Mint ismert, az MLSZ Fegyelmi Bizottsága a DVTK - FTC mérkőzéssel kapcsolatban a Diósgyőrt, mint visszaesőt, szurkolói részéről megbotránkoztató rigmusok többszöri, hosszan tartó bekiabálásáért (az ellenfél csapatának és játékosának, valamint az MLSZ szidalmazása) és kirekesztő, más nemzetet sértő megnyilvánulásért kétmillió forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.

A DVTK a döntéssel nem értett egyet, ezért első lépésként tárgyalás megtartását kérte, majd amikor a Fegyelmi Bizottság hatályban tartotta eredeti döntését, benyújtotta jogi érvekkel alátámasztott fellebbezését, amelyben a döntést több pontjában vitatta és az elsőfokú határozat hatályon kívül helyezését, illetve a büntetés mérséklését kérte.

Az MLSZ Fellebbviteli Bizottsága 2014. november 19-i ülésén bizottság - szabálysértő volta miatt - hatályon kívül helyezte a döntést, majd új, elsőfokú eljárás lefolytatására utasították a Fegyelmi Bizottságot.

A Fegyelmi Bizottság a mai napon újra összeült, a helyszínen dr. Dányi Szilárd, a DVTK jogi képviselője mellett Szabó Tamás ügyvezető is megjelent. Az új eljárás keretében a DVTK - FTC mérkőzésen történtek miatt a FEB a Diósgyőrt, mint visszaesőt, szurkolóinak megbotránkoztató magatartása (az ellenfél sportszervezet, az ellenfél csapat játékosának és az MLSZ-nek a szidalmazása) és más nemzetet érintő, kirekesztő megnyilvánulása miatt újra kétmillió forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.

A DVTK állásfoglalása szerint ugyanazokat a hibákat vétette az új tanács is, mint a korábbi és figyelmen kívül hagyta a Fellebviteli Bizottság instrukcióit, a határozat meghozatala tekintetében - mondta el dr. Dányi Szilárd a DVTK jogi képviselője. - Klubunk álláspontja szerint ez a döntés nem csak a büntetés mértéke, hanem az abban szereplő indoklás miatt is ugyanolyan rossz, mint a korábbi volt. A fentiek miatt ezúttal is élni fogunk a jogi lehetőségeinkkel és benyújtjuk a fellebbezést.

A Fegyelmi Bizottság a mai napon tárgyalta a DVTK - Újpest FC mérkőzésen történteket is. A FEB a Diósgyőr - Újpest mérkőzéssel kapcsolatban a Diósgyőrt, mint visszaesőt, rendezési hiányosság (pirotechnikai eszközök bevitele), szurkolóinak megbotránkoztató magatartása (a vendég sportszervezet, az MLSZ és a játékvezető szidalmazása) és pirotechnikai eszközök használata miatt 800.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte. A bizottság figyelembe vette, hogy a sportszervezet szurkolóinak megbotránkoztató magatartása és pirotechnikai eszközök használata miatt is visszaesőnek minősül.

A bizottság a Diósgyőr - Újpest mérkőzéssel kapcsolatban az Újpestet, mint visszaesőt, szurkolóinak megbotránkoztató magatartása (a hazai és más sportszervezetek, valamint az MLSZ szidalmazása) és pirotechnikai eszközök használata miatt 800.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte. A FEB döntésekor figyelembe vette, hogy a sportszervezet szurkolóinak megbotránkoztató magatartása és pirotechnikai eszközök használata miatt is visszaesőnek minősül.

A Fegyelmi Bizottság által határozatban kiszabott pénzbüntetésekből befolyt összeg teljes egészében az MLSZ által létrehozott Focisegély Alapítványhoz kerül. Az alapítvány a hazai labdarúgás - szociális, egészségügyi vagy egyéb okok miatt - segítségre szoruló és arra érdemes személyeit (elsősorban egykori labdarúgókat) támogatja. Az Alapítványhoz fordulhat minden egykori labdarúgó, vagy közeli hozzátartozója, ismerőse, barátja, aki úgy ítéli meg, hogy az adott korábbi futballista, rossz életkörülményei vagy egészségi állapota miatt anyagi segítségre szorul.

Korábbi büntetések

Újpest - DVTK: 100 ezer forint (megbotránkoztató rigmusok miatt)
DVTK - Haladás: 100 ezer forint (megbotránkoztató rigmusok miatt)
DVTK - KTE: 50 ezer forint (megbotránkoztató rigmusok miatt)
Vasas - DVTK (MK): 50 ezer forint (megbotránkoztató rigmjusok miatt)
DVTK - DVSC: 300 ezer forint (megbotránkoztató rigmusok miatt)
Videoton - DVTK: 30 ezer forint (sárga lapok miatt)
Videoton - DVTK: 100 ezer forint (megbotránkoztató rigmusok miatt)
DVTK - FTC: 2 millió forint (megbotránkoztató rigmusok miatt)*
Videoton - DVTK (MK): 100 ezer forint (megbotránkoztató rigmusok miatt)
Győri ETO - DVTK: 200 ezer forint (megbotránkoztató rigmusok miatt)
DVTK - Nyíregyháza: 400 ezer forint (megbotránkoztató rigmusok és pirotechnika használata miatt)
DVTK - Újpest: 800 ezer forint (megbotránkoztató rigmusok és pirotechnika használata miatt)

*A DVTK fellebbezett, a határozat nem jogerős

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!