- taylor: Miért nem lehet online kiváltani a klubkártyát?
- Szabó Tamás: Ki lehet váltani a klubkártyát online a dvtkklubkartya.mlsz.hu címen. Való igaz ugyanakkor, hogy az átvételhez a törvényi előírások miatt személyes megjelenés szükséges, de a Szinvapark mellett Budapesten két helyen is átvehető, valamint elvittük az összes idegenbeli mérkőzésünkre, ahová szurkolóink kérték, így segítve azokat, akik nem Miskolcon élnek.

- Buko: Tisztelt Szabó Úr! Az én kérdésem lehet, hogy nem az Ön hatáskörébe tartozik, de szeretnék érdeklődni Tomiszláv Szivics szerződésével kapcsolatban, hogy mielőbb le kellene vele ülnünk tárgyalni, illetve azokkal a játékosokkal, akiket szeretnénk megtartani! Mert véletlenül jön egy klub, aki anyagilag mindent megengedhet magának és odaédesgetik a mi értékeinket! Előre is köszönöm!
- Szabó Tamás: Ez elsősorban valóban a sportigazgató feladata, de szeretném megnyugtatni, hogy mindenkivel időben elkezdtük, valamint el fogjuk kezdeni a tárgyalásokat, amikor erre szükség van. Szeretnénk megtartani az értékeinket, de ez néhány esetben nem csak rajtunk múlik.

- Gembiczki Zoltán: Tisztelt Szabó Tamás! Továbbra is szeretném megtudni – jó pár sorstársamhoz hasonlóan –, milyen moderálási irányelvek mentén működik a kitiltás a Diósgyőr hivatalos fórumairól (jelen esetben a Facebook-oldalról). Sajnos többszöri megkeresésemre sem reagált senki a klub részéről, a tisztogatás önkényes jellegét pedig az erősíti meg bennem, hogy a kitiltott egyének legtöbbször nem lépték át a kulturált véleménynyilvánítás határait, ellenben indoklás nélkül röpültek az oldalról. Véleményem szerint egy olyan klub, amely a szurkolóiért kíván tenni (ráadásul egykori szurkolók alkotják a stáb tagjait), nem ilyen irányba kellene tartson. Egy olyan klub, ahol a kritikának, nemtetszésnek nincs helye, nem nevezheti a kommunikációját sem sikeresnek, sem olyannak, ami a szurkolókért van. Válaszát előre is köszönöm!
- Szabó Tamás: Léteznek olyan a klubunktól független internetes fórumok, ahol a véleménynyilvánítás minden formája megengedett, sőt a szerkesztők az olvasottság feltornászása miatt kifejezetten bátorítják a klubunkat és munkatársainkat támadó lejárató és gyalázkodó hozzászólásokat, de a szurkolói Facebook csoportok, weboldalak többségénél létezik valamilyen szabályzat, mit szabad és mit nem. Ok nélkül tudomásom szerint a DVTK Facebook oldalának adminjai senkit nem tiltottak még ki, ez nem is áll érdekünkben. Első körben a zavaró bejegyzéseket elrejtik a többi szurkoló elől, hiszen egy-egy gyengébb mérkőzés után mindenkit elragadhat a hév, csak második körben, ha érkezik még az adott szurkolótól sértő bejegyzés, akkor tiltják ki. A DVTK nem csak egy sportegyesület és a közös szerelmünk, hanem egy márka is, mely a régió legismertebb márkaneve, ezt a márkanevet pedig meg kell védenünk. Továbbra sem fogjuk engedni, hogy a klub játékosait, munkatársait és tulajdonosait alpári módon sértő, rágalmazó bejegyzések, valamint a gyűlöletkeltő, politikai tartalmú, kirekesztő hozzászólások megjelenjenek. Ugyanakkor előfordulhat, hogy hibáztak az adminok, ezért megkértem őket, hogy engedjék Önt vissza az oldalra.

- Progner Péter: Hogy halad kulcsjátékosaink, Elek Ákos és Kádár Tamás szerződéshosszabbítása, meg tesz-e a vezetés mindent, hogy maradásra bírja őket?
- Szabó Tamás: Az Ön által említett labdarúgókkal régen megkezdtük a tárgyalásokat, ennek részletei egyelőre nem tartoznak a közvéleményre. Ne felejtsük el azonban, hogy legnagyobb örömünkre piacképes labdarúgókról van szó, akik a Diósgyőrben mutatott teljesítményükkel felhívták más klubok figyelmét is. Csak akkor engedjük el őket, ha olyan ajánlat érkezik, mely megfelelő a játékos és a klub számára is. Amennyiben úgy alakulna, hogy értékesítjük az említett labdarúgókat, akkor megfelelő pótlásukról gondoskodni fogunk. De a DVTK nem börtön, ha egy játékos nem akar hosszabbítani, akkor ez ellen nem tehetünk semmit, volt már ilyenre is példa.

- füge: Lehet-e már tudni, vagy mikor lesz pontos információ arról, hogy a tavaszi szezon hazai mérkőzéseit hol játssza a csapat? Az MVSC-pálya volt beharangozva, de mivel ennek a rendbetétele nagy munka és költség, hallani már Mezőkövesdről, ill. a debreceni vagy nyíregyházi stadion is felmerült valahol. Szíves válaszát köszönöm.
- Peti: Tudjuk-e már hol játssza a tavaszi meccseit a csapat. Mert régóta bérletes vagyok, de úgy nem veszem meg, hogy azt sem tudom hová kellene meccsre járnom. Ha a stadionban akkor lesz ebből az új stadionból valami, és mikor?
- Szabó Tamás: A tavaszi szezon mérkőzéseit a Diósgyőri Stadionban fogjuk játszani, ez már néhány hónapja nyilvános. Múlt héten megkezdtük a bérletértékesítést is. A stadionrekonstrukció előkészítése legjobb tudomásom szerint a tervezett ütemben halad, de a projektet egy többségi állami és kisebbségi városi tulajdonban lévő cég irányítja, így az ezzel kapcsolatos döntéseket sajnos nem a klub hozza.

- Dió: Csupán kíváncsiságból,hogyan jöttünk ki anyagilag az Európa Liga mérkőzésekből? Pozitív vagy negatív a mérleg?
- Szabó Tamás: A mérleg pozitív, bár ha hazai pályán játszhattunk volna, nem pedig albérletben, még inkább az lenne. Hogy konkrétumot is mondjak, az Európa Ligából származó bevételből tudtuk megvásárolni Georges Griffithst is.

