Magyar Kupa döntő: Újpest - DVTK
Teljesen megtelt a diósgyőriek számára fenntartott kanyar (Fotó: Szabó Gábor)


A lehető legkisebb különbséggel, 11-es rúgások után szenvedett vereséget a DVTK az Újpest elleni Magyar Kupa-döntőben. 1981 után ismét ezüstérmet akasztottak a diósgyőri játékosok nyakába (a döntők listája lejjebb).

Miután az ellenfél morán vezetést szerzett, a DVTK nagy erőket mozgósított az egyenlítésre, míg végül az utolsó utáni pillanatban a DVTK gólzsákja, Bacsa Patrik vette be az újpestiek hálóját. Az U21-es válogatott támadó 2. gólját lőtte a Magyar Kupában, összesen már 17 találatnál jár ebben az idényben (NB I.: 8, MK: 2, LK: 7).

A döntővel természetesen véget ért a sorozat, Kádár Tamás, Elek Ákos, Bacsa Patrik és Augusto Batioja lépett pályára minden találkozón. Közülük a válogatott védő - újabban védekező középpályás - kapta a legtöbb lehetőséget, összesen 688 percet töltött a pályán, ami több is lehetett volna, ha Solymosi Péter játékvezető nem gondolja másként.

A kupadöntőt 19 000 szurkoló tekintette meg a helyszínen (9100-9100 fizető néző, mintegy 400-400 vendég mindkét oldalon, valamint néhány semleges). A magyarfutball.hu twitteren közzétett statisztikája szerint ennél többen legutóbb 1955-ben, egy Vasas - Bp. Honvéd mérkőzésen voltak. Ugyan erre vonatkozó adat nincs, de minden bizonnyal kijelenthető, hogy ekkora tömegben még soha nem utazott egyik szurkolótábor sem kupadöntőre egy másik városba.


A DVTK a Magyar Kupában 2013/2014

döntő

2014. május 25. vasárnap (Budapest, Puskás Ferenc Stadion)
20:30 Újpest - DVTK 1-1 (1-0, 1-1, 1-1) 11-esekkel: 4-3

elődöntő

2014. április 15. kedd
18:00 DVSC - DVTK 4-2 (3-1)

2014. május 7. szerda
18:00 DVTK - DVSC 2-0 (2-0)

negyeddöntő

2014. március 11. kedd
17:00 Pápa - DVTK 2-2 (1-1)

2014. március 26. szerda
18:00 DVTK - Pápa 3-0 (2-0)

Továbbjutott a DVTK egy győzelemmel és egy döntetlennel

nyolcaddöntő

2013. november 27. szerda
17:00 Videoton - DVTK 0-0

2013. december 4. szerda
18:00 DVTK - Videoton 1-0 (1-0)

Továbbjutott a DVTK egy győzelemmel és egy döntetlennel

4. forduló

2013. október 30. szerda
12:30 Cigánd - DVTK 3-4 (2-1)

Magyar Kupa döntő: Újpest - DVTK
A DVTK kezdőcsapata (Fotó: Szabó Gábor)


A Diósgyőr Magyar (Népköztársasági) Kupa-döntői

2013/2014

2014. május 25. (Budapest, Puskás Ferenc Stadion)
19:00 Újpest - DVTK 1-1 (1-0, 1-1, 1-1) 11-esekkel: 4-3

1980/1981

1981. június 21. (Szeged, SZEOL AK Stadion)
Vasas - DVTK 1-0

1979/1980

1980. május 21. (Veszprém, Városi Stadion)
Vasas - DVTK 1-3

1976/1977

1977. június 14. (Gyöngyös, Városi Stadion)
Újpesti Dózsa - DVTK 1-4
1977. június 15. (Eger, Városi Stadion)
FTC - DVTK 3-0
1977. június 18. (Hatvan, Városi Stadion)
Vasas - DVTK 0-1

1965

1965. november 14. (Budapest, Népstadion)
Győri ETO - DVTK 4:0

1941/1942

1942.május 29. (Budapest, MOVE-pálya)
FTC - DiMávag 6:2

A DVTK összes mérkőzése a Magyar Kupában


Statisztika (Magyar Kupa 2013/2014)

Házi góllövőlista

3 gólos
Futács Márkó (DVTK - Videoton, DVTK - Pápa 2)

2 gólos
Tisza Tibor (Cigánd - DVTK 2)
Bacsa Patrik (DVTK - DVSC, Újpest - DVTK)

