- Nyugdíjasként tudsz foci nélkül élni?
- Nem. Ezért is örültem, amikor megkeresett az MLSZ, hogy szövetségi ellenőrként dolgozzak a megbízásukból. Összesen 38 egykori válogatott labdarúgó - a volt diósgyőriek közül például Szántó Gábor is - járja az országot és képviseli a szövetséget valamennyi találkozón az NB I.-től az NB III.-ig, én például Nyíregyházán kezdtem a szezont vasárnap. Az ellenőrök feladta a játékosok és a játékvezetők munkájának értékelése kivételével mindenre kiterjed, mi ellenőrizzük, hogy a stadionok megfelelnek-e minden tekintetben az MLSZ előírásainak (vendégszektor kialakítása, büfék, mellékhelyiségek, kötelező reklámok kihelyezése és hasonlók).

Emellett járom a DVTK Ovifoci foglalkozásait, hátha feltűnik egy olyan istenáldotta tehetség, akire érdemes odafigyelni. Sajnos én is azt látom, mint az edzőkollégák, a gyerekek jobban bánnak a telefonnal, mint a labdával. Többnyire azt tapasztalom, hogy a szülők jobban akarják, hogy focista legyen a gyerek, mint ők maguk. Pedig akarat nélkül nem megy.

- És a DVTK mérkőzései?
- Amikor nem ütközik az ellenőri munkával, akkor itt vagyok Diósgyőrben. Külön köszönöm a DVTK vezetésének, hogy lehetőséget biztosítanak az öregfiúknak, hogy a VIP-páholyból, egy helyről nézhessük a mérkőzéseket! Oláh Ferenc, Tatár György, Teodoru Borisz Miskolcon él, Szabó László Egerből jön minden meccsre, jó dolog találkozni velük! És várjuk Veréb Györgyöt is, akinek egyelőre még a kispadon van feladata.

- Az elmúlt fél évszázadban nem untátok meg egymást?!
- 1979 őszén volt egy időszak, amikor a hazai bajnoki és kupamérkőzések mellett játszottunk az UEFA-kupában, illetve többen pályára léptünk az A-, valamint az olimpiai válogatottban. Előfordult, hogy a repülőtérről nem haza, hanem egyből az edzőtáborba mentünk. Elsősorban nem is fizikailag volt megterhelő, mert arra Szabó Géza felkészített, hanem fejben fáradtunk el a sok feladat miatt. Ha jobban utánaszámolnék, akkor lehet, hogy ebben az időszakban több éjszakát töltöttem egy szobában Veréb Györggyel, mint a feleségemmel. Már 1967-ben szobatársak voltunk, amikor az ifi válogatottal Isztambulban játszottunk és ez így maradt egészen 1980-ig. De ennél szorosabb a kapcsolatunk, komák vagyunk, egymás gyerekeinek keresztszülei lettünk az idők során.

- Nem esett messze az alma a fájától, édesapád, Salamon Zoltán is NB I.-es labdarúgó volt Diósgyőrben, 39 mérkőzésen 11 gólt szerzett.
- Jobbösszekötőt játszott, és azt mondják, jobb játékos volt, mint én. Sajnos az ötvenes évek elején olyan erős volt a magyar foci, hogy a B-válogatott keretéig eljutott, de a csapatba már nem nagyon fért be. Ötéves koromban elváltak a szüleim, engem már anyukám vitt el a toborzóra, de a géneket örököltem.

- Szerdán helyezték el az épülő DVTK labdarúgó edzőközpont alapkövét, ahol többek közt te képviselted a DVTK legendás játékosait. Annak idején te milyen körülmények közt tanultad a focit?
- Az általános iskola befejezése után igazolt le a DVTK, korábban csak az utcán fociztam, de ott rengeteget. Elsőre nem feleltem meg a válogatón, de szerencsére kicsivel később 1963-ban egy iskolák közötti barátságos mérkőzést követően az egyik “néző”, Turzik Misi bácsi, az akkori intéző leigazolta a komplett csapatot, és mi lettünk az úttörő II. A mai lehetőségeket össze sem lehet hasonlítani a korábbiakkal, mi fűzős labdát rúgtunk és még felnőttként is játszottam edzőmeccset salakos pályán. No, ott aztán meg kellett tanulni úgy szerelni, hogy amikor az ellenfél megtolja a labdát, akkor belépni elé és megszerezni azt, mert ha már becsúszni kellett, akkor a salak felhorzsolta a bőrt és még hetek múlva is fájt. Mégis becsúsztunk, mert megvolt bennünk a kellő alázat és fanatizmus. Így van ez ma is, az utánpótlás-csapatokban nem csak passzolni és lőni kell megtanulni, hanem kell az a fanatizmus, ami megkülönbözteti a jó játékostól a klasszist. Ez az akarat szükséges ahhoz is, hogy a kötelező feladatokon túl is gyakoroljanak. Szabó Géza edzései legendásan kemények voltak, mi mégis sokszor kinn maradtunk a pályán.