- pala 17: Nem találja -e kínosnak, hogy az UTE előtti meccsen DVTK klubvezetésben dolgozó tagok egy lila majommal fotózkodtak, és ennek a szerintem roppant kellemetlen incidensnek lesz -e személyi konzekvenciája?
- Szabó Tamás: Láttam a fotót. Mindeni tudja, hogy Tamás Gábor gazdasági igazgatónk ízig-vérig Diósgyőr szurkoló, az ő Angliában élő szintén DVTK szurkoló barátai küldték neki a plüssállatot ajándékba, semmilyen bántó szándék nem volt ebben. Ha valakit esetleg megsértett a fotó, attól elnézést kérünk. Ugyanakkor ebből az esetből is okulva következő időszak egyik feladata lesz, hogy a DVTK munkatársaival együtt leüljünk és kidolgozzunk egy közösségi média szabályzatot, mely a klub minden dolgozójára, így a játékosokra is érvényes kell, hogy legyen.

- Mizuapo: A legjobb és piacképes játékosainknak (Kádár pl) miért nem lett időben a szerződése meghosszabítva?
- Szabó Tamás: Csak ismételni tudom magam, régóta vannak tárgyalások és ha nem érkezik olyan kérő, akinek ajánlata minden fél, a játékos és a klub számára is megfelelő, akkor meg fogjuk találni a módját, hogy újabb szerződést kössünk az adott játékossal. Természetesen ez csak akkor megvalósítható, ha a játékos és az ügynöke is partner ebben, ami sajnos nem mindig igaz.

- Bali: Szabó úr! Én úgy gondolom, hogy érdemes lenne 1-2 spanyol játékost igazolni. Lehet-e esély spanyol játékos érkezésre?
- Szabó Tamás: A téli átigazolási időszakban limitált játékos mozgás lesz, hiszen összesen csak 13 bajnoki mérkőzést játszunk a tavaszi Ligakupa meccsek mellett, így nincs égető szükség a létszám emelésére, sőt azt inkább csökkenteni kell. Én személy szerint örülnék, ha spanyol labdarúgók érkeznének, de véleményem szerint soha nem a nemzetiség a döntő, hanem a játéktudás és a mentalitás.

- T.Zsolt: Tisztelt Ügyvezető Igazgató Úr! Pénzügyi szempontból milyen üzleti évet zár a Kft 2014-ben? Mennyiben segít csökkenteni az előző évek veszteségét a EL-ben elért sikerek utáni bevétel? Válaszát előre is köszönöm!
- Szabó Tamás: Minden idők legnagyobb diósgyőri költségvetése az idei ami a játékoskeret minőségén is egyértelműen látszódik. Ennek sikerült megteremtenünk a forrásait. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy nem a nyereséges gazdálkodás volt a cél az idén, hanem a minél jobb szereplés. Ahhoz, hogy nyereségesek tudjunk lenni, szükség lenne a játékos eladásból származó bevételre is. A középtávú cél a „pozitív nulla” eredmény elérése. Az EL bevétel nagy részét játékosvásárlásra költöttük, vagyis befektettük a klub jövőjébe.

- Tibika: Koman Vladimir Diósgyőrbe hozatalára van esélyünk?
- Szabó Tamás: Vladimirt kiváló labdarúgónak tartom, aki minden bizonnyal segíthetne céljaink elérésében, de pillanatnyilag ennek nincs realitása.

- holehil: Melyik fontosabb az életében, a foci, vagy a kosárlabda? Teljes az egyetértés TomisLove Sivic és a vezetés között?
- Szabó Tamás: A női kosárlabdát és a labdarúgást nem lehet egy lapon említeni, más dimenzióról beszélünk. A futball több, mint sport. Mind a két csapatnál arra törekszünk, hogy a lehető legversenyképesebb csapatot rakjuk össze. A második kérdésre a válaszom: igen.

- Szűcs Ferenc: Miért nem kezdték már el a tárgyalásokat a nyáron lejáró szerződésű kulcsjátékosokkal és Sziviccsel? Szivics azt nyilatkozta, hogy gólerős középpályást akar igazolni, de miért nem rendelik vissza Nikházi Márkot, aki kiválóan játszik. Ráadásul szereti a közönség is. Helyette nyugodtan odaadhatnánk a Dunaújvárosnak azokat a játékosainkat, akiket kölcsönbe szeretnénk adni.
- Szabó Tamás: Az első kérdésre fentebb már megadtam a választ. A második kérdés egyszerűbb. Nikházi Márk távozása a vezetőedzőnk döntése volt, amit én tiszteletben tartottam. Az viszont az én döntésem volt, hogy csak kölcsönbe adjuk, hiszen később hasznára lehet még a csapatnak, különösen mivel most folyamatosan játszik és csapata legjobbja. Ilyen helyzetben figyelembe kell venni a játékos érdekeit is, és Márk esetében is ezt tettük. A kölcsönadási szerződés nyárig szól, télen nem tudjuk visszarendelni.

- Gábor: Elek és Kádár nem fog elmenni télen vagy tavasszal?
- Szabó Tamás: Érintettük már a témát. Örülünk, hogy nálunk játszanak, annak pedig még jobban örülnék, ha mindketten maradnának, de a futball sajátja, hogy érdeklődés mutatkozik a kiváló teljesítményt nyújtó játékosok iránt. A kérdésre jelenleg nem tudok sem igennel, sem nemmel válaszolni. A következő hetek, hónapok tárgyalásai adják majd meg a választ.

- utz: Kosztics meghatározó játékosa lett a Nyíregyházának, tervezzük-e a játékos vissza hozatalát Diósgyőrbe? Elek pótlására nagyszerű döntés lenne (ha eligazol).
- Szabó Tamás: Nem tervezzük, a szakmai stáb egyáltalán nem tartja indokoltnak.

