OTP Bank Liga 7. forduló

Helyszín: Paks
Kezdési időpont: 2014. október 22., 18:00
Játékvezető: Pintér Csaba (Ring György, Tóth II Vencel; Berger József, Berke Balázs).

A Paks kezdőcsapata: Molnár P. – Fiola, Gévay, Kovács G., Báló, – Kecskés, Tamási, – Bartha, Bertus, Haraszti, – Simon A. Vezetőedző: Csertői Aurél.
Kispadon: Csernyánszki, Hahn, Kiss T., Nagy R., Kesztyűs, Vági, Kulcsár D.

A DVTK kezdőcsapata: Antal - Okuka, Alves, Kádár, Husić - Egerszegi, Elek - Gosztonyi, Bognár I., Barczi - Bacsa. Vezetőedző: Szivics Tomiszláv.
Kispadon: Radoš, Debreceni, Szalai V., Bori, Marjanović, Grumić, Griffiths.

A DVTK csapatában nem léphet pályára Nenead Rajić, aki a találkozó eredeti időpontjában még nem volt a DVTK labdarúgója. Takács Tamás és Németh Milán pedig sérülés miatt nem játszhat.

Érkeznek a csapatok a pályára, a hazaik zöldben, a DVTK piros-fehér felsőben és piros nadrágban játszik

A vendégszektorban 70-80 diósgyőri énekelte el a csapat indulóját

Percről Percre

1. perc: a hazaiak kezdik a mérkőzést

2. perc: Óriási Antal bravúr, Bartha 18 méterről lőtt, a jobb alsóba tartó lövést a kapus hárította

7. perc: az első diósgyőri szögletet Bognár adta be, de rövid volt az ívelés

9. perc: A hazai szöglet veszélytelen volt a rövid oldalon a diósgyőri védők tisztáztak

9. perc: Az ellentámadás egy villámgyors kontra lett: Barczi-Bognár-Barczi volt a labda útja, azonban a végén Bacsa már nem kapta pontosan, a 16-oson belül

9. perc: Báló beadását az 5-ös vonalánál Alves fejelte az alapvonal mögé

11. perc: Husic bal oldalról érkező beadása középen átszállt mindenki feje fölött , majd Okuka jobb oldali beadása lett mély

12. perc: Egy bal oldali beadás után Kecskés lőtt jobb lábbal 14 méterről, Antal magabiztosan védett

14. perc: Egy bal oldali támadás után, a 16-os sarkától próbálkozott Haraszti, lövése elszállt a hosszú kapufa mellett

15. perc: Ezúttal Bertus lőtt 23 méterről, veszélytelen próbálkozás volt

16. perc: Báló bal szélről ívelt a hosszú oldalra ahol, Husic megelőzte emberét és az oldalvonalon kívülre tisztázott

19 .perc: Bacsa és Bognár kényszeritőzött, azonban a kapujából kilépő Molnár az 5-ös vonalánál felszedte a labdát

23. perc: Ezúttal Molnárt tréfálta meg a talaj, Gosztonyi szerezte meg a labdát a 16-os vonalánál azonban nem jutott lövőhelyzethez

23. perc: Kádár passzára csapott le Simon majd lőtt 18 méterről, a labda a bal kapufa mellett szállt el

28. perc: Okuka blokkolta Bartha lövését a 16-ops előterében

29. perc: Bertus passzával Simon A. lépett ki a diósgyőri védők közül, azonban a kivetődő Antal lelopta a lábáról a labdát

35. perc: Egy középre passzolt labdára Okuka csúszott rá, hazai szöglet következik

35. perc: Egy középre passzolt labdára Okuka csúszott rá, hazai szöglet következik

35. perc: Gyorsan két hazai szöglet, az első elszállt a kapu előtt, a másodikat Alves fejelte ki a rövid oldalon

37. perc: A diósgyőri cserék elkezdte melegíteni: Griffiths, Grumic, Marjanovic

38. perc: Báló beadása Alves testéről pattant az alapvonalon túlra

39. perc: ez a szöglet már veszélytelen volt

39. perc: Haraszti szögletét Simon fejelte 5 méterről kapura, Antal fantasztikus bravúrral a léc alól szögletre ütötte

41. perc: Egy paksi beadás veszélyesen érkezett középre, a kapu előterében pattogott a labda, majd Alves tisztázott

42. perc: Barczi az alapvonaltól passzolt vissza középre, ahol nem érkezett támadó, a paksi védők szerezték meg a passzt

