Kim Ho-Young 24 éves, a Sangy University együttesében nevelkedett, legutóbb pedig a montenegrói élvonalban szereplő FK Mornar csapatának tagja volt. Korábban a dél-koreai u15-ös és u17-es válogatottban is pályára lépett.

- A játékos edzéseken mutatott teljesítményével Szivics Tomiszláv rendkívül elégedett volt - mondta el Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója elmondta. - Vezetőedzőnk jelezte, hogy számítana rá, szeretné, ha szerződtetnénk, ezért már napokkal ezelőtt megkezdtük a tárgyalásokat mind a játékossal, mind pedig a menedzserével. A mai napon sor került az aláírásra is. Kimre hosszú távú befektetésként tekintünk, a szakmai stáb dolga eldönteni, mikor léphet először pályára, hogy a Diósgyőr szurkolóinak is megmutathassa tudását. A másik két próbázó nem marad Diósgyőrben, a 22 esztendős Nak Yeong-Sung és a 18 éves Kim Ye-Chan, már nem látogatja a DVTK edzéseit.

Kim Ho-Young és Árki Gábor (Fotó: Rogosz Péter)

 

- Nagyon büszke vagyok arra, hogy meg tudtam győzni a DVTK szakmai stábját arról, hogy érdemes engem leigazolni - mondta el Kim Ho-Young. - A Debrecen elleni mérkőzésen személyesen is megtapasztalhattam, milyen nagyszerű hangulat uralkodik a Diósgyőri Stadionban. A DVTK egy nagy klub, számomra pedig ez egy nagy lehetőség, hogy bizonyítsak. Egyelőre picit nehezen értem meg magam a társakkal, de azon leszek, hogy az alapkifejezéseket hamar elsajátítsam. Nem szeretnék csalódást okozni a drukkereknek, alig várom, hogy bemutatkozhassak.

Adatlap

név: Kim Ho-Young
születési idő: 1990. március 10.
állampolgárság: dél-koreai
magasság: 178 cm
testsúly: 69 kg
poszt: középpályás

Nyári játékosmozgás Diósgyőrben

Szerződést hosszabbított
Marjanović, Lazar
Radoš, Ivan

Érkezett
Antal Botond
Bori Gábor
Okuka, Dražen
Németh Milán
Takács Tamás
Bognár István
Griffiths, Georges
Szalai Vilmos
Kim Ho-Young

Távozott
Futács Márkó (lejárt a kölcsönszerződése)
Vadász Viktor
Rajić, Nenad
Kostić, Zoran
Abdouraman, Mohamadou
Gohér Gergő
Batioja, Augusto
Vági András
Nikházi Márk (kölcsönbe)

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!