A DVTK részéről Szabó Tamás ügyvezető, Tamás Gábor gazdasági igazgató, Szemán Norbert operatív igazgató, Dr. Szűcs Ákos marketing vezető, Árki Gábor sportigazgató, Egervári Sándor vezetőedző, Pisont István másodedző, valamint Benczés Miklós akadémia igazgató várta a kérdéseket.

A találkozó bevezetéseként néhány e-mailben érkezett kérdésre hangzott el a válasz, majd a jelenlévők kérdezhettek. Sorban érkeztek a felvetések, a szurkolókat minden érdekelte az első csapattól kezdve az akadémián és a stadionon át az utánpótlásig több mint két órán keresztül, és minden kérdés megválaszolásra is került.

Szemtől szembe kérdezhettek a szurkolók (Fotó: Szabó Krisztián)


A kérdésekből (közte az e-mailben érkezettek is) és a válaszokból is szemezgettünk a teljesség igénye nélkül.

Tibor Márton (e-mail): Azzal reklámozzák a bérletvásárlást, hogy ez lesz az utolsó hat meccs a jelenlegi stadionban, utána kezdődik a bontás. Annyit csalódtunk már ezekben a dátumokban, mennyire hiteles ez az információ?
Szabó Tamás: Az új diósgyőri stadion építése állami beruházás, egy a klubtól teljes mértékben független projektcég irányítja. Néhány hónappal ezelőttig mi is aktívan részt vettünk a szakmai előkészítésben (milyen és mennyi helyiségre van szükség, hogy nézzenek ki az öltözők stb.) Jelenleg információink szerint a közbeszerzés dokumentációját készíti elő a minisztérium. A 2017 nyarára tervezett átadás reálisnak tűnik, és ennél fogva mi úgy tudjuk, hogy ősszel már „albérletben” játszik a DVTK.

Tibor Márton (e-mail): Kapnak-e az utánpótlásban részt vevők foci elméleti képzést (nem kint a pályán, mert ott a játékhelyzetek biztos át vannak beszélve)? Mert pl. a magyar focisták általános hibája, hogy nem tudnak labda nélkül helyezkedni. Másrészt ez csapatsport, rendkívül bonyolult helyzetek állnak elő a játékosok elhelyezkedésének megfelelően, és a csapatnak együtt kell szinte gondolkodni és így mozogni a pályán. Aztán a játékkoncepcióknak, játékrendszereknek van egy múltja, egy fejlődéstörténete, amiről tudtommal nincsenek ismereteik.
Árki Gábor: A magyar labdarúgók áltálában taktikailag kevésbé felkészültek, mint külföldi társaik, és ez az utánpótlásra igaz, ezen sokat kell javítanunk. A hamarosan bevezetésre kerülő számítógépes analitikai rendszer segítségével taktikai és terhelési szempontból elemezzük, értékeljük a mérkőzések mellett az edzéseket is, aminek az eredményét a fiatalok saját okostelefonjukra is megkapják majd, de természetesen nem csak egyénileg, hanem csapatszinten is elemezni kell a mérkőzéseket . Az új Catapult-rendszer segítségével pedig még több információ áll majd az edzők és a játékosok rendelkezésére.

Kovács Attila (e-mail): A vezetőedző milyen stílusú focit szeretne itt kialakítani?
Egervári Sándor: Az első NB I.-es meccsemet éppen a DVTK ellen játszottam még 1972-ben, azóta eltelt néhány év, tájékozottnak nevezhetem magam a magyarországi viszonyokat illetően, illetve Veréb György elég sokat mesélt az itteni hagyományokról. Ismereteim szerint agresszív védekezés, és a labdaszerzést követő gyors, egyritmusú támadások vezették sikerre a Diósgyőrt. Ez nem áll messze attól, amire a jelenlegi játékoskeret alkalmas. A téli felkészülés során nagyot kellett változtatni a védekezés agresszivitásán, a középpályás védekezésen. Magas, erős játékosok szerepelnek a pálya tengelyében, ezt a testi erőt kamatoztatni kell a mérkőzéseken. Várom a rajtot, hogy az eddig elvégzett munka mire lesz elég. Én a mérkőzést váró edzők közé tartozom, nem félek a megmérettetéstől.

