Miután Hollósy András, a DVTK hangulatfelelőse, PR-menedzser köszöntötte a megjelenteket Dr. Juhász Viktor, a DVTK-Vénusz elnöke elmondta:
- Azon dolgozunk, hogy minél többen ismerjék meg a női futsalt, ezért kerestem meg Dudás Hunort, a DVTK ügyvezető igazgatóját. A fociról megyénkben mindenkinek a DVTK jut eszébe, szeretnénk, ha női futsalról is mindenkinek a Diósgyőr ugrana be, ezért DVTK-Vénusz-Szabadidőközpont néven folytatjuk a szereplésünket a Nemzeti Bajnokságban. A mai napon egy keretszerződést írunk alá, amit a jövőben töltünk meg tartalommal. Nem anyagi támogatásról van benne szó, hanem a női futsal népszerűsítése a lényeg.
- Felhasználva a DVTK rendelkezésére álló felületeket támogatjuk a női futsal népszerűsítését - vette át a szót Körmöndi Zoltán, a DVTK marketing igazgatója -, ami az UEFA és a FIFA prioritásai közt is szerepel. Fontos, hogy szakmai stábunk tanácsaival is segteni fogja a DVTK-Vénuszt.
A két klub korábban is több szálon kapcsolódott, ezek közül az egyik "kapocs" Sárréti Géza, a DVTK-Vénusz vezetőedzője, aki emellett a DVTK U10-es csapatát is edzi. Elmondta, bízik benne, hogy a Diósgyőr név hatására minél több lány kezd el futsalozni.
Ezt követően Fuhrmann Géza, a DVTK utánpótlás szervezési igazgatója vette át a szót:
- Két sikeres klubról van szó, és a szereplésüknek további lendületet adhat a megállapodás. Szeretném, ha a későbbiekben egy női nagypályás csapat is alakulna, mert ez nagy hiányossága a megyei sportéletnek.
A szakvezetők után a jelenlévő játékosok kaptak szót. Csepregi Gabriella, a DVTK-Vénusz-Szabadidőközpont válogatott labdarúgója, a B.-A.-Z. megye év nő sportolója közönségdíjasa úgy nyilatkozott, kiskora óta szereti a DVTK-t és rendszeresen jár meccsekre. Majd ő is megismételte, hogy az együttműködéstől a sportág népszerűbbé válását várja, minek következtében több fiatal játékost és több szurkolót vár. Takács Péter, a DVTK fiatal játékosa széles mosollyal zárta a megszólalásokat:
- Az elhangzottakkal teljes mértékben egyetértek és csak annyit tudok hozzátenni, hogy így most már tudunk szemezgetni a női csapat játékosai közt.
Ezt követően került sor a szerződés aláírására, valamint Takács Péter átadott egy nevével ellátott DVTK-mezt Csepregi Gabriellának.
Európa LigaSzerinted elérjük a bajnokság végén az EL-indulást jelentő 4. helyet?
Kommentek
***MODERÁLVA***
én már leírtam itt pár hete, hogy nevet változtat a női futsal csapatunk, akik a bajnoki cím első számú esélyesei!
HAJRÁ DVTK-VÉNUSZ!
Akkor nézd meg 70. Balázs Csaba hozzászólásait egy másik topikban, én csak a kettőt kombináltam. Remélem azért annyira hülyének nem tartasz ,hogy hunor nem volt ott és akkor én arra írtam volna amit.
De majd meglátjuk .... döbbenet!!!
29. Nauta (2012.02.03. 18:47)
De tényleg... milyen más reakcióra számítasz, mikor leírsz olyat, hogy azért nem nyilatkozott a DVKT-vénusz kapcsán Hunor, mert lehet, hogy a reptéren volt játékosért... döbbenet!
27. asd (2012.02.03. 17:50)
Honnan tudod hogy nem nő vagyok?
Te is olvastad hogy nem miskolci, de köszönöm hogy így reagáltál a commentemre, van ilyen ember is.
28. Max (2012.02.03. 18:21)
Ha zavar hogy hozzászólok át lehet ugrani amit írok..
Nem tudtam hogy statisztikát vezetsz rólam...
Te meg gondolom poénosnak érzed magad´
20. Nauta
" Bocsi csak már unatkozom. "
Azt látjuk !
Ahhoz képest hogy 5 évig csak olvastad a fórumot , most mindenhez hozzászólsz !
Közben megtanultál írni ????
5. Nauta (2012.02.03. 15:12)
Istenem... rosszabb vagy mint egy nő. Szerinted Hunor miskolci? Hát nagyon nem, szóval ne hidd, hogy minden napját Miskolcon tölti, ráadásul ez tényle nem hír, hogy neki is fel kellene szólalnia.
trevescovi (2012.02.03. 17:05)
Beszédes, hogy az első félidőben gyakorlatilag a kezdő csapat játszott, Vadászt leszámítva és az eredmény 1:1 volt. A második sor a "fakó" volt és termeltek 4 gólt.. Hmm..
....."A Nemzeti Sport Online-nak annyit sikerült megtudnia klubközeli forrásból, hogy több vasat is a tűzben tartanak a diósgyőri vezetők, vagyis több Mr. X van a kalapban. Úgy tudjuk, több olyan játékos iránt is érdeklődik a klub, akinek a megszerzése valóban nagy durranás lenne, és közülük legalább egyet mindenképpen szeretnének az Avas aljára csábítani. Egyikük a legutóbbi világbajnokságot is megjáró huszonéves támadó, akivel addig álltak kapcsolatban a klubvezetők, amíg nem közölte a fizetési igényeit – minimum hatvan-hetvenezer euróba került volna, havonta! Márpedig Diósgyőrben jelenleg négyezer eurót kap a legjobban kereső futballista – erről még ősszel Leisztinger Tamás, a DVTK tulajdonosa nyilatkozott a Nemzeti Sportnak. ..."
Közben az arckönyv szerint 5:2-re győztünk. GRATULÁLOK A FIÚKNAK!!!!! Ebben a k..va hidegben azért szép ez, edzőmeccs ide vagy oda.