szivics Tomiszláv, és a Diósgyőr játékosai: Eperjesi Gábor, Kádár Tamás és Nikházi Márk.

A rendhagyó ankéton csaknem teljesen megtelt az előadóterem. Egy rövid filmvetítés keretében felidéztük a DVTK közelmúltjának felemelő és örömteli pillanatait, majd Szivics Tomiszlávot és a játékosokat faggatták a jelen lévők.

A legtöbb kérdést a DVTK vezetőedzője kapta, kitért arra, hogy továbbra is három fronton állunk, ezért a játékosok sokszor fejben fáradtak, becsúsznak apróbb hibák, de mindenki nagyon motivált, szeretne idén érmet, vagy kupát esetleg mindkettőt nyerni a csapattal. Nyáron mindenképpen erősíteni szeretne a kereten, hogy nagyobb lehessen a merítési lehetőség és a következő idény még az ideinél is sikeresebb lehessen.

Eperjesi Gábor, Kádár Tamás, Nikházi Márk és Szivics Tomiszláv (Fotó: Szabó Gábor)

Játékosainkhoz is záporoztak a kérdések. Kádár Tamás kiemelte, számára most a DVTK az első, de a jövőben a válogatottal is sikereket szeretne elérni. Eperjesi Gábor megígérte, hogy bár az ő feladata nem elsősorban a gólszerzés, de be szeretne találni a hétvégén a Mezőkövesdnek, hiszen a keretből lassan már csak neki nem szerepel találat a neve mellett. Nikházi Márk kitért arra, hogy bár nagyon nehéz másfél hónap vár a csapatra, ő is és a csapat is biztos abban, hogy a végén nyerünk valamit.

A találkozót közös fotózás, dedikálás és kötetlen beszélgetés zárta. Jó szerencsét, vivat Miskolci Egyetem! Hajrá Diósgyőr!

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!