Kovács Attila (e-mail): Van-e a klubnak egy meghatározott stílus képe, mely az utánpótlástól az első csapatig jellemző?
Árki Gábor: Az utánpótlásban is azt szeretnénk látni, hogy a fiatalok megalkuvás nélküli küzdjenek, ezen kívül egymásért is tudjanak harcolni, valamint határtalan győzni akarás jellemezze őket.

Kovács Attila (e-mail): Miért volt az az elmúlt félévben, hogy a sajtótájékoztatókon mindig azt hallottuk (olvastuk), hogy "a szakmába most ne menjünk bele"? A DVTK szurkolók várják a szakmai, a lényeget kiemelő elemzést, nem a mellébeszélő, semmitmondó közhelyek helyett! Nyugaton erre már rájöttek, meccsek előtt, után komoly elemzések, játékhelyzetek elemzése zajlik (stílus, játékkoncepció, játékrendszer, taktika).
Egervári Sándor: A válogatottnál még Csányi Sándor MLSZ-elnök sem jöhetett be a taktikai megbeszélésre, mert megosztotta volna a játékosok figyelmét. Az olyan taktikai részleteket pedig nem szeretnénk elárulni a sajtótájékoztatón, ami az ellenfelet segítheti, még ha a szurkolók kíváncsiak is rá. Az ön által említett Nyugaton újságírók, független szakemberek szokták elemezni a mérkőzéseket, de arról nem nagyon hallottam, hogy Arséne Wenger, vagy José Mourinho a saját csapatának a játékát boncolgatta volna nyilvánosan.

Miért kell lebontani a jelenlegi stadiont? Van üres hely mellette, ahol fel lehetne építeni.
Szabó Tamás: Ez a kérdés már sokkal korábban eldőlt, a döntés a DVTK-tól függetlenül született meg.

Diószegi Ferenc: Mennyi a DVTK költségvetése?
Szabó Tamás: Körülbelül egy milliárd forint az első csapaté.

Diószegi Ferenc: Miért nem tudtunk igazolni?
Árki Gábor: Tudtunk, a fő célpontunk már a DVTK játékosa. Elek Ákos hazahozatalára hatalmas energiákat áldoztunk. Több klub is szerette volna leigazolni, ezért az eredetileg jelzett kivásárlási árhoz képest is jóval többet kellett fizetnünk az ellenajánlatok miatt. Azt se feledjük el, hogy több, meghatározó játékos szerződését meghosszabbítottuk - miközben irántuk határozott érdeklődés mutatkozott más csapatok részéről -, mert az ő képességeiket ismerjük, már bizonyítottak, és komoly értékeinknek tekintjük őket. A vezetőedzőnkkel konzultálva azért senkit sem hoztunk ide, hogy többen legyünk, inkább az utánpótlásból emeltük ki az arra érdemeseket.

Diószegi Ferenc: Mennyire ismerik a játékosok a labdarúgás szabályait?
Árki Gábor: Félévente szabályismereti továbbképzésen vesznek részt a labdarúgók, amit játékvezető tart.

Van-e kettős mérce a saját nevelésű és a külföldi játékosokat illetően?
Árki Gábor: Az, hogy valaki diósgyőri fiatal, az nem elég ahhoz, hogy felvegye a DVTK nagycsapatának mezét, ahhoz teljesíteni is kell. Ugyanakkor koncepciónk szerint néhány év múlva a felnőtt csapat 60 százalékát saját nevelésű játékosok alkotják majd.
Egervári Sándor: Elsősorban magyar fiatalokat szeretnénk igazolni, nem külföldiekkel feltölteni a keretet.

Hazafi Ádám: Három csatárunk van, mi történik akkor, ha valaki megsérül?
Árki Gábor: Nem csak három csatárunk van. Magyarországon még nem ez a jellemző, de ha valaki átadólistára kerül, az nem automatikusan jelenti azt, hogy távozik is. Miroslav Grumić esetében is ez a helyzet, nem kaptunk érte megfelelő ajánlatot, így ő is a DVTK játékosa, és ha Egervári Sándor úgy dönt, akkor bármikor bevethető.

