Hollósy András szavaival kezdődik az ankét hét óra után néhány perccel

És felcsendült a DVTK-induló, amit mintegy 3-400-an hallgatnak

Sorra érkeznek a DVTK játékosai: Bori Gábor, Antal Botond, Takács Tamás, Németh Milán, Dražen Okuka, Bognár István

A közönség tapssal fogadja őket, Németh Milán már most gratulációt kap a Lovecsben lőtt góljáért

A legnagyobb ovációt Bognár István zsebeli be

Árki Gábor sportigazgató is nagy tapsot kapott

Szivics Tomiszláv nevét Hollósy András után kiabálja a közönség

Kezdésként Árki Gábor bemutatta a csapat új mezét, ami függőleges piros-fehér csíkos

DVTK Ankét 1
A DVTK új meze (Fotó: Szabó Gábor)


Bori Gáboré a szó: örülök, hogy ilyen sokan vannak, régen láttam ennyi embert egy szurkolói ankéton. Mit is mondhatnék mást, mint hogy a legjobbat szeretném nyújtani az Európa Ligában és a bajnokságban is

Antal Botond: reméljük, meg tudjuk azt csinálni a csapattal, amit tavaly, ígérem, mindent bele fogok adni

Takács Tamás: az előttem szólók mindent lemondtak, én is örülök, hogy Diósgyőrben folytathatom a pályafutásom

Németh Milán: én is örülök, hogy ilyen közönség előtt sportolhatok, az első három helyet célzom meg

Dražen Okuka magyarul kért elnézést, mert nem beszél jól magyarul, majd elmondta, hogy boldog, hogy itt lehet

Bognár István: magamtól fejlődést várok és egy jobb szezont, mint tavaly, bár az sem volt rossz

Árki Gábor: hatalmas kihívás és megtiszteltetés, hogy itt lehetek, Diósgyőrben egészen más célokért dolgozhatok, mint korábbi klubjaimnál, hiszen itt az élmezőny a cél

Szivics Tomiszláv: én már annak is örülök, hogy ezúttal nem kell tolmácsolni, mert az új fiúk tudnak magyarul. Tavaly ilyenkor senki nem gondolta, én sem, hogy két kupadöntőt játszunk és kilépünk a nemzetközi porondra. Idén is hasonlók a céljaink. Várunk még néhány erősítést, hogy 4 fronton is komolyak legyünk.

DVTK Ankét 2
Takács Tamás, Németh Milán, Dražen Okuka és Bognár istván az újak közól (Fotó: Szabó Gábor)


Szurkolói kérdések

Mi a végső cél az EL-ben?
Szivics Tomiszláv: legalább a csoportkörbe eljutni

Kalmár Bálint: Szeretném megérni az új stadiont!

Szűkösen állunk csatárposzton, kik érkeznek oda?.
Árki Gábor: az erősítés folyamatban van, tárgyalásban állunk, óránként változnak a lehetőségek. Amit meg kellett tennünk, azt megtettük, augusztus 31-ig lehet igazolni, addig várhatók új játékosok. Felélesztettük a spanyol vonalat, de ez egy hosszabb folyamat, az átigazolási szezon befejeztével tervezünk személyes találkozót egy ottani klubbal.

Miért a DVTK-t választottad?

Bognár István: mert itt nagy célok vannak, itt tudom kihozni magamból a maximumot

Van-e esélyünk a bajnoki címre? - kérdezte egy kislány.
Szivics Tomiszláv: Ha a kislányok ilyen bátrak, akkor mi mit tehetünk? Még erősíteni kell, utána idén előrébb léphetünk.

Antal Botond odaengedi-e Radošt a kapuba? - hangzott el egy kisfiú szájából.
Antal Botond: ketten nem férünk el a kapuban, majd a mester eldönti, hogy ki fog védeni.

Érdekesség, hogy szinte csak gyerekek és idősebb úriemberek kérdeznek.

Hogy lettél kapus?
Antal Botond: édesapám kapus volt, ez befolyásolta a döntésemet

Mit lehet tenni azért, hogy az MLSZ ne büntesse a DVTK-t?
Árki Gábor: megtesszük a lépéseket azért, hogy az MLSZ szankcióit mérsékelni tudjuk. Szerencsére Szivics Tomiszláv büntetését is mérsékelték, ami nagy munka volt. Azonban a szabályokat be kell tartani.

Újabb kérdés a csatárokról
Árki Gábor: csatárokkal - Magyarországon elismert csatárokkal - állunk tárgyalásban. Nem egyszerű feladat, mert Futács Márkók nem rohangálnak minden sarkon. Megpróbáljuk felvenni a harcot azzal a 4 csapattal, akik komoly büdzsével rendelkeznek. Nem könnyű.

Női szurkolói klub: hoztad-e magaddal Szigetszentmiklósról a küzdőszellemet?
Takács Tamás: minden nap azért dolgozok, hogy megtartsam ezt a jó benyomást

Lehet-e kérni utólagos büntetést Barczi sérülése miatt:
Szivics Tomiszláv: a bírókat nem szabad kommentálni, kaptam erről egy szép hosszú írást, azért késtem, mert éppen ezt olvastam most is.