- pufi 60: Miért nem tárgyaltak a Mesterrel? Ilyen jó edzőnk sose volt nem lenne szabad elengedni. Mikor áll ki valaki a szurkolók elé és mondja a "frankót " a stadion ügyben, mert úgy tűnik hogy csak hülyítenek minket ? (Lehet a régi tribünre bérletet venni, nem lesz tavasszal itt építkezés.)
- Szabó Tamás: Az elmúlt hetekben elsősorban a jó szereplés volt a fontos, a téli szünetben lesz arra idő, hogy minden olyan témát átbeszéljünk a vezetőedzővel, a sportigazgatóval, és a tulajdonosokkal, melyek a jövőnk szempontjából fontosak. Nem titok, hogy Szivics Tomiszlávval a DVTK kettő plusz egy éves szerződést kötött 2012 nyarán, ami azt jelenti, hogy a következő évre is opciója van a klubnak. A stadionnal kapcsolatban: mivel nem mi irányítjuk a projektet, ezért nem vagyunk felhatalmazva semmilyen ezzel kapcsolatos önálló kommunikációra, ez az építtető projektcég kizárólagos joga. Tudomásom szerint minden a terveknek megfelelően halad, és a nyáron elkezdődhet az építkezés, ahogyan az már néhány hónapja ismert.

- Tadee: Jó napot! A kérdésem az lenne, miért nem jelenik meg csak néhány utánpótlás csapatunk képe a honlapon.
- Szabó Tamás: Az elmúlt hónapokban minden utánpótláscsapatról és minden utánpótlás játékosról készültek fotók, melyek feltöltése legjobb tudomásom szerint megtörtént. Ha hibát észlel, kérjük, jelezze közvetlenül a weboldal főszerkesztőjének a [email protected] e-mail címen.

- Róbert: Van e marketingigazgató a klubnál? Miért vannak már évek óta valótlanságok a gólörömben? A mostani számban is benne volt, hogy DVTK ékszereket meg lehet venni a boltban illetve a webshopban is. A boltot nem néztem, de a webshopban bizton nincs. És ez nem egyszeri hiba ugyanígy volt annak idején a babzsákkal is. Ki a felelős azért, hogy 9 nappal karácsony előtt a 4 fajta dvtk sálból 3-mat még nem lehet rendelni.(szállítás alatt) Mért nem lehetett a karácsonyra felkészülni? A honlapon meg sem jelent, tudtommal hogy a webshop újra üzemel. Kinek a kezében van ezeknek a dolgoknak az irányítása. Azonnal rúgja ki. :)
- Szabó Tamás: Az említett problémák nem új keletűek, levontuk a konzekvenciát és változtattunk. Az elmúlt hónapokban dr. Szűcs Ákos személyében új marketingvezető érkezett, és Kaáli Csaba személyében új ügyvezetőt kapott az ajándéktárgyak értékesítésért felelős Diósgyőr Marketing Kft. is. Csak most zárult le egy átmeneti időszak, mely alatt előfordulhatnak problémák. Biztos vagyok abban, hogy hamarosan látható lesz a fejlődés, hiszen a mellett, hogy ki kell szolgálnunk a szurkolói igényeket, a mezek, sálak és az ajándéktárgyak értékesítéséből bevétele is származik a klubnak. Itt megragadom az alkalmat, hogy megkérjem a szurkolóinkat, hogy ne kétes forrásból származó hamisított DVTK termékeket vásárolják, mert azzal nem a klubot, hanem a klubon élősködőket támogatják, ami egyetlen szurkolónknak sem lehet célja. A hivatalos DVTK shopban és webshopban értékesített termékek hasznát a csapat megerősítésére fordítjuk.

- Szabó József: Gratulálok a csapat idei teljesítményéhez! Fő kérdésem mégis a szurkolói kártya felé mutatna. Remélem, nem kell ecsetelnem, milyen fontos a szurkolói csoportok jelenléte. Egy szezonra vonatkoztatva is súlyos pontokban mérhető a hiányuk. A kérdés: A tavaszi szezonra megkérjük a szurkoló kártya mentességet, azaz a bevezetésének halasztását? Amennyiben igen, mennyi esélyt adnak rá? A kérdés jogosságát a Videoton halasztási ügye indokolja, a miénkhez hasonló paraméterekre (a tavaszi szezont követő stadionépítés) hivatkozva kapta meg. Ne bojkottal búcsúzzunk szeretett stadionunktól! Köszönettel: Szabó József
- Szabó Tamás: Köszönjük a gratulációt! Meg fogjuk kérni a halasztást, hasonlóan a Videotonhoz, hiszen mi is csak pár mérkőzést játszunk itthon a stadionrekonstrukció várható kezdetéig és nem biztos, hogy a feltételek teljes mértékben biztosítottak lesznek az ideiglenes helyünkön. Ennek ellenére kérünk mindenkit, hogy váltsa ki a DVTK klubkártyát, hiszen a már ismerteken kívül egyéb felhasználási lehetőségei is lesznek, ráadásul a kiváltás 2014. december 31-ig ingyenes. A halasztásra nem tudom, mennyi esélyünk van, de mindent el fogunk követni, hogy sikerrel járjunk.

- taki: Mért nem vàllalja fel senki hogy széthúzás van házon belül? (Mióta Àrki Gàbor itt van?) Mért kell a szurkolókat ámítani? Nem véletlenül mennek el a kulcsjátékosok, gyanítom Szivics is.
- Szabó Tamás: Nem tudom, honnan származik az információja, de én nem tapasztaltam széthúzást, sőt én úgy érzem a sikerek is azt jelzik, hogy a klubon belül mindenki ugyanazt akarja, egy minden eddiginél sikeresebb Diósgyőrt. Csak együtt lehetünk erősek.

- Barabás Zsolt: Nem gondolkozott azon a vezetés, hogy a régi stadiont meg kellene hagyni? A stadion alapjában véve jó állapotban van. Használhatná a Volán az MVSC, vagy más kisebb csapatok felváltva, az utánpótlásról nem is beszélve. Valamint amikor félő, hogy hétvégére tönkremegy a pálya (lásd Honvéd elleni liga kupa meccs) játszhatna rajta a nagy csapat is. A kiszolgáló egységekben DVTK szórakoztató központot lehetne létrehozni. Shop, mozi, gyerekmegőrző, múzeum, söröző, étterem meg egyéb ezer lehetőség. A bontás a költöztetéssel (világítás, eredményjelző, lelátó) együtt többe fog kerülni, mint egy szomszédban felépülő új stadion. Nem lenne érdemes ezen elgondolkodni?
- Szabó Tamás: A klub azt a lehetőséget preferálta, hogy maradjon meg a stadion a régi lelátórészek nélkül utánpótlás stadionnak, és építsünk egy újat, új helyen, de a stadionrekonstrukcióért felelős vezetők másként döntöttek, egyéb szempontokat is mérlegelve, ezt mi tiszteletben tartjuk. A DVTK csupán használója lesz az új stadionnak, de a véleményünket kikérik a tervezés során is. Nagyon sok funkció benne lesz az új stadionban az említetteken kívül is, biztos vagyok abban, hogy mindenkinek a tetszését elnyeri majd.