Commandos: A labdarúgó költségvetést mennyire befolyásolja a jégkorong és a kosárlabda csapatra fordított pénz?
Tamás Gábor: Ilyen szempontból nincs semmilyen összefüggés a három sportág között, az erről terjedő pletykák minden valóságalapot nélkülöznek. A labdarúgó klub többségi tulajdonosa mindig időben és hiánytalanul teljesíti a vállalt kötelezettségét.

Commandos: Várható-e egy újabb szponzor?
Szabó Tamás: Több nagyon komoly céggel tárgyalunk, van, akivel előrehaladott állapotban tartanak a megbeszélések. Ebből a szempontból is kiemelten fontos, hogy a DVTK ma már újra nem csak egy miskolci labdarúgó klub, hanem több sportágban szerepel, illetve az is, hogy Egerrel és Salgótarjánnal együtt egy egész régiót lefedünk a közeljövőben. Ezzel a háttérrel könnyebb megszólítani a nagyobb támogatókat, azokat, akiknek a fantáziáját pusztán egy helyi futballcsapat egyáltalán nem mozgatja meg.

Üveges Gábor: Mi a tavaszi cél a labdarúgóknál?
Egervári Sándor: Tavasszal több pontot szerezni, mint ősszel, amivel a középmezőny alja elérhető. Nem lesz könnyű.

Üveges Gábor: Melyik kispadot használja a DVTK tavasszal?
Egervári Sándor: Kikértem Veréb György véleményét is, visszatérünk az óra felőli, korábban használt kispadhoz.

Miért csak egy csatárral játszunk?
Egervári Sándor: Mindig a legjobb 11-et szeretné pályára küldeni az edző, én nem voltam soha a játékrendszerek rabja. Több olyan kreatív játékosunk van, aki a támadó harmadban hasznos lehet.

Mit tesz a klub szurkolók visszacsábításáért?
Dr. Szűcs Ákos: Elsősorban eredményekkel szeretnénk visszacsalogatni a nézőket, de természetesen a marketing eszközrendszerét is kihasználjuk. Ilyen például a most kialakított bérletkonstrukció, ami alkalmas lehet arra, hogy az ősz végihez képest növekedjen a nézőszám, mert számunkra fontos, hogy minél jobb hangulat uralkodjon a Diósgyőri Stadion lelátóin.

Kik lehetnek az utánpótlás partnerklubok?
Benczés Miklós: Több nyugat-európai klubbal is tárgyalunk. Szeretném, ha nem csak magyar edzők utaznának külföldre, hanem külföldi edzők is jönnének hozzánk ha teljessé válik a DVTK Labdarúgó Edzőcentrum.
Szabó Tamás: Olyan csapatokkal keresünk kapcsolatot, akik hasonló helyzetben vannak, mint mi, akiknek szintén sokkal jobb anyagi lehetőségekkel rendelkező vetélytársakkal kell megküzdeniük a saját bajnokságukban és ezt sikerrel teszik. Tőlük szeretnénk ellesni, hogyan lehet ilyen feltételek között kiemelkedő eredményeket elérni.

Miért zárt kapusak az edzőmeccsek?
Szemán Norbert: Ahhoz, hogy mérkőzést rendezzünk a DVTK Labdarúgó Edzőcentrumban meg kell felelni az MLSZ és a rendőrségi előírásoknak (mosdó, szurkolók elválasztása, stb.), ami jelen pillanatban nem megoldható. Terveink szerint, ahogy fejlődik az infrastruktúra, úgy tudjuk majd egyre kulturáltabb körülmények között fogadni a szurkolókat az edzőmérkőzéseken is. Még az is nehezíti a dolgunkat, hogy minden mérkőzést be kell jelenteni a rendőrségre 15 nappal korábban, ha nézőket akarunk beengedni. Ha ezt nem tesszük meg, akkor akár milliós összegű közigazgatási bírságot kell fizetni.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!