Lipták Zoltán Salgótarjánban született, az élvonalban Pápán mutatkozott be. Pályafutása során Magyarországon Újpesten, a Videotonban és az ETO-ban, külföldön az angol másodosztályú Southamptonban lépett pályára. A székesfehérvári és a győri klubbal bajnoki aranyérmet ünnepelhetett. A Videotonban az a Bekő Balázs volt a másodedző ebben az időszakban, aki mától vezetőedzőként irányítja a DVTK-t.

A DVTK és a játékos közötti szerződés akkor lép életbe, amikor jogerőre emelkedik a Győri ETO és Lipták Zoltán közti szerződésbontás.

A középső védő már a mai edzésen csatlakozik új társaihoz.

Lipták Zoltán (Fotó: Szabó Gábor)


- Célzott, jó előre megtervezett igazolásokkal erősítjük meg a DVTK keretét - tájékoztatott Szabó Tamás ügyvezető -, olyan játékosokkal akik tovább tudják javítani a csapat minőségét. Mellettük reményeink szerint néhány feltörekvő fiatal húzhatja még magára a diósgyőri mezt az utánpótlásból felkerülő saját nevelésű játékosokkal együtt. Lipták Zoltán leigazolásával is szeretnénk jelezni, hogy az előttünk álló szezonban célunk ismét az európai kupaszereplés lehetőségének kiharcolása. Bízom benne, hogy Zoli hasonló sikereket ér el Diósgyőrben is, mint korábbi csapataival.

- Örülök, hogy a DVTK labdarúgója lehetek - mondta el Lipták Zoltán. - Amikor eldöntöttem, hogy Magyarországon folytatom a pályafutásomat, akkor a diósgyőri lehetőséggel szerettem volna élni. Korábban is tetszett a diósgyőri légkör, külön motivációt jelentenek a szurkolók. A döntésben az is fontos szempont volt, hogy korábban dolgoztam együtt Árki Gáborral és Bekő Balázzsal, akikkel nagyon jó kapcsolatban vagyok.

- A nyári átigazolási időszakban mindenképpen szerettük volna tovább erősíteni a védelmünket - mondta el Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója. - Lipták Zoltán személyében egy rutinos, sokszoros válogatott labdarúgót sikerült Diósgyőrbe csábítanunk, aki a tárgyalások során többször kifejtette, hogy Magyarországon csak és kizárólag a DVTK-ban képzeli el a jövőjét. Örülök annak, hogy nálunk folytatja a pályafutását, biztos vagyok abban, hogy a játékával hamar megkedvelteti majd magát a szurkolókkal.

 

Névjegy

Lipták Zoltán (Fotó: Szabó Gábor)

név: Lipták Zoltán
születési hely: Salgótarján
születési idő: 1984. december 10.
állampolgárság: magyar
magasság: 195 cm
poszt: védő

NB I-es mérkőzés / gól: 194/17
Válogatott mérkőzés / gól: 18/1

pályafutás
2014/2015 Győri ETO (NB I.) 28/4
2013/2014 Győri ETO (NB I.) 25/4
2012/2013 Győri ETO (NB I.) 26/0
2011/2012 Újpest FC (NB I.) 11/1
2011/2012 Videoton FC (NB I.) 4/0
2010/2011 Videoton FC (NB I.) 28/1
2009/2010 Videoton FC (NB I.) 28/3
2008/2009 tavasz Újpest FC (NB I.) 5/1
2008/2009 tavasz Southampton (Championship, angol II. osztály - kölcsönben) 7/0
2008/2009 ősz Újpest FC (NB I.) 14/0
2007/2008 Southend United (League One, angol III. osztály)
2006/2007 Pápa ( NB II.) 26/5
2005/2006 Pápa (NB I.) 25/3

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!