- Imke 64: Üdvözlöm! Először is gratulálok a csapatnak és az összes dolgozónak ezért a félévért. A kérdésem a Dél-Koreai srác leigazolásával kapcsolatos. Mi lett elrontva az igazolásakor, és mikor játszhat. Köszönöm a választ . Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek, aki a DVTK sikerért dolgozik.
- Szabó Tamás: Köszönöm, én is Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánok a klub nevében. A kérdésre válaszolva: Elkövettünk egy hibát, a FIFA átigazolási szabályzatának egy speciális „csapdájába” estünk bele, mellyel eddig a szakmai stáb sem találkozott. Amikor kiderült, hogy nem tudunk számára játékengedélyt szerezni, megállapodtunk vele, hogy itt marad és tavasszal a DVTK teljes értékű játékosa lesz, hiszen a vezetőedző és a sportigazgató is lát benne fantáziát. Januártól minden akadálya elhárul annak, hogy pályára léphessen.

- Szőrös: Tisztelt Szabó Úr! Szivics Mesternek mikor óhajtanak ajánlatot tenni, mert nem szeretném ha lemaradnánk róla? Gondolom, ezzel nem csak én vagyok így Miskolcon!
- charly: Tomiszláv Szivics szerint még nem tárgyaltak vele a szerződése hosszabbításáról. Kérdezném miért és szándékoznak e?
- Szabó Tamás: A kérdést már megválaszoltam, a vezetőedző nyáron lejáró szerződésében plusz egy év opció van.

- Szitakötő: Tegyük fel, nem kedveli a mindenkori edzőt. Az eredmények viszont őt igazolják. Ilyen esetben a szívére vagy az eszére hallgat? ;) Köszönöm a választ!
- Szabó Tamás: Egyértelműen az eszemre.

- Szurkoló13: Úgy tudom a kosárlabdát imádja, akkor miért van a focicsapatnál? :) Remélem és bízom benne, hogy az edzőnk jövőre is a csapattal marad!
- Szabó Tamás: A kosárlabda csapatot a megszűnés után támasztottuk fel az én aktív részvételemmel. A labdarúgást egy teljesen más helyzetben vettem át. Az én fejemben nem lehet elválasztani a diósgyőri sportágakat, de természetesen messze a labdarúgásnak van és kell, hogy legyen kiemelt vezető szerepe. Én általában a (nagy betűvel) Diósgyőri Sportban gondolkodom, ennek a fejlesztésével bíztak meg: én a DVTK-t és Miskolcot – az ön szavaival élve - „imádom”!

- Szobonya Péter: Kedves Szabó Tamás, a Klub miért éppen a bojkott hétvégéjére osztogatott ingyen jegyeket "számolatlanul", hogy „növelje a szurkolói utánpótlást”? Miért nem lehetett arra az egy meccsre csendben maradni, ha már finoman es okosan kommunikálva nem álltak a szurkolók mellé, miért kellett szembemenni a szervezett csoportok akciójával? Ha az ultrák és a sokat emlegetett diósgyőri hangulat nincsenek, akkor pl. Önnek se lenne most állása a Klubnál, mert nem lenne ennyire sem tényező a DVTK és Miskolc, hogy "idetaláljon" egy ilyen kaliberű tulajdonos, mint Leisztinger Úr. Úgy tűnik sajnos túl jól sikerült a "szurkolói attitűdöt" önmagában "lecsökkentenie". Korábban is arra hajlottam, hogy ameddig nem tartanak annyira felnőttnek, hogy el tudjam dönteni, hogy egy meccsre hová vegyek jegyet és a meccsen hogy viselkedjek, hanem meg akarják mondani, hogy ha nem a pályára lépő 2 csapat kártyása vagyok, akkor kizárólag melyik szektorba mehetek, addig nem váltom ki ezt a kötelezően bevezetett, de nekünk bérleteseknek semmi pluszt nem adó kártyát, de ez az októberi akciójuk volt az utolsó csepp a pohárban. Ha veszi a fáradtságot és válaszol, azt megköszönöm. Ha marad kötelező a kártya ilyen formában, akkor egy volt bérletes (B,17,4).
- Szabó Tamás: Tamás Gábor gazdasági igazgatónk (és fanatikus szurkolónk!) kiváló ötlete volt a szezon elején, hogy a várhatóan kisebb nézettséget hozó mérkőzésekre próbáljunk meg szurkolói utánpótlást toborozni. Jeleztük is az iskoláknak, hogy a Dunaújváros ellen lesz erre lehetőségük. Nem volt szerencsés, hogy a szurkolói bojkott pont erre a mérkőzésre esett, de az Újpest, a Ferencváros, a Nyíregyháza vagy a Debrecen elleni hazai rangadókon nem tudtuk volna kivitelezni, hiszen azokon a mérkőzéseken teltház közeli állapottal számoltunk, és igazunk is lett. A gyerekeknek tett ígéretünket nem szerettük volna semmilyen körülmények között visszavonni, mert sokan szereztek így életre szóló élményt és remélem sokan közülük majd igazi szurkolóvá válnak a későbbiekbe. A további félreértések elkerülése miatt előre jelzem, hogy tavasszal is lesz hasonló akciónk várhatóan a Pápa elleni mérkőzésen.

