Takács Tamás a délvidéki válogatottban (Fotó: Szegedma.hu)

 

A találkozón Takács Tamás szerezte a a délvidékiek első találatát. Az első félidőben Szalai Áron duplázta az előnyt. A 3:0-ás végeredményt a második félidőben pályára lépő Takács Kornél állította be.

Apró Attila: - Először is nagyon örülök, hogy létrejött ez a mérkőzés. Még egyszer szeretném megköszönni a szerbiai horvátoknak, hogy elfogadták a meghívásunkat és hogy egy ilyen értékes meccset játszottunk, ami rengeteg információt adott nekünk is. Nekik nyilvánvalóan ez csak egy mérkőzés volt a felkészülésükben, nekünk viszont az első találkozónk volt és lehet, hogy egy picit túlmotiváltak is voltunk.

A vajdasági válogatott következő mérkőzését október 27-én játssza a felvidéki magyar válogatott ellen. A csapat távlati célja az, hogy csatlakozzon a nem szuverén államok nemzetközi szervezetéhez, a CONIFA-hoz, és ezáltal részt vehessen majd Európa- és világbajnokságok selejtezőin.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!