Az év elején vette fel egymással a kapcsolatot a DVTK és a Nők a Pályán Egyesület. Ennek első “kézzelfogható” jele az a fotó volt, amelyen meztelenül pózoltak a diósgyőri labdarúgók a NAP kampányának keretében. Már akkor elhangzott, hogy lesz folytatás.
Ezért - és a nőnapra való tekintettel - nézhették meg ingyen a hölgyek a DVTK - REAC mérkőzést és a Nők a Pályán Egyesület több tagja, valamint szimpatizánsai is ott voltak a DVTK Stadion VIP-páholyában a házigazda Dudás Hunor és Sántha Gergely mellett.
![]() |
| Rajnai Gitta és Cseke Kata (fotók: bp) |
Sőt, nem csak megjelentek, hanem néhányan tevékeny részt is vállaltak: a DVTK szurkolói Szőlőskei Tímea, a Budapesti Kamaraszínház színésznője vezetésével énekelték el a klub indulóját, a kezdőrúgást pedig Cseke Katinka, a Jóban rosszban sorozat egyik szereplője végezte el. Ismét feltűnt Diósgyőrben Rajnai Gitta, a díszlet-, és jelmeztervező, vágó, a Nők a Pályán Egyesület szóvivője, illetve a született diósgyőri Novák Éva, a NAP elnöke.
![]() |
| Novák Éva lánya, Péterfy Gergely, Novák Éva és Szőlőskei Tímea (fotó: bp) |
De a NAP férfi támogatói is ott voltak a VIP-páholyban. Péterfy Gergely író, szerkesztő, egyetemi adjunktus - a színész-énekes Péterfy Bori testvére -, életében először járt focimeccsen, de valószínűleg nem az utolsón, mert irgalmatlanul jól érezte magát. Mickey Hargitay felesége, Hargitay Emőke révén került kapcsolatba a Nők a Pályán Egyesülettel. A hasonló nevű magyar származású világhírű amerikai testépítő és színész - 1955-ben Mr. Universe volt! - unokaöccse, akinek Miskolcon is van háza, már otthonosabban mozog a sport világában, a Los Angeles Lakers találkozóihoz hasonlította a hangulatot. De nem csak a meccsel és a szurkolókkal volt elégedett, hanem a VIP-ellátás színvonalával is.
![]() |
| Mickey Hargitay és Hargitay Emőke, valamint Sántha Gergely és Ritó Zsolt (fotók: bp) |
Végül de nem utolsósorban szólni kell Ritó Zsoltról, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Parancsnokságának parancsnokhelyetteséről, aki Diósgyőr-sálban szurkolta ki a VIP-páholyban a csapat győzelmét.
Európa LigaSzerinted elérjük a bajnokság végén az EL-indulást jelentő 4. helyet?
Kommentek
Jó kezdeményezés...ez kell!!!!Marketing alap dolog már!!!!!!Gratula!!!!!!!!!
De ha veszünk sok kinai cuccot hátha :)
A Borsodchem többségi tulajdona (51%) már a kínaiaké :S Ők aztán nem fogják támogatni a DVTK-t.
15. tabak A BOSCH támogatja a DVTK-t és nem kis pénzél ezt elhiheted nekem.
21. 1910
Biztosan megvolt az oka, ok nélkül senki hozzászólását nem töröljük. Ezt azok is több esetben elismerték (miután lehiggadtak), akinek a hozzászólását töröltük.
Egy konkrétumot írtál, ezért azt konkrétan meg is válaszolom: a moderátor sértegetése, munkájának kritizálása mindenhol és mindenkor törlendő.
Hidd el, nekünk is az a legjobb, amikor nem kell moderálni, csak a hozzászólásokat olvasgatjuk!
godspeeding!
9 fős kisbuszon van egy hely ha gondolod hívj 30/4755420
19. Moderátor !
Á ,megvagy!
ha ,már ilyen szépen összejöttünk ,elárulhatnád, hogy miért töröltétek mostanában jópár hozzászólásomat ,pedig semmi olyat nem tartalmazott ,ami miatt megtehettétek volna!
Ráadásul nem is úgy töröltétek ,mint "isvánkának" (aki valószínű rá is szolgált) hanem simán kinyomtátok!
Amikor ezért "reklamáltam" ,normális hangnemben ,azt is töröltétek 2 perc alatt!(pedig írtam vagy negyedórát)
Remélem ,kapok választ!
CSAK ÉS KIZÁRÓLAG A DIÓSGYŐR!!!
15. tabak !
Nagyjából egyetértek az általad leírtakkal!
Azért ,remélem amit a zárszóban írtál nem fogja elovasni L.T. ,és nem fogadja meg a tanácsodat!
CSAK ÉS KIZÁRÓLAG A DIÓSGYŐR!!!
18. manns
Jelen! ;-)
Hol van a moderátor!!!???