- A délelőtti edzést konditermben tartottuk a Belekre zúdúló hatalmas vihar miatt, a második gyakorlásra viszont már az előre eltervezett program szerint a füves edzőpályán került sor. A körülmények kiválóak és még talán annál is jobbak mind a szállás, mind az étkezés, mind a pályák tekintetében. És ha kedden nem is volt tavaszias időjárás, de így kellemesebb, mint az otthoni mínuszok. - adott tájékoztatást Benczés Miklós az edzőtáborban töltött első teljes napról. - Szerdán a Pandurii Târgu Jiu B csapata helyett a lengyel Cracovia Kraków, tehát egy erősebb ellenfél ellen lépünk pályára. Mivel felkészülési találkozóról van szó, igazából mindegy az ellenfél kiléte, nem ellenük készülünk, csak az a fontos, hogy a lehető legerősebb legyen. Az a célunk, hogy lássuk, mennyire tudjuk megvalósítani az edzésen tanultakat, és ha nem százszázalékig, akkor hol vannak azok az elemek, amit még gyakorolni kell. Mindenki egészséges, az előre eltervezett csapatot tudom játszatni és alárulom, ezen a mérkőzésen mutatkozik be a DVTK színeiben az új igazolás, Fernando.
A mérkőzésről friss infók a DVTK hivatalos twitter csatornáján
Európa LigaSzerinted elérjük a bajnokság végén az EL-indulást jelentő 4. helyet?
Kommentek
119. dvtk1978 (2012.02.08. 15:56)
Ha jól emlékszem 6-4
121. MAGYAR HAZAFI
- Szerintem ezzel Jenőke is egyetért.
116:
remélem ezt meg Jenőke nem olvassa el :)
Mert ezt nagy sértésnek veszik a fan-ok.
Mondom, szerintem jó kiegészítő ember lehet, s ha megerőlteti magát, simán bérelt helye lehet a 11-ben. Most legalább van versenyhelyzete.
Na várom a nyilatkozatokat ...
KÖszi,de az arány?
111:
Igazad van !
( remélem csubakka nem olvassa ezt a témát :) )
115. dvtk1978 (2012.02.08. 15:51)
10
107. MAGYAR HAZAFI
- Az Ő csapata holnap játszik!!!
Hány sárga lett a vége?
112 / 113 :
szerintem meg beugrott Veréb Gyuri :)