- Lajos: Üdvözlöm! Előszőr is gratulálni szeretnék ehhez az egész éves szép teljesítményhez a csapat minden tagjának! A kérdésem az lenne hogy ezek után vannak e ujabb potenciàlis tàmogatók akik szivesen tàmogatnàk a csapatot? Lesznek e tàrgyalàsok és mikor Szivics mesterrel a szerződés hosszabbítàsàról hiszen az előrelépés megkérdőjelezhetetlen és szemlàtomàst tekintélye van a jàtékosok és a szurkolók körében ami a többi edzőről nem volt elmondható? Kaptak e ajànlatot valamelyik jàtékosèrt és van e rà mód Kàdàr ès Elek megtartàsàra? Köszönöm vàlaszàt! Kellemes ünnepeket kívànok és eredményekben gazdag boldog új évet a DVTK minden tagjànak!
- Szabó Tamás: Köszönöm, viszont kívánjuk! Az új támogatók megjelenése egyelőre a reklámtáblák gyarapodásában vehető észre. Sokat dolgozunk, hogy legyenek újabb nagy támogatók, a magyar futball összességében azonban jelen állapotában nem túlságosan vonzó a nagy cégeknek. Ennek ellenére bízunk abban, hogy a Borsodit anyagiakban is megközelítő újabb támogatók érkeznek, de ezek a megállapodások csak nagyon lassan haladnak előre. Továbbra is reméljük, és vannak is ígéreteink, hogy a városunkban található nagy cégek a jövőben a jelentős támogatóink között lesznek. A játékosokért kaptunk már ajánlatokat, de ezek még nem olyanok, hogy minden félnek jó megoldást jelentsenek.

- Szurkoló: Mi a véleménye Bobic nyilatkozatáról? A VfB Stuttgart sportigazgatója, az egykori válogatott csatár, Fredi Bobic így fogalmazott: "Ha eljutunk arra a szintre, hogy fémdetektoros beléptető kapukat használunk a stadionokban, mint a repülőtéren, akkor a foci elveszett."
- Szabó Tamás: Én is remélem, hogy ide nem fogunk eljutni, a jelenlegi biztonsági intézkedések Diósgyőrben megfelelőek, további szigorítás nem indokolt.

- Hazafi: Tisztelt Tamás! Szponzorok minél szélesebb körben történő bevonása a klub költségvetésébe hogyan halad? Tudom, hogy az állami nagy szponzorokat nem hozzánk irányítják, - de a fenntartható gazdálkodáshoz mindenképpen szükség van szerintem egy folyamatosan a szponzori kör szélesítésére.
- Szabó Tamás: A új támogatók keresésé, bevonása folyamatos. Természetesen fontos lenne, hogy a klubnak ebből a forrásból is számottevő bevételei legyenek. Sajnos ezen a téren van lemaradásunk, még nagyon sokat kell előrelépnünk.

- Kocziszky Ádám: Tisztelt Szabó Tamás! Három kérdésre szeretnék Öntől választ. 1. Ön és Leisztinger Tamás mennyire elégedett a DVTK idei szakmai eredményeivel és a klub gazdálkodásával. Milyen tervei vannak a 2015-ös évre? (költségvetés szinten tartása, növelése, csökkentése). 2. Készültek-e becslések, hogy a szurkolói kártya bevetése hogyan hat majd a nézőszámra és a jegybevételek alakulására? Ha igen, akkor mit becsülnek most. 3. Mint ügyvezető milyen változtatásokat tervez 2015-re (pl: több szponzor elérése, nézők jobb kiszolgálása érdekében...) Illetve milyennek képzeli el a DVTK-t 3 év múlva!
- Szabó Tamás: Menjünk sorban. 1. Leisztinger Tamás nevében nem tudok nyilatkozni, én magam pedig sosem vagyok teljesen elégedett. A költségvetés most van kidolgozás alatt, de az előrelépés a cél. 2. Mi abban bízunk, hogy növekedni fog, mert a DVTK szurkolóit egy egyszerű kártya kiváltása nem akadályozza majd meg abban, hogy meccsre járjanak és részesei legyenek a klub egyik legjobb szezonjának. 3. Komoly beruházások a mostani stadionban már nem lesznek, infrastrukturálisan már az új stadionra koncentrálunk. Az egyeztetések során folyamatosan a szurkolók majdani megfelelő kiszolgálása a legfontosabb. Mondok példákat: a cél az, hogy a szurkoló ne szakadjon ki a meccshangulatból és ezért legyenek büfék a lelátók tetején, vagy hogy az ultrák a stadionban tudják tartani az eszközeiket. A jövőről pedig: két év múlva új infrastruktúra fogadja majd a labdarúgókat, a kosárlabdázókat, és az utánpótlást. Meg kell felelnünk a 21. század követelményeinek. Olyan szakember gárdát szeretnénk, akik Magyarország legjobbjai, kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal kell rendelkeznünk, és addigra remélem, hogy a Borsodi mellett még egy vagy két hasonló nagy szponzor is a csapat mellé áll. Folyamatosan harcban kell lennünk a nemzetközi kupa indulásért. De a DVTK nem csak foci, a kosárcsapatnak a bajnoki címért kell harcban lennie és a minimum cél a folyamatos Európa Kupa szereplés. Szeretnénk bővíteni a DVTK családot, régi-új sportágak, olimpia sportágak bevonásával is, ezzel is erősítve a DVTK vezető szerepét a régióban. Egerben már megvetettük a lábunkat utánpótlás szinten, a cél az, hogy ezen az úton haladjunk tovább. Az ország egyik vezető sportegyesületévé kell válnunk.

- Sándor: Tisztelt Elnök Úr! Legnagyobb kérdés az, a kitűzött célok meg valósításához rendelkezésre áll e az anyagi forrás. Mert adódott már olyan sajnos a klub történetében, hogy cél volt pénz meg elúszott. A másik kérdés a játékos keret a mostani keret jó a hoz, hogy a hazai mérkőzéseket hozzuk, de a nemzetközi kupákban való részvételhez erősíteni kell. Meg lesz rá a fedezet? A további jó szereplésben bízva és a CSAPAT 1968-ÓTA SZURKOLÓJA várom a válaszát. Előre is köszönöm és az EGÉSZ KLUBNAK BÉKÉS BOLDOG SIKEREKBEN GAZDAG KARÁCSONYT ÉS ÚJ ÉVET.
- Szabó Tamás: Én sajnos csak ’78 óta vagyok szurkoló. :) A kérdésre válaszolva: Ez a veszély nem fenyeget minket, a klub gazdálkodása stabil, több forrás áll rendelkezésünkre, megvannak az alapjai, hogy minden eddiginél sikeresebb évet zárjunk. Idén is erősödtünk, kellemes gond lenne, ha újra el tudnánk indulni az Európa Ligában, ha odajutunk, meg fogjuk teremteni a lehetőségét az erősítésnek. Nem szeretnénk szégyent vallani, ne felejtsük el, hogy idén is mi jutottunk a legtovább a magyar csapatok közül.

