1952. november 28-án alapították meg a Paksi Kinizsi Sportkört, ami később Paksi SE, majd Paksi FC néven szerepelt. 2011-től pedig a Magyar Villamos Művek Zrt-nek köszönhetően MVM Paks néven szerepelnek. A csapat színe a zöld-fehér.

Az NB I-be 2006-ban jutottak fel, első évükben a 11. helyen végeztek. A csapat legnagyobb sikere, hogy 2011-ben megnyerte a Ligakupát, valamint a 2010/2011-es bajnokságban ezüstérmes lett. Az előző bajnokságban a 11. helyen végeztek. Legeredményesebb gólszerzőjük a nyáron Ausztriába igazoló,18 gólos gólkirály Simon Attila volt.

Idén viszont remekül szerepelnek a tolnai zöld-fehérek. A Diósgyőrrel azonos (14) pontszámmal, jobb gólkülönbségüknek köszönhetően a 2. helyen állnak.

Edző

A csapat szakvezetője a 49 éves Csertői Aurél, aki 228 mérkőzésen ült már NB I-es csapat kispadján.

Nyári játékosmozgás

Érkezők: Bertus Lajos (Puskás Akadémia), Eppel Márton (MTK), Gévay Zsolt (Mezőkövesd), Hahn János (Puskás Akadémia), Haraszti Zsolt (Videoton), Simon András (Győr), Tamási Zsolt (Parma), Szemerédi Norbert (Honvéd), Tóth Dániel (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Vági András (DVTK)

Távozók: Bori Gábor (DVTK), Éger László (visszavonult), Heffler Norbert (PMFC), Heffler Tibor (Videoton), Horváth Gábor (?), Lázok János (?), Nagy István (Szolnok), Nagy Olivér (Haladás), Simon Attila (Wolfsberger AC), Tóth Bence (Szolnok), Tóth Dániel (Szolnok), Windecker József (Győri ETO)

Egymás ellen

Az első paksi látogatásunkra 2006. szeptember 16-án került sor. A DVTK a Szalma - Mogyorósi, Elek, Katona, Farkas, Sipeki, Vitelki, Szögedi (Stanic a 45. percben), Buz, Simon (Faggyas a 77. percben), Binder (Kerényi a 70. percben) összeállításban lépett pályára. A találkozó jól kezdődött számunkra, mert a ma már Pakson szereplő Simon Attila góljával már az 5. percben vezetést szereztünk. A paksiak azonban Báló és - az egykori diósgyőri - Belényesi találatával negyedóra alatt megfordították a mérkőzés állását és megnyerték a találkozót.

A második összecsapásunkra 2007. november 3-án utaztunk az Atomvárosba. A Köteles - Kállai, Elek, Katona, Hegedűs, Bessong, Lipusz (Vitelki a 64. percben), Sipeki, Rassou (Vámosi a 74. percben), Kassim (Douva az 57. percben), Simon összetételű DVTK kétgólos előnyt szerzett Simon és Sipeki találatával. A mérkőzést azonban még így sem sikerült megnyernünk, mert Tököli a 79. percben szépített majd Kiss Tamás az utolsó percben kiegyenlített.

A harmadik mérkőzésünk a 2008/2009-es szezonban szintén döntetlenre végződött. Vágó Attila csapata Gohér kiállítása után fél órán keresztül játszott emberhátrányban, de így is elhozott egy pontot Paksról.

2010. május 8-án a Benczés Miklós vezette DVTK 1-0-s vereséget szenvedett a tolnaiak otthonában.  A Diósgyőr a Radoš - Vukadinović, Gal, Šupić, Polényi - Takács P. (Somorjai, 77.) - Kovács Sz. (Zsivoczky, 53.) , Dobos (Huszák a 66.), Lippai, Bacsa - Roszel összeállításban lépett pályára és a minimális veresége azt jelentette, hogy matematikailag is kiesett az élvonalból. Bacsa Patrik ezen a mérkőzéesn szerepelt először a DVTK kezdőcsapatának tagjaként.

A visszajutást követő első paksi mérkőzésünket 2011. szeptember 11-én játszottuk. A Radoš - Vadász, Gal (Nagy T. a 46.), Budovinszky, Gohér - Arze, Abdouraman, Gallardo, Luque (Tisza a 30.)  - Menougong (Pál Sz. a 70.), Seydi összeállítású csapatunknak nem volt szerencséje. Luque és Gal sérülése miatt Benczés Miklósnak át kellett szerveznie  a csapatát. A mérkőzés 77. percében Rados szabáltyalankodott a 16-oson belül, aminek eredménye egy kiállítás és egy büntető lett. Mivel több cserénk nem volt ezért Seydi állt a gólvonalra és kis híján kivédte Montvai 11-esét. Csapatunk azonban nem esett kétségbe és Budovinszky révén kiegyenlített a 86. percben, így ponttatl tért haza Miskolcra.


Az OTP Bank 2012/2013-as kiírásában egy korai gól döntött, Tököli 11. percben szerzett találatára nem tudtunk válaszolni. A Szentes Lázár vezette DVTK a Tajti - Vági, Vadász, Kádár, Takács P. - Fernando (Seydi, 71), Hanek (Gallardo, 46.), Elek, Luque (Gosztonyi, 61.) - Rudolf, Tisza összeállításban játszott.

A legutolsó találkozásunk 2013. október 19-én volt, amikor előszőr győztünk Pakson. Szivics Tomiszláv együttese a Rajić - Vági, Vadász, Kádár, Gohér - Abdouraman, Elek, Nikházi (Tisza a 69.) , Barczi (Kostić a 83.) - Futács, Bacsa (Batioja a 77.).összeállításban állt fel és Elek valamint Barczi góljával történelmi győzelmet aratot.


Az eddig lejátszott Paks - DVTK NB I.-es mérkőzések

  1. 2006/2007
    Paks - DVTK 2-1 G.: Simon A.
  2. 2007/2008
    Paks - DVTK 2-2 G.: Simon A., Sipeki
  3. 2008/2009
    Paks - DVTK 1-1 G.: Kamber
  4. 2009/2010
    Paks - DVTK 1-0
  5. 2011/2012
    Paks - DVTK 1-1 G.: Budovinszky
  6. 2012/2013
    Paks - DVTK 1-0
  7. 2013/2014
    Paks - DVTK 0-2 G.: Elek, Barczi 

    Mérlegünk: 7 mérkőzés, 1 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség, 7 rúgott és 8 kapott gól
Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!