- Mit kell tudni a film készítéséről?
- Május óta forgatjuk a filmet. A miskolci születésű Kriskó László a rendező, Csincsi Zoltán - jómagam - az operatőr és közösen vagyunk a film producerei. Nagyon sokan vettek részt a készítésben, az amerikai típusú stáblistán mindenkit megjelenítettünk, aki legalább egy szeget beütött a kapufába. A filmet a Lümiere Kft. készítette, aminek Kriskó László és én vagyunk a tulajdonosai, mi finanszíroztuk a költségeket. Elég sok pénzt, több millió forintot fordítottunk a filmre, egy színvonalas munkát szerettünk volna készíteni és számomra sem mindegy, mit adok ki a kezemből, maximalista vagyok. Miskolc város önkormányzata jelezte, hogy dvd-vásárlással támogatja az alkotást, mert fontos számára, hogy elkészüljön a produkció, amely Miskolc büszkeségét mutatja be. A Miskolci Nemzeti Színház jelmezekkel, kellékekkel támogatta a film elkészítését.
- Kik segítettek még a film elkészítésében?
- Nagyon szeretném megköszönni minden szurkoló segítségét, a klub segítségét, különösen Fekete Eszter folyamatos önzetlen segítségét, elképesztően hálás vagyok érte.
- Mi a film műfaja?
- Dramatizált dokumentumfilm. Archív felvételekből, játékfilmes elemekből, dramatizált jelenetekből és 33 interjúból áll össze a 75 perc. Mindenkit próbáltunk utolérni, akit lehetett, talán egyedül Fükő Sándor maradt ki, akiről csak annyit sikerült kideríteni, hogy Amerikában él, de kapcsolatot már nem találtunk hozzá. Viszont megszólal a filmben a Katarban dolgozó Tornyi Barnabás és még sokan mások.
- Miért érdemes megvenni az eredeti dvd-t?
- Aki igazán diósgyőrinek érzi magát, az vásárolja meg a dvd-t, hiszen úgy állapodtunk meg a Diósgyőr FC Kft-vel, hogy a dvd-eladás nyereségéből részesül a klub. Mindegyik dvd sorszámozott lesz, a vásárlók nyereményjátékon vesznek részt, többek közt családi wellness-hétvégét nyerhetnek Hévízen és Esztergomban, de lesznek más értékes ajándékcsomagok. Érdemes azt is tudni, hogy nagy különbség van egy házi és egy professzionális másolat közt, utóbbi esetben beleégetik a jelet a dvd-be, ami sokkal tartósabb, megbízhatóbb és ne felejtsük el a minőségi borítót sem. A filmben szereplő szurkolók Feledi Laci vezetésével azt mondták, hogy nem tartanak igényt a szereplőknek járó tiszteletpéldányra, hanem ők is megveszik, mert az igazi Diósgyőr-szurkolóként támogatni akarják a klubot. De nagyszerű karácsonyi ajándék is lehet, amely minden korosztálynak szól és az 1910 forint plusz áfa ár nem is számít drágának.
- Mikortól vehetik meg a szurkolók?
- Akár már bronzvasárnap is a boltokban lehet a dvd, de a jövő hét elején biztosan kapható lesz. (Amikor ténnyé válik, akkor azt jelezni fogjuk a dvtk.eu-n - a szerk.)
- Hol lehet megvásárolni?
- A DVTK Stadionban, a Génius Könyváruház üzleteiben, a belvárosi karácsonyi vásáron és a Miskolci Nemzeti Színház jegypénztárában, de még bővülhet a lista. Aki nem miskolci, vagy az interneten szeretne rendelni, az figyelje a Borsod Online-t, mert ők hoznak létre egy "rendelésfelvétel" oldalt, amin keresztül megtehetik ezt.
- A dvd-n túl lehet-e majd valamelyik televízióban látni?
- Rövid távon nem tervezzük ezt, mert a dvd-eladásból befolyó összeggel szeretnénk támogatni a klubot.
- Mi volt a film készítésének legemlékezetesebb momentuma?