- beppó: A szakmai munka folyamatos figyelemmel kísérésének és az egyes mérkőzések szakmai kiértékelésének milyen gyakorlata alakult ki a klubnál, van-e igénye erre az ügyvezetésnek, ill. a tulajdonosoknak ? (Csak az első csapat vonatkozásában.)
- Szabó Tamás: A szakmai igazgató és a vezetőedző együtt minden egyes mérkőzés után értékel. Ha olyan téma kerül szóba, akkor természetesen én is részt veszek ezeken a megbeszéléseken, de ez elsősorban szakmai feladat.

- anatole: Jóllehet egy ilyen patinás klubnak mint a mi Diósgyőrünk kell hogy legyen saját, egyéni arculata, kell a népszerűsítés is, prezentáció, azonban nem tart-e attól (mert én időnként igen) hogy a csapat körül időnként már túlontúl sok a marketing és ez esetleg a csapat egyes tagjainak fejében olyan irányú gondolati változást eredményez hogy elhiszik hogy most már valóban mi vagyunk(nem a legnagyobbak mert azok tényleg mi vagyunk) a legjobbak, és elbizakodottá tesz, és esetleg elég ha időnként a mez kimegy a pályára, már meg is nyertük a mérkőzést? Mondom ezt azon tapasztalat alapján, hogy bizony voltak olyan meccseink bizonyos csapatok ellen, , amit ilyen kerettel, esetleg egy MTK elleni első félidei játékkal simán 3-4 góllal hozni kellett volna, azonban mégsem lett belőle győzelem.
- Szabó Tamás: Nem érzem soknak, sőt lehetne még ennél is több. A modern sportnak fontos része a marketing, nálunk komolyabb klubok ezt sokkal magasabb szinten űzik. A marketing nem csak azért fontos, hogy a saját szurkolóinkat kiszolgáljuk, hanem azért is, hogy az ország minden pontjára eljusson a hír, hogy „Mi vagyunk a legnagyobbak”, ezt mások is elhiggyék rajtunk kívül és az ellenfelek már eleve remegő lábakkal lépjenek a szent gyepre.

- anatole: Tisztelt Szabó Úr! Julian Jennerrel kapcsolatban nem tart-e attól hogy esetleg ismét "bohócot" csinálunk magunkból (egy edzéshiányos játékosnak szerződést kínálunk, türelmünk van vele, feljavítjuk kondícióban stb. azonban mégsem aratjuk le tudásának gyümölcsét és befürdünk vele mint Rudolf Gergely úrral)? Őszinte válaszát előre is köszönöm.
- Szabó Tamás: Számítottunk arra, hogy ősszel még nem lesz meghatározó játékos. Emlékszünk arra, hogy a Ferencvárosban az eredményesség érdekében mindent megtett, jó szellemiségű játékos, neki is az a célja, hogy tavasszal ő legyen az egyik legnagyobb erősítésünk. A szerződésében és minden más játékos szerződésében vannak olyan kitételek, amik megakadályozzák, hogy ne kövessük el ugyanazokat a hibákat, mint az említett korábbi játékosunk esetében.

- anatole: Tisztel Szabó Úr! Tisztelettel kérdezném, hogy Ön, mint cégvezető, az MLSZ-el való kommunikáció (feltéve ha van ilyen egyáltalán) során érez-e esetlegesen "hátrányos megkülönböztetést" velünk szemben, érez-e esetleg lenéző, megvető magatartást velünk szemben? Őszinte válaszára várva (tehát nem a "politikai" válaszra).
- Szabó Tamás: Őszintén, nem. Nem éreztem ilyet, sőt. Sok segítséget kapunk, sokszor az elvárhatón túl is. Az MLSZ-ben is tisztában vannak vele, hogy a magyar labdarúgásnak elemi érdeke egy erős és sikeres DVTK.

- Bebe: Tisztelt Szabó Tamás! Kérem, sorolja fel azokat a dolgokat, amelyeket a csapat szurkolóiért tett kinevezése óta! Tett bármiféle intézkedést a szurkolókat sújtó rendelkezések ellen, vagy nem állt ki a felső körökben a szurkolók mellett?
- Szabó Tamás: Gyakorlatilag minden ami a klubházban történik arra irányul, hogy a szurkolóink elégedettségét és meccsélményét javítsuk, így nem könnyű mindent felsorolni, de megpróbálok írni néhány példát. Maradjunk az egyik legfontosabbaknál: felmentést kaptunk a szurkoló kártya kötelező bevezetése ellen, és bízom abban, hogy tavaszra is fogunk. Elvittük a DVTK Klubkártyát az idegenbeli mérkőzésekre, ahol szurkolóink igényelték. Elkezdődtek a szurkolói egyeztetések, az ultrákkal is volt külön jó hangulatú és előremutató egyeztetésünk. Szurkolói találkozókat is szerveztünk szinte minden héten a shopban is, nagy sikerrel.

- tomi: Szabó Tamás! Miért űzte ki az ultrákat a sportcsarnokból? Tett ez ellen bármit is?
- Szabó Tamás: Nem űztem ki őket. A múlt héten a törzshelyükön leültem az ultrákkal, és megbeszéltük a fennálló helyzetet, amit elfogadtak és megértettek. A felszereléseiket a Generali Aréna vezetésének kérésére, tűzveszélyességi okok miatt nem tarthatják ott ezentúl. Mi a sportcsarnoknak csak bérlői vagyunk, ezért ezen nem tudunk változtatni.

- lnorbi: Mikor lesz új honlapja a klubnak? Hogy áll a spanyol játékosok hozatala a kapcsolatok révén? Mikor kezdődik el az edzőcentrum építkezése? Esetleg lesz arról is sajtótájékoztató?
- Szabó Tamás: Ha minden a tervek szerint halad, akkor a megújult weboldal és webshop az új szezonra elkészül. A spanyol játékosokra vonatkozó kérdést már érintettük. Az edzőcentrum építése terveink szerint tavasszal/nyár elején kezdődik és év végére be is fejeződik, lesz beharangozó sajtótájékoztató, amint a végleges tervek elkészültek, ezeket az utánpótlás játékosok szüleinek külön is bemutatjuk majd. Az építkezés ideje alatt nem lesz egyszerű az életünk, lesznek fennakadások, de bízom abban, hogy az elkészült edzőközpont utólag majd mindenkit kárpótolni fog.

