Sverla Béla
Sverla Béla

A centerpálya (Stadion) füve megfelelő, az úgynevezett kisfüves (edzőpálya) is rendben volna, de oda is átment tegnap az áradás - tudtuk meg a DSM munkatársától, Sverla Bélától hétfőn délelőtt, hozzátéve: utóbbi helyszín árakozásai szerint keddre kiszáradhat, és megfelelő helyszíne lehet az utánpótláscsapatok tréningjeinek. E tekintetben "menekülőpályának" számíthat mind a birkózócsarnok, mind a Szentpéteri kapui Honvéd "Pappjóska", illetve Győri kapui Ifjúsági telep.

- A Könyves Kálmán utca felől jött a víz vasárnap, itt a műfüves van a legalacsonyabban, ott állt meg, legalább egy méter magasan - idézte fel a szakemebr a történteket. - Több helyen felnyomta a műanyag borítást. A szomszédos Szinva-gátat egy helyen átvágtuk, hogy arra tudjon elfolyni. Ilyesmire nem lehetett készülni a létesítmény néhány évvel ezelőtti kialakításakor, azt mondják, fél évszázada nem volt hasonló természeti jelenség. Jelenleg 6-8 centiméternyi víz áll a borításon. Nagy Béla klubvezetővel vizsgáljuk éppen a helyzetet, ő attól tart, sok millióra is rúghat majd a helyreállítás költsége... De egyelőre nem tudhatuk biztosat, csak ha elmegy a víz. Lehet, hogy tönkrement a pálya, de ha nem, akkor is napokig nem lehet majd használni.

 

 

A Youtube-on talált, A Szinva a DVTK-stadionnál című amatőr videófelvétel (feltöltve vasárnap este):


Hétfőn 11 óra tájban készített felvételünk a helyszínről - Nagy Béla és Sverla Béla éppen szakemberekkel elemzi a helyzetet, a pálya helyreállításának, esetleg újjáépítésének lehetőségeit:

 

Vasárnap méteres, hétfőn néhány centis víz állt a műanyag borításon
Vasárnap méteres, hétfőn néhány centis víz állt a műanyag borításon


Átvágták a gátat a Szinva felé
Átvágták a gátat a Szinva felé

A
A "kisfüves" edzőpályával láthatóan nincs nagy gond

Csató Ákos (Miber, kivitelező), Sverla Béla (DSM), Nagy Béla (DVTK)
Csató Ákos (Miber, kivitelező), Sverla Béla (DSM), Nagy Béla (DVTK) a károkat mérik fel