- Orosz Miklós, aki a '70-és évek végén a DVTK operatőre volt rendelkezésünkre bocsátott egy felvételt, amit elsőre nem tudtunk lejátszani. Heteken keresztül próbáltunk felújítani egy orsós videomagnót, de ez nem járt sikerrel, tegnapelőtt pedig egy Nógrád megyei orsós magnó múzeumban jártunk, de ők sem tudták lejátszani. Ezután belgiumi kollégánk Hollandiában talált egy céget, aki megpróbált segíteni. Tegnapelőtt légipostával elküldtük a szalagot, és tegnap éjszaka jött a hír, hogy elég nagy esély van arra, hogy le tudja játszani, sőt, fel is újítja a 30 éves felvételt, amely ugyan tökéletes minőségű nem, de élvezhető lesz. Emiatt egész éjszaka nem aludtam, folyamatosan figyeltem az ftp-szervert, hátha megjelenik rajta a várva várt fájl. És hajnali fél háromkor ott volt! Az egész forgatás alatt nem izgultam annyira, mint akkor.
- Milyen hosszú és mit tartalmaz ez a részlet?
- Körülbelül egy perc és egyelőre csak annyit árulok el róla, hogy a '70-és évek végének egy nagyon meghatározó pillanatáról van szó.
- Várja már a "bemutatót"?
- Tudom, mi van ezen a lemezen, amit most viszek sokszorosítani. Óriási izgalom van bennem, számomra nagyon fontos, mit mond a közönség, mert ezt, és minden korábbi filmemet a közönségnek készítettem. Nagyon várom a kritikákat, mert az ember a kritikákból tanul. A legfőbb célunk, hogy a DVTK múltjához, jelenéhez és jövőjéhez méltó filmet készíthessünk el és mutathassunk be a közönségnek.
Elkészült a film második trailere is. Nézd meg!
DVTK - BőcsMi lesz a mérkőzés végeredménye?
Kommentek
A film egyszerűen fenomenális!
Minden elismerésem a készítőknek, remek munka!
Az előzetest épp a suliban néztem meg, hálistennek, hogy nem játszotta le a hangot a gép hozzá, mert így is bőgtem. Hát ha még hallom a pici kölyök énekét!!! Nekem a Hallé is tetszik!! Mindegy hogy énekli, mindenféleképpen csodálatos egy kisgyerek szájából hallani azokat a sorokat, amik a szeretett csapatomat dicsőítik!! Nem tudja valaki, hogy ezt a dalt, mármint a hallésat :D:D hogyan lehetne telefonra letölteni csengőhangnak?? A legjobb dolog a Világon Diósgyőr szurkolónak lenni!!!
Szerintem azért lett Halé az allé-ból mert így könnyebb egy kisgyereknek énekelni valószínű az énektanár így tanította meg neki. (Engem is zavar). De a kisgyereknek nagyon szép és tiszta a hangja.Várom már a filmet nagyon.
Az első trailert látva kicsit megijedtem, hogy valami amatőr zagyvaság lesz, de most ez adott némi reményt. Persze... a francia "allez"-t (álé) hallének énekelni szívás.
Valaki említette a DVTK 97-´98-as vhs kazettáját.
Az más,mint ez a film,mert ez egy FILM.
Nekem meg van,és nemrégen újra néztem.
Jó volt nosztalgiázni!
Úgy hallottam a szomszédtól, hogy a Művészetek Házában lesz egy vetítés valamikor a jövő héten. Én ott leszek!
a boonról:
Alé.... ma már kapható lesz a stadiban a DVD, meghozza Miku bá´!!!!!!!
A bemutató nagyon ott van!Grat.Hozzá a készítőknek!
Hát ez elképesztő.. ahogy újra és újra megnézem egyre hatásosabb... elképesztő jó lett! És ez a zenei aláfestés... Na jólvan, ezt tényleg a sportcsarnokban kell levetíteni!!! MŰVÉSZETEK HÁZA NEM LESZ ELÉG!
Nagyon jó a trailer! Magam is megveszem a filmet. Ami picit zavar a kisgyerek énekében, hogy miért lett az "alé"-ból kis túlzással "hal lé"?!