- Könnyű volt bekerülni az első csapatba?
- Akkor is szerette volna minden „öreg” megtartani a helyét, azonban, amikor látták, hogy a csapat hasznára vagyok, másként tekintettek rám. 1966-ban, 17 éves koromban Preiner Kálmán felvitt az első csapathoz, ahol a régi nagyokkal együtt készülhettem. Ezen túl is sokat köszönhetek neki, mert rengeteg külön foglalkozást tartott nekem, talán meglátott bennem valamit. Első nagy élményem az a kispesti találkozó, ahol 4-1-re nyertünk Ruttkai két, Szurgent és Sikora egy-egy góljával. Annyira újonc voltam még, hogy a hazafelé tartó úton, a pályaudvaron engem küldtek el egy üveg borért, hogy valahogy megünnepeljük ezt a sikert.

- Kik voltak a legnagyobb ellenfelek?
- Például Albert Flórián, akit egy évvel később a Népstadionban én fogtam, nem hagytam neki levegővételt sem, de egyszer egy lépéssel lemaradtam, és máris betalált, mi pedig kikaptunk 1:0-ra. A legkellemetlenebb ellenfél a békéscsabai Németh Lajos volt, aki jól fedezte a labdát, jól használta a testi erejét, a védők eszköztárát is bevetette, ha kellett: odalépett, becsúszott. Később Nyilasi Tibor ellen sem volt könnyű, a kiismerhetetlenül cselező Törőcsik Andrásról nem is beszélve. Majd Détári Lajos volt az utolsó olyan játékos, akit igazán jó játékosnak tartottam. És ott voltak a kupamérkőzések, ahol a Crvena Zvezda színeiben Dragan Džajić jött szembe a KK-ban, vagy a kaiserslauterni Hans-Peter Briegel, Hannes Bongartz, Benny Wendt az UEFA-kupában (sorrendben 85, 72, 4 és 20 válogatottság a jugoszláv, nyugatnémet, nyugatnémet és a svéd nemzeti csapatban - a szerk.).

- Magyarországon végig a DVTK labdarúgója voltál, de a PAOK kedvéért mégis elhagytad a csapatot.
- Akkor már a szívem helyett az eszemre hallgattam. Nem sokkal korábban, 1979-ben Bálint László igazolhatott elsőként legálisan külföldre, majd Müller Sándor, Fazekas László és én kaptunk egyszerre engedélyt, hogy papíron is profik legyünk. A mai napig nem sikerült kiderítenem, hogy hogyan kerültem ebbe a körbe. Akkoriban Lóránt Gyula volt a csapat edzője, aki Kermanidisz Panajotisz személyében tolmácsként egy miskolci görög srácot, - az MTK, majd a PAOK egykori labdarúgója - vett maga mellé, azaz külföldön is magyarul kaptam a taktikai eligazítást. Amikor azonban Gyula bácsi mérkőzés közben elhunyt, az utódja már nem igazán számított rám. Hazatértem, de nem bírta a lábam, ezért 1983-ban abbahagytam a játékot.

- Sok labdarúgó a visszavonulás után sem tud elszakadni a focitól.
- Ez rám is igaz, egyből elvállaltam a szakosztály-vezetőséget, azonban utólag bebizonyosodott, nem volt jó döntés. Az én feladatom lett a játékosigazolás, volt olyan napom, amikor Miskolcról indulva Debrecen, Szeged, Pécs kört tettem autóval, közben mindenhol tárgyalva. Nagyon fárasztó időszak volt, ráadásul az eredmények sem jöttek, kiestünk az év végén. Ezzel fel is adtam az ilyen irányú ambícióimat. A MIHŐ-nél kezdtem dolgozni a Környezetvédelmi Csoportban, ahol Vass László, egykori játékostársam volt a csoportvezető. Onnan mentem nyugdíjba 2006-ban, mellette intéztem a Diósgyőri Stadion ügyeit néhány évig.

