Farkas Ádám (fotó: bp)

A 31 éves egri sípmester 2008 óta az NB I-es játékvezetői keret tagja, az idei bajnokságben hivatásosként dolgozik. 

Heves megyében 2007-ben és 2008-ban is az év játékvezetőjének választották.

Farkas Ádám a tavalyi bajnokságban egyszer vezetett a DVTK-nak bajnoki mérkőzést, a korábbi években viszont többször is találkozhattunk vele.

A profispori.hu statisztikája szerint Farkas Ádám a legfoglalkoztatottabb magyar játékvezető, egyedüliként minden fordulóban kapott mérkőzést és az ő nevéhez fűződik a második legtöbb színes lap is. 11 találkozón 51 sárga és 7 piros lapos figyelmeztetést osztott ki.

Az OTP Bank Liga idei kiírásában a mérkőzéseken a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető is közreműködik. Farkas Ádám segítői szombaton az oldalvonal mellett Lémon Oszkár és Aradi József, az alapvonal mögött Andó-Szabó Sándor és Varga László lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Varga Gábor látja el.

Farkas Ádám az alábbi találkozóinkat vezette:

2012/2013
DVTK - MTK 2-1

2011/2012
DVTK - Kecskemét 1-2 
Siófok - DVTK 1-0 
Győri ETO - DVTK 2-0

2010/2011
DVTK - Békéscsaba 0-2 
DVTK - Vác 3-1 
DVTK - Makó 5-0 
DVTK - Cegléd 6-1

2009/2010
DVTK - Videoton 0-1
DVTK - Nyíregyháza 0-1

2008/2009
Kecskemét - DVTK 2-0