A középső és bal oldali védő posztján bevethető ballábas Kádár Tamás Zalaegerszegen lett NB I.-es labdarúgó, de 18 évesen lecsapott rá a Premier League-ben szereplő Newcastle United. Az első évben három, a másodikban 13 alkalommal viselte az észak-angliai csapat fekete-fehér mezét. Egy rövid Huddersfield FC-