A DVTK stadionjának klubházában veheti meg Fradi-pályára érvényes jegyét, aki a közönség soraiban szeretné átélni a budapesti rivális elleni derbit e hét szombaton, délután fél 6-tól. Az árusítás kedden reggel kezdődik, onnantól fogva a hét hátralévő napjain 9 és este 6 között tart, szombaton már csak 9-től 11-ig.

A diósgyőri illetékesek tájékoztatása szerint van jegyből bőven, pontosabban 800 darab, és a klubnál lennének a legboldogabbak, ha ez a mennyiség a nagy érdeklődésre való tekintettel netán kevésnek bizonyulna... hiszen az azt jelentené, hogy sok százan, akár közel ezren is nekivágnak a pesti útnak, hogy újabb sorsdöntő mecsen biztassák a helyszínen kedvenceiket. A lényeg: aki erre készül, ne felejtse el még itthon, Miskolcon megváltani belépőjét!

 

Kiegészítés: első nekifutásra kimaradt a cikkből a fontos info, nos, 1400 forint a jegyár.

Kiegészítés még egyszer: mivel egyértelművé vált, hogy van ilyen igény, a klub elintézte, hogy mindazon Diósgyőr-szimptizánsok, akik a fővárosban élnek, tanulnak, és kimennének szeretett csapatuk ottani vendégjátékára, szintén hozzájuthassanak a belépőhöz helyben; elővételben (!) megtehetik a következő napokban a Fradi-stadionnál.

A fentiek tekintetében nyilvánvaló a szándék, amely annak megelőzésére szolgál, hogy a mérkőzés napján, a kezdés előtti percekben-órákban a helyszínen jegyért sorban álló vendégszurkolókat netán nem kívánt attrocitások érjék... Jobb az ilyesmit elkerülni, megelőzni.

 

A helyzet, ha kismértékben is, napról napra alakul, ezért újabb kiegészítést tehetünk: az előbbi bekezdésben foglaltak miatt - lásd biztonság mindenek fölött -, bár a miskolci klub igyekezett kompromisszumot találni ez ügyben, szombaton már semmiképp sem lehet majd vendégszurkolóknak belépőt venniük a helyszínen. Aki nem itthonról utazik oda, azaz nem tud jegyet venni a DVTK-stadionban, az az Üllői úton a jegyelővétel lehetőségére kell hogy hagyatkozzon.

Az ftc.hu weboldalon található információk szerint erre, vagyis a budapesti elővételre csütörtökön 10:00 - 13:00, pénteken 14:00 - 17:00 között van lehetőség, az Üllői úti főpénztárnál.


És hogy szurkolóinknak kedvet, biztatást adjunk a hétvégi rangadóhoz, aki esetleg túl óvatosan vagy hitehagyottan állna a ferencvárosi vendégeskedés kérdéséhez, tekintse meg a Fradi hivatalos honlapján zajló (a minálunk megszokotthoz hasonló) meccs előtti szavazás aktuális állását (csütörtök, 12:40):

 

100%fradi

100%fradi