1 gólos
William Alves (Cigánd - DVTK)
Mohamadou Abdouraman (Pápa - DVTK)
Lazar Marjanović (Pápa - DVTK)
Zoran Kostić (DVTK - Pápa)
Miroslav Grumić (DVSC - DVTK)
Elek Ákos (DVSC - DVTK)
Debreceni András (DVTK - DVSC)

A DVTK összes gólja a 2013/2014 évi szezonban

Gólpasszlista*

2 gólpassz
Nikházi Márk (Cigánd - DVTK 2)
Bacsa Patrik (Cigánd - DVTK, DVTK - Pápa)
Futács Márkó (Pápa - DVTK, DVTK - Pápa)

1 gólpassz
Tisza Tibor (Cigánd - DVTK)
Lazar Marjanović (Pápa - DVTK)
Gosztonyi András (DVTK - Pápa)
Debreceni András (DVSC - DVTK)
Zoran Kostić (DVTK - DVSC)
Kádár Tamás (DVTK - DVSC)
Barczi Dávid (Újpest - DVTK)

* A góllövőnek közvetlenül passzt adó, illetve a belőtt büntetőt kiharcoló játékos ér el gólpasszt

Kanadai táblázat (gól+gólpassz)

Magyar Kupa döntő: Újpest - DVTK
Elek Ákos minden mérkőzésen
pályára lépett (Fotó: Szabó Gábor)

5 pont
Futács Márkó (3+2)

4 pont
Bacsa Patrik (2+2)

3 pont
Tisza Tibor (2+1)

2 pont
Nikházi Márk (0+2)
Lazar Marjanović (1+1)
Zoran Kostić (1+1)
Debreceni András (1+1)

1 pont
William Alves (1+0)
Gosztonyi András (0+1)
Miroslav Grumić (1+0)
Elek Ákos (1+0)
Kádár Tamás (0+1
Barczi Dávid (0+1)

Lőtt és kapott gólok

01-15. perc: 4-2
16-30. perc: 3-1
31-45. perc: 1-4
46-60. perc: 0-1
61-75. perc: 2-2
76-90. perc: 5-0
91-105. perc: 0-0
106-120. perc: 0-0

Gólok típusa

jobb lábbal: 4
Tisza Tibor (Cigánd - DVTK 2)
MIroslav Grumić (DVSC - DVTK)
Bacsa Patrik (DVTK - DVSC)

bal lábbal: 7
Futács Márkó 3 (DVTK - Videoton, DVTK - Pápa 2)
Lazar Marjanović (Pápa - DVTK)
Zoran Kostić (DVTK - Pápa)
Elek Ákos (DVSC - DVTK)
Bacsa Patrik (Újpest - DVTK)

fejjel: 3
William Alves (Cigánd - DVTK)
Mohamadou Abdouraman (Pápa - DVTK)
Debreceni András (DVTK - DVSC)

büntetőből: 3
Tisza Tibor (Cigánd - DVTK)
Futács Márkó 2 (DVTK - Videoton, DVTK - Pápa)

szabadrúgásból: 0

szabadrúgást követően: 4
William Alves (Cigánd - DVTK)
Zoran Kostić (DVTK - Pápa)
Miroslav Grumić (DVSC - DVTK)
Debreceni András (DVTK - DVSC)

szögletet követően: 1
Mohamadou Abdouraman (Pápa - DVTK)

öngól: 1
Tempfli Imre (Cigánd - DVTK)

öt és felesen belülről: 3
William Alves (Cigánd - DVTK)
Miroslav Grumić (DVSC - DVTK)
Bacsa Patrik (Újpest - DVTK)

büntetőterületen belülről: 11
Tisza Tibor 2 (Cigánd - DVTK 2)
Futács Márkó 3 (DVTK - Videoton, DVTK - Pápa 2)
Mohamadou Abdouraman (Pápa - DVTK)
Lazar Marjanović (Pápa - DVTK)
Zoran Kostić (DVTK - Pápa)
Elek Ákos (DVSC - DVTK)
Debreceni András (DVTK - DVSC)
Bacsa Patrik (DVTK - DVSC)

büntetőterületen kívülről: 0

otthon: 6
Futács Márkó 3 (DVTK - Videoton, DVTK - Pápa 2)
Zoran Kostić (DVTK - Pápa)
Debreceni András (DVTK - DVSC)
Bacsa Patrik (DVTK - DVSC)

idegenben: 8
Tisza Tibor 2 (Cigánd - DVTK 2)
Tempfli Imre (Cigánd - DVTK, öngól)
William Alves (Cigánd - DVTK)
Mohamadou Abdouraman (Pápa - DVTK)
Lazar Marjanović (Pápa - DVTK)
Miroslav Grumić (DVSC - DVTK)
Elek Ákos (DVSC - DVTK)

semleges pályán: 1
Bacsa Patrik (Újpest - DVTK)

