Szivics Tomiszláv

A szerb és magyar útlevéllel is rendelkező - ezért a szerb Tomislav Sivić mellett a magyar Szivics Tomiszláv nevet is használó - pro licences szakember játékos karrierje során Jugoszláviában, Magyarországon (Kecskeméten), Izlandon és a Feröer-szigeten játszott, utóbbi helyen kezdett el edzősködni is és a B36 Tórshavn csapatával itt érte el első sikerét is.

Ezt követően hazájában az U17-es, majd az U19-es válogatott szövetségi edzőjeként és klubedzőként dolgozott. Magyarországra 2007-ben tért vissza, első kecskeméti időszakában története során először juttatta fel az NB I.-be a lila-fehér csapatot. Szerbiába visszatérve ismét az U19-es válogatott szövetségi edzői feladatait látta el, de rövid idő múlva újra elfogadta a kecskemétiek hívását, ahol a klub legnagyobb sikerét elérve csapatával elhódította a Magyar Kupát. Harmadik magyarországi állomása Paks lett, ahol nyolc hónapot töltött el.

Szentes Lázár távozása után Kovac Zoltán a bajnokság utolsó 7 mérkőzésére kapott megbízást a vezetőedzői feladatok ellátására. A DVTK vezetése ezen időszak alatt mindent megtett a végleges megoldás megtalálására, és kedden szóban meg is állapodott Szivics Tomiszlávval.