- Láttad a vasárnapi Videoton - Honvéd mérkőzés összefoglalóját? A vendégek hátvédje, Ivan Lovrić kivédte Nemanja Nikolić büntetőjét.
- Az igen! Én is voltam egyszer vészkapus, nem is sokon múlt, hogy menteni tudjak Pakson, igazán tudom értékelni ezt a bravúrt. De inkább maradok csatár.
- Az Újpest elleni mérkőzést követően azzal kezdtük a beszélgetést, hogy egy meccs, egy gól; most folytassuk azzal, hogy két hazai meccs, két gól.
- Valóban így van, de sokkal fontosabb, hogy ez a gól is győzelmet ér és újabb három pontot szereztünk. Nagyon nehéz helyzetben voltam, mert akármerre mozogtam végig követett Kovács Gábor, de a második félidőben sikerült egyszer túljárnom az eszén. Emlékszem, tavaly, amikor a Vasasban játszott a bajnokságban és a Ligakupában háromszor találkoztunk (az őszi idegenbeli bajnokin Seydi lőtte a DVTK győztes gólját, a Ligakupában csak Miskolcon jött össze a találkozó, mert Budapesten Kovács Gábor nem lépett pályára, míg Seydi lőtt is gólt - a szerk.), volt lehetősége megismerni, ami megnehezítette a dolgom. Nagy csata volt.
| l'Imam Seydi gólja az Eger ellen |
- A facebookon is megmutattad barátaidnak, rajongóidnak az Eger elleni gólod. Értetted mit mondott a kommentátor?
- Nem, mit?
- Türelmes ember ez a Seydi!
- Ha-ha! Igen, ezen a mérkőzésen türelmesnek kellett lennem, mert tudtam, hogy a felkészült ellenfél ellen csak 1-2 lehetőség adódik előttem, azt kell kihasználnom. És az első félidőben már elpuskáztam egy gólhelyzetet, mert miközben Elek Ákos nagyszerű labdája után a kapus helyezkedését figyeltem, megpattant a labda és mire lekezeltem, már nyakamon volt egy védő.
- Másodszor viszont gólt termett a türelem, hogyan emlékszel vissza a találatodra?
- Az egész ott kezdődött, hogy az oldalvonal mellett három védő közt sikerült megjátszanom a labdát, amit ezt követően Vági András Elek Ákos fejére ívelt. Láttam, hogy a csapattársam magasabb és tudom, hogy jól fejel, ezért bíztam benne, hogy ő nyeri a légipárbajt és vártam a labdát. Jött is, utána már csak meg kellett szelidíteni, ráfordulni és ellőni a kapus mellett.
![]() |
| Seydi szokás szerint a védők gyűrűjében (fotó: bp) |
- Szombaton Szombathelyen játszik a DVTK a Haladás ellen.
- Egy jó csapat vár ránk, akik jól kezdték a bajnokságot, jó formában vannak. De nekünk úgy kell odamennünk, hogy minden idegszálunkkal arra koncentrálunk, hogy tudásunk legjavát nyújtva egy jó eredményt érjünk el. Biztos vagyok benne, hogy a korábbi találkozókhoz hasonlóan a szakmai stáb ezúttal is kielemzi az ellenfelet, megtalálja a gyenge pontjaikat, amit szombaton ki is tudunk használni.
DVTK - Kecskemét 2-1 (0-1)Ki volt a Diósgyőr legjobbja?
Kommentek