- mtibor05: Nagy a felháborodás stadion ügyben. Szeptemberben Ön is ott volt a sajtótájékoztatón ahol kijelentették, hogy 4,5 milliárd forintból 14-15 ezres UEFA 4-es kategóriájú stadion épül. Azt már előtte is, akkor is, utána is tudta mindenki, hogy ennyi pénz erre nem elég. A polgármesterünk egy hónapja próbál még pénzt intézni. Friss hír: a kormány 4 Mrd-dal növelte a stadionfejlesztésekre szánt összeget. Hat stadion kapja, a DVTK nem. Ezek után kérdés: MILYEN STADION ÉPÜL ÉS MIKOR??? Az idő megy, év végére kész terveket ígértek! (Azt már meg sem kérdezem, hogy az MVSC pályát felújítják-e?)
- Szabó Tamás: A stadionrekonstrukcióval kapcsolatban nem a DVTK hozza a döntéseket, hanem a projektcég vezetése. Mi mindent megteszünk, ami lehetséges, és a mi információink szerint minden a terv szerint halad és nyáron el is kezdődik az építkezés. Dr. Kriza Ákos polgármester úr és a klub is komoly energiákat mozgósít annak érdekében, hogy Miskolcon is egy megfelelően magas színvonalú stadion épüljön. Reméljük hamarosan lesznek mindenki számára örömteli bejelentések.

- Mr. Laci 70: A 18 esztendős Csicsvári Milán a DVTK védője, a Ligakupában már bemutatkozhatott az első csapatban is. Ha ennyire jó játékos akkor kérdem én. Miért nem kap profi szerződést, a Nb1.-es felnőtt csapatunkba? Ez a kérdés szól a DVTK vezetésének,és Szivics mester edzőnknek is. Mert túl fiatal, és képzetlennek tartják?
- Szabó Tamás: Csicsvári Milán a DVTK játékosa, élő szerződés köti a klubhoz. A szakmai stáb feladata, hogy a fiatal tehetségeket beépítsék, ez a jövőben fokozott elvárás lesz, de a csapatba kerülésért meg kell harcolni a fiatal játékosainknak, azt nem adják ingyen.

- Mr. Laci 70: Spanyol vonal eddig jó, és eredményes volt. Most miért nem próbálkoznak ismét vele? Louqe-t is visszahozhatnák, ha jönne játékosként is.
- Szabó Tamás: Tudomásom szerint visszavonult a játéktól, de egy hasonló képességű labdarúgót most is szívesen látnánk.

Kaptunk néhány kérdést az amigeleken.hu olvasóitól is. Következzeneke ezek.

- amigeleken.hu olvasó: Mennyi TAO-s pénzre van szükség, és mennyi folyt már be?
- Szabó Tamás: Közel 1,5 milliárd forintra van szükség az edzőközpont megépítéséhez. A feltöltés folyamatos, jóval sikeresebbek vagyunk, mint a korábbi években, de még több száz millió forint értékben tudunk támogatást fogadni a jövő év első felében is.

- amigeleken.hu olvasó: Miért nem kezdődik a edzőcentrum építése?
- Szabó Tamás: Még meg kell vásárolnunk a területet, telekösszevonásokra is szükség van és csak ez után tudunk építési engedélyt kapni.

- amigeleken.hu olvasó: Nem okoz-e bérfeszültséget Jenner bére?
- Szabó Tamás: A játékosok bérezéséről eddig sem nyilatkoztunk, és nem is szeretnénk ezen változtatni. Általánosságban annyit tudok elmondani, hogy törekszünk arra, hogy a bérezés és a teljesítmény arányban álljon egymással.

- amigeleken.hu olvasó: Kíváncsi lennék a kosárlabda szereplésünk okaira.
- Szabó Tamás: Eddig rendkívül „szerencsétlen” szezonunk van. Az argentin válogatott centerét bár leszerződtettük, mégsem állt munkába nálunk, mert nem sokkal azelőtt, hogy Miskolcra utazott volna, súlyos sérülést szenvedett, a dél-amerikai kontinensbajnokság döntőjében elszakadt a térdszalagja. Az amerikai Italee Lucasszal sem volt szerencsénk, szerződtettük, csak éppen pályára lépni nem tudott, adminisztrációs problémák miatt, neki vissza kellett mennie Angolába a korábbi csapatához. A légiósok közül a belga Romina Ciappinára sem számíthattunk közel két hónapon át, mert az első bajnokit követően megsérült. Legutóbb Dubei Debóra szenvedett orrcsonttörést. A fehérorosz igazolásunk, Sznicina sem hozta a tőle joggal elvárható minimális szintet. A felsoroltak közül a legnagyobb gondot az amerikai irányító, Lucas kiválása jelentette, távozásával tulajdonképpen két hónapos építőmunka vált semmivé. A téli szünetben lesznek változások a keretben, szeretnénk megerősíteni a csapatot, és bízom benne, hogy a döcögős indulás után ezúttal a szezon vége lesz a szerencsésebb és eredményesebb. A cél nem változott, továbbra is a döntőbe jutás az elvárás a csapattal szemben.

- amigeleken.hu olvasó: Miért nem próbálják az MLSZ értésére adni, hogy a kártyának semmi értelme?
- Szabó Tamás: Minden lehetséges fórumon felvetjük a problémáinkat ezzel kapcsolatban, de az erre vonatkozó döntéseket és a törvényeket nem mi hozzuk.

- amigeleken.hu olvasó: Miért nem egy évvel a szerződések lejárta előtt tárgyalnak a hosszabbításról?
- Szabó Tamás: Mindenkivel megfelelő időben megkezdtük, vagy megkezdjük a tárgyalásokat. Ez a sportigazgató feladata, aki folyamatosan egyeztet velem ebben a témában. Nem minden esetben tartozik a nyilvánosságra, hogy kivel, hol tartanak a tárgyalások.