DVTK Ankét 3
Sokan voltak a Szinvaparkban (Fotó: Szabó Gábor)


Miért nem hosszabbítottunk a távozókkal?
Szivics Tomiszláv: Futács Márkót nem volt esélyünk megtartani, Vadász Viktort és Zoran Kostićot szerettük volna, de nem sikerült. Mohamadou Abdouraman jó játékos, de nem illett a stílusunkba. Gohér Gergőnek szüksége volt a változásra 7 év után, szerintem jól járt. Augusto Batioja jó gyerek, rendes gyerek, csak nem tud gólt lőni. Az ő példája mutatja, nem szabad gyorsan ítélkezni, mert amikor ide került, akkor mindenki kritizálta, most pedig sajnálják a távozását. Nenad Rajić maradását is szerettem volna, azonban Antal Botond leigazolása után 3 kapust márnem tudunk megtartani, mert mindet nem bírta a büdzsé. Gelei Vince tehetséges, fiatal kapus, neki védenie kell, amire itt nem lett volna lehetősége. Antal és Radoš jó, ha nem jön más, akkor még itt van Veréb Gyuri is.

Az a stratégiám, hogy megmutassam, magyar játékosokkal is lehet eredményt elérni, Bulgáriában 9-en voltak a kezdőben.

Milyen volt a nagy szurkolói  támogatás külföldön is?
Szivics Tomiszláv: nagyon becsülni kell azokat, akik ennyit utaznak a DVTK-ért, mindig meg is köszöntem. Csak azt kérem, ne szidjátok az UEFÁ-t és az MLSZ-t mert van jobb helye a pénznek

Igaz, hogy Goran Marić Diósgyőrbe igazol?
Árki Gábor: Goran Marić járt Miskolcon, felmértük, de úgy találtuk, hogy jelen állapotában nem jelent erősítést, ami nem jelenti azt, hogy később nem lesz a DVTK labdarúgója, mert jó játékosnak tartjuk

Hogy tetszett az ünnep Máltán és Bulgáriában?
Bori Gábor: fantasztikus érzés volt már Debrecenben is, mert nagyon kellett az is a továbbjutáshoz

Érkezik-e Bene Ferenc helyére új másodedző?
Szivics Tomiszláv: spórolunk

Milyen hosszú időre tervez Árki Gábor Diósgyőrben?
Árki Gábor: hosszú távra tervezek, Miskolcon képzelem el a jövőmet

Van-e még fellebbezési lehetőség Kádár eltiltása ügyében?
Árki Gábor: minden fórumot megjártunk, lezárult az ügy. Azonban le kell vonni a tanulságokat, a tulajdonosi tanács legutóbbi ülésén felvetettem, hogy a fegyelmi bizottság használja a videófelvételeket, mert egy el nem követett szabálytalanság esetén már a kiállítás is túlzó büntetés, nemhogy az eltiltás.

Milyen élményeitek vannak a DVTK-val kapcsolatban?
Bori Gábor: amikor Kecskeméten győztünk a DVTK ellen, akkor a meccs utáni levezető kört futottuk, a szurkolók a diósgyőrieket éltették

Antal Botond: tavasszal a Kaposvár játékosaként kaptam hatalmas tapsot, már akkor tudtam, hogy jó helyre kerülök

Németh Milán: a Pápával Diósgyőrben maradtunk benn az NB I.-ben

Bognár István: a legjobb DVTK-val kapcsolatos élményem, amikor a Ligakupában Mezőkövesden teltház és teli vendégszektor előtt győztünk

Miért zártkapusak az edzőmeccsek?
Árki Gábor: az EL miatt az utolsó percben kötjük le a meccseket, de a rendőrség 15 napot kér az engedélyek megadására. Hiába szeretnénk, így sajnos senki nem nézheti meg a találkozókat.

Korábban azt nyilatkozta Szivics Tomiszláv, hogy nem gyakorolják a pontrúgásokat. Változott ez?
Szivics Tomiszláv: a pontrúgás variációkhoz kell egy olyan ember, aki be tudja adni a labdát, utána kell egy olyan, aki jól érkezik és tud fejelni (utóbbi jelen pillanatban csak Alves és Debreceni) Ezért jött Bognár és Bori, akik jól adnak be.

Mit vár a csütörtöki EL-mérkőzéstől?
Nnagyon kemény meccs lesz csütörtökön, mert erős az ellenfél. A 2-0 előny, a siker kapujában állunk, de meg kell dolgozni érte. Még nem jutottunk tovább, de már gyűjtjük az információkat a Krasznodarról is

Hol játszunk a következő körben?
Árki Gábor: amennyiben továbbjutunk, Debrecenben játsszunk csütörtökhöz egy hétre

Az ankétzáró sorsoláson egy pécsi fiatalember nyert egy új DVTK-mezt

Utolsó momentumként még felhangzik az Aki Diósgyőri! csatakiáltás, és jön is rá a válasz: Di-ós-győr!

Véget ért az ankét, találkozzunk csütörtökön Nyíregyházán, és vasárnap a Diósgyőri Stadionban!

közös fotózással zárul az este, a képeket a DVTK hivatalos facebook oldalán publikáljuk

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!