Sárga lapok*

3 sárga lap
Gosztonyi András (DVTK - Pápa, DVSC - DVTK, Újpest - DVTK) - eltiltását letöltötte a DVTK - DVSC mérkőzésen

2 sárga lap
Eperjesi Gábor (Cigánd - DVTK, Videoton - DVTK) - eltiltását letöltötte a DVTK - Videoton mérkőzésen
Futács Márkó (DVTK - Videoton, DVTK - Pápa) - eltiltását letöltötte DVSC - DVTK mérkőzésén
Mohamadou Abdouraman (Pápa - DVTK, DVSC - DVTK) - eltiltását letöltötte a DVTK - DVSC mérkőzésen
Elek Ákos (DVSC - DVTK, Újpest - DVTK)
Augusto Batioja (Cigánd - DVTK, Újpest - DVTK)

1 sárga lap
Takács Péter (Videoton - DVTK)
Vadász Viktor (Videoton - DVTK)
Nikházi Márk (Videoton - DVTK)
Vági András (DVTK - Videoton)
Zoran Kostić (DVTK - Videoton)
Lazar Marjanović (Pápa - DVTK)
Bacsa Patrik (DVSC - DVTK)

* Automatikusan 1 mérkőzésről szóló eltiltás jár 2 sárga lap után

Piros lapok

A DVTK-ból: 1
Kádár Tamás (Újpest - DVTK)

Az ellenfél csapatából: 1
Verpecz István (DVTK - DVSC)

Büntetők

Javunkra ítélt 11-es: 3
Értékesített 11-es: 3
Ellenünk ítélt 11-es: 0
Ellenünk értékesített 11-es: 0

Magyar Kupa döntő: Újpest - DVTK
A mérkőzés után győzteseknek kijáró ünneplésben részesült a DVTK (Fotó: Szabó Gábor)

 

Kapusok Mérkőzések
száma
Játszott
perc
Lecserélt Becserélt Kispad Kapott
gól
Sárga lap Piros lap
RADOŠ, Ivan 3 300 0 0 1 3 0 0
RAJIĆ, Nenad
4 360 0
0
4 4 0
0
GELEI Vince 1 90 0 0 3 3 0 0

 

Mezőny-
játékosok
Mérkőzések
száma
Játszott
perc
Lecserélt Becserélt Gól Gól-
passz
Sárga lap Piros lap
ABDOURAMAN, M. 3 190 2 0 1 0 2 0
ALVES, William 4 301 0 1 1 0 0 0
BACSA Patrik
8 623 4 1 2 2 1 0
BARCZI Dávid 4 182 1 3 0 1 0 0
BATIOJA, Augusto 8 531 4 3 0 0 2 0
BOROS Gábor 1 38 0 1 0 0 0 0
CSIRSZKI Martin 0 0 0 0 0 0 0 0
DEBRECENI András 6 469 1 0 1 1 0 0
EGERSZEGI Tamás 2 18 0 2 0 0 0 0
ELEK Ákos 8 667 2 1 1 0 2 0
EPERJESI Gábor 4 326 1 0 0 0 2 0
FUTÁCS Márkó 5 388 2 0 3 2 2 0
GOHÉR Gergő
3 270 0 0 0 0 0 0
GOSZTONYI A. 6 398 3 1 0 1 3 0
GRUMIĆ, Miroslav 4 250 0 2 1 0 0 0
HANEK, Michal 1 34 0 1 0 0 0 0
HUSIĆ, Senad 5 480 0 0 0 0 0 0
KÁDÁR Tamás 8 688 1 0 0 1 0 1
KOSTIĆ, Zoran
6 485 3 0 1 1 1 0
MARJANOVIĆ, Lazar 4 283 0 1 1 1 1 0
NIKHÁZI Márk 5 152 0 5 0 2 1 0
TAKÁCS Péter
2 95 0 1 0 0 1 0
TISZA Tibor
1 90 0 0 2 1 0 0
VADÁSZ Viktor 5 427 0 1 0 0 1 0
VÁGI András 1 90 0 0 0 0 1 0

 

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!