- amigeleken.hu olvasó: Miért nem állt a szurkolók rendelkezésére egy teljes évig?
- Szabó Tamás: Kinevezésem után jelen voltam az év eleji szezonnyitó ankéton, nyáron válaszoltam az Önök kérdéseire, részt vettem több sajtótájékoztatón, és a közelmúltban hagyományteremtő szándékkal életre hívott szurkolói egyeztetésen is amit újabbak követnek majd, sőt volt egy külön találkozóm az ultracsoportok képviselőivel is. Az ügyvezetőnek nem az a feladata, hogy folyamatosan a médiában szerepeljen, esetleg egy-egy vereség után megszólaljon, és ehhez a jövőben is tartom magam. A csapat szereplésével kapcsolatos folyamatos tájékoztatás a szakmai igazgató feladata.

- amigeleken.hu olvasó: Miért nem lehet a kiszolgálóhelyiségekben megcsinálni már évek óta azt a nyomorék vizelővályút, hogy az embert ne locsolja le, és a csapot, hogy ne kelljen három méterről kezet mosni?
- Szabó Tamás: Többször felvetettük a problémát és sok másikat is a stadiont üzemeltető Kft-nek, bízunk benne, hogy kijavításra kerülnek a szezonkezdetre. A stadion nem a mi tulajdonunk.

- amigeleken.hu olvasó: Stadion ügyben hogy állnak a dolgok? Mire, kikre várnak? Mikor lesz a legközelebbi bejelentés (látványterv vagy egyéb)?
- Szabó Tamás: Mi úgy látjuk, hogy az eredeti tervek szerint halad a projekt. Bejelentés a projektcég vezetőitől és Polgármester úrtól várható, reményeink szerint hamarosan.

- amigeleken.hu olvasó: Bár tudom ez inkább szakmai kérdés, de azért feltenném: Tervezik-e bővíteni a szakmai stábot? (több pályaedző - amiről egyébként már egy éve beszélnek- dietetikus)
- Szabó Tamás: Ez elsősorban az anyagiak függvénye, de egyetértek, a szakmai és az orvosi háttérben is előre kell lépnünk.

- amigeleken.hu olvasó: Mint régi DVTK szurkoló mit gondol a mostani szurkoló vs. mlsz huza-vonáról? Ön szerint rendben van-e, hogy más nyugat-európai országban sincs a miénkhez hasonló szurkolói "üldöztetés" névre szóló jegy, no piró, no csúnyabeszéd, nevetséges zászló levételek?
- Szabó Tamás: Az elmúlt hetek híre, hogy a spanyol szövetség az ultramozgalom megszüntetését tűzte ki a zászlajára pár héttel ez előtt, nálunk szerencsére nem ilyen rossz a helyzet. A lelátói „viselkedés” szabályozása a FIFA és az UEFA első számú prioritása. Ennek ellenére nagyon nem szerencsés, hogy az MLSZ és a szurkolók egy része között nő a feszültség. A magunk részéről próbáljuk csökkenteni ennek a hatásait, én magam is többször egyeztettem pl. Feledi Lacival is, próbálunk megoldásokat találni. Azonban nem bújhatunk és nem is akarunk kibújni a szabályok alól, nekünk követnünk kell azokat, amelyek relevánsak a klubra nézve.

- amigeleken.hu olvasó: A klub mit kíván tenni annak érdekében, hogy tavaszra ne csökkenjen tovább a nézőszám?
- Szabó Tamás: Eddig sem csökkent a nézőszámunk, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy az ultrák számára is olyan megoldást találjunk, ami számukra is elfogadható. A jegyárakat nem emeltük, sőt a bérletesek egy mérkőzést ingyen nézhetnek meg. A csapat szereplése, a reális éremszerzés esélye önmagában is elegendő kellene, hogy legyen, de az eredeti terveknek megfelelően egyes mérkőzéseken újra beengedjük majd tavasszal is az iskolásokat ingyen, és a Borsodival is tervezünk közös szurkolóvonzó akciókat. Ezen kívül is lesznek „meglepetések”, de ezekről majd később.

- amigeleken.hu olvasó: Tervezik-e vagy esetleg már vannak-e lépések, hogy spanyol, német, angol stb. klubokkal szakmai együttműködést hozzanak tető alá?
- Szabó Tamás: Igen.

- amigeleken.hu olvasó: Több elfoglaltsága mellett naponta mennyi ideje jut a Diósgyőrre? Úgy érzi-e, hogy ez elegendő?
- Szabó Tamás: Keveset alszom, napi 4-5 órát. Sokat foglalkozom a klub ügyeivel, a DVTK tölti ki az időm legnagyobb részét, ezt a mondatot most például hajnali 2:10 perckor írom. De ha kétszer ilyen hosszú lenne egy nap, akkor is bőven lenne tennivaló.

- amigeleken.hu olvasó: Mennyire szól bele a játékosok eladásába, megvételébe?
- Szabó Tamás: Az én jóváhagyásom nélkül játékos nem érkezhet, nem távozhat, de az előkészítés és a döntés utáni végrehajtás természetesen a szakmai igazgató feladata

- amigeleken.hu olvasó: Mit kívánnak tenni az ellen, hogy rengeteg, sok évig bérletes szurkoló nem váltja ki a kártyát?
- Szabó Tamás: Mi azt várjuk, hogy legalább 90%-ban megújítják a bérletet, egyelőre nem érzékeljük a kártya tömeges elutasítást. Amennyiben kötelező lesz a kártya használata, de valaki nem akarja kiváltani, akkor sajnos ő nem fogja tudni látogatni a mérkőzéseinket a jövőben, ezt a döntését tudomásul vesszük.

- amigeleken.hu olvasó: Van-e terv arra vonatkozóan, hogy a beléptetőkapuk számát egy kicsit megnöveljék?
- Szabó Tamás: A jelenlegi stadionban már nem tervez ilyen beruházást a stadion tulajdonosa. Az új stadionban többszörösére fog növekedni a belépőkapuk száma.

- amigeleken.hu olvasó: Van-e terv a tikketrendszer helyett valamilyen más módszer bevezetésére?
- Szabó Tamás: Igen, de ehhez is az új stadionra lesz szükség. Sok készpénzkímélő megoldás létezik, pl. a pay-pass, a szurkolókkal közösen választjuk majd ki a megfelelőt.

Köszönöm a rengeteg kérdést, remélem kielégítőek voltak a válaszok! Diósgyőri sikerekben gazdag Boldog Új Esztendőt kívánok minden szurkolónak! Hajrá DVTK!

Szabó Tamás

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!