Salamon József


- Hogyan látod a mai utódokat?
- Nem különbek a máshonnan igazolt labdarúgók, lehet a helyiekre is csapatot építeni. A tehetség megvan Nemes Milánban, Boros Gáborban és Csicsvári Milánban is, azonban azt gondolom, még nem tesznek meg mindent azért, hogy kihagyhatatlanok legyenek a csapatból. Annak idején én a DVTK legjobb játékosa akartam lenni. Barátokkal jártunk edzésre, de az egymás közötti játékban a sípcsontvédőt mindig felvettem, mert semmi sem állhatott az utamba, ezt a céltudatosságot hiányolom belőlük. Alakulhat úgy, hogy második lesz az ember, de mindig az első helyre kell törekedni. Az első válogatott mérkőzésemen rögtön nekem adta Bene Ferenc - a DVTK volt utánpótlás szakmai igazgatójának 76-szoros válogatott édesapja - a csapatkapitányi karszalagot, amit mindennél többre becsülök.

- Mindössze 3 alkalommal szerepeltél a nemzeti válogatottban, nem kevés ez?
- De mindháromszor csapatkapitány voltam! Hívtak az Újpestbe, Tatabányára, 1976-ban Tichy Lajos személyesen jött el a lakásomra, hogy legyek a Honvéd labdarúgója, mert onnan a válogatottba is könnyebb bekerülni. De én Diósgyőrben akartam focizni, a DVTK legjobbja akartam lenni. Mert azzal tisztában voltam, hogy egy vidéki csapatból már a harmadiknak sincs esélye bemutatkozni a válogatottban, ezért elsőnek kell lenni. Ezt sikerült elérnem, az év labdarúgója is voltam, ezért nincs bennem hiányérzet. Ehhez saját magam mellett kellettek a társak is, mert egy jól teljesítő klubban szereplő játékoson mindig hamarabb megakad a szövetségi kapitány szeme.

- És az olimpiai válogatott?
- Abban a csapatban ötször szerepeltem, szomorú inkább amiatt vagyok, hogy hazai pályán - szó szerint hazain, a csordultig megtelt Diósgyőri Stadionban - 9 diósgyőrivel legyőztük a csehszlovák válogatottat, majd idegenben több poszton érthetetlen módon cserélt Mészöly Kálmán szövetségi kapitány és kikaptunk, ezzel szertefoszlottak az olimpiai álmaink. A csehszlovákok pedig aranyat nyertek Moszkvában.

- Milyen tanáccsal szolgálsz a mai fiataloknak?
- Mi is csibészek voltunk, előfordult, hogy a zsíros vacsorára való hivatkozással a csapattal megittunk néhány fröccsöt. De másnap egymás szemébe sem mertünk nézni, mert tudtuk, hogy vétkeztünk. A pályán pedig úgy mentünk, mint a mérgezett egerek, nehogy már valaki szóvá tegye, hogy mi történt előző este. Nem mertük megtenni, hogy ne feleljünk meg magunknak és a közönségünknek. Ehhez kell a diósgyőri fanatizmus.

Névjegy

Név: Salamon József
Születési idő: 1948. október 23.
Születési hely: Miskolc

Sikerei
Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1976/1977, 1979/1980)
NB I. bronzérmes (1978/1979)
NB I/B bajnok (1973/1974)
Év labdarúgója (1979)

NB I.-es mérkőzés/gól: 375/4
NB I/B-s mérkőzés/gól: 32/7
A-válogatott mérkőzés/gól: 3/0
olimpiai válogatott mérkőzés/gól: 5/0

Sportvezetői pályafutás
1983/1984 szakosztályvezető, DVTK (NB I.)

Labdarúgó pályafutás
1982/1983 DVTK (NB I.) 17/0
1981/1982 PAOK Szaloniki (Görögország, 1. osztály)
1980/1981 PAOK Szaloniki (Görögország, 1. osztály)
1979/1980 DVTK (NB I.) 33/2
1977/1978 DVTK (NB I.) 33/1
1976/1977 DVTK (NB I.) 32/1 
1975/1976 DVTK (NB I.) 27/0
1974/1975 DVTK (NB I.) 29/0
1973/1974 DVTK (NB I/B.) 32/7
1972/1973 DVTK (NB I.) 27/0
1971/1972 DVTK (NB I.) 30/0 
1970/1971 DVTK (NB I.) 28/0
1970 DVTK (NB I.) 16/0
1969 DVTK (NB I.) 30/0
1968 DVTK (NB I.) 26/0
1967 DVTK (NB I.) 10/0
1966 DVTK (NB I.) 6/0
1963-1966 DVTK utánpótlás

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!