43. perc: A hazai szöglet ezúttal nem rejtett veszélyt magában

43. perc: perc: Haraszti lépett ki a bal szélről, Kádár utolsó emberként szerelte

45. perc: Egerszegi ugratta ki szépen Bognárt akit a hazaiak lelassítottak ezért passzolt, majd Gosztonyi ugratta ki Barczit de hosszan

45. perc: Két lövést is blokkolnak a diósgyőri védők, előbb Alves majd Kádár lépett bele a lövésbe

Félidő: Paks - DVTK 0-0

Lazar Marjanovic és Georges Griffiths már meccsszerelésben melegít

A félidőben kettőt cserél a DVTK: Bognár helyére Marjanovic, Gosztonyi helyére Griffiths érkezik

46. perc: kezdődik a második félidő

47. perc: Kádár húzta vissza Harasztit ezért sárga lap járt

49. perc: Fiola próbálkozott egy távoli lövéssel, a labda messze elkerülte Antal kapuját

52. perc: Griffiths ívelt középre a 16-os és az oldalvonal közötti területről, a kapu előtt érkező Marjanovic elől mentettek a hazaiak

55. perc: Bartha lövése perdült a magasba Alves lábáról, Antal magabiztosan húzta le

56. perc: Bacsa kapott kitűnő labdát a 16-oson belül bal oldalon, majd az alapvonaltól 6 méterről lőtt, de a labda elakadt becsúszó lábban

57. perc: Paks - DVTK 0-1

60. perc: Kádár fejelte ki a labdát a 16-oson belül, majd egy paksi támadó lőtt, Marjanovic blokkolt

61. perc: Egy védők mögé belöbbölt labdát egy hazai játékos veszélyesen lőtte kapura, Antal leért a jobb alsó sarokra

62. perc: Cserél a Paks csapata: Tamási helyére Kesztyűs érkezik

65. perc: Simon A. passzolt Haraszi elé, Kádár az utolsó pillanatban szögletre tisztázott, a hazai kis szögletből nem lett beadás

67. perc: Egy bal oldalról érkező beadást a hosszú oldalon Husic fejelte a mezőnybe, ahonnan egy hazai védő próbálkozott Elek blokkolt

68. perc: Cserél a DVTK: Barczi Dávidot Grumic váltja

69 perc: Simon A. fejelt a diósgyőri 16-oson belülről a kapu mellé

70. perc: Griffiths indította a bal szélen felfutó Husicot aki középre ívelt, de Marjanovic elől egy paksi védő a mezőnybe fejelte a labdát

72. perc: Cserél a hazai csapat: Simon A. helyére Hahn állt be

74. perc: Husic beadását Marjanovic vette le mellé, így alabda Griffiths elé pattant, a támadó lőtt, de a paksi védők blokkolta a kapu előt

75. perc: Báló jobb oldali beadását Husic hazaadta ami rossz talaj miatt pattogva gurult Antal felé, a DVTK kapusa szögletre passzolt

76. perc: Kesztyűs lőtt 30 méterről, a labda megpattant egy diósgyőrin amit aztán Antal ütött szögletre, a szöglet veszélytelen volt

78. perc: Fiola buktatta Griffithset ezért sárga lap járt

78. perc: Okuka szabadrúgását a 16-oson belül berobbanó Kádár fejelte kapura, Molnár védte a fejest

81. perc: Antal bravúrok sorozatban, először Kecskés távoli lövését öklözte ki a kapus, másodszor pedig 16-ról kísérleteztek, azt is védte

82. perc: Husic nagy spirntet vágott le a bal oldalt, passza után Griffiths középen egy védőt megvert, a második viszont szerelni tudott

84. perc: Haraszti lépett ki egy passz után, középre próbált passzolni az alapvonaltól, Alves blokkolt szögletre

85. perc: Paks - DVTK 1-1
Bartha beadását Gévay lőtte a kapu jobb oldalába

89. perc: Paks - DVTK 2-1
Bertus ziccerét még megfogta Antal, azonban Bartha szép lövésével már tehetetlen volt

90. perc: 3 perc hosszabítás

90. perc: Kádár ívelt előre, a hazai védők Griffiths elől mentettek, de a labda Grumic elé került aki lőtt, bombáját egy paksi blokkolta

90+2. perc: Paks - DVTK 3-1
A  kitámadó DVTK-t lekontrázta a hazai csapat, Bartha ismét gólt lőtt, bár első lövését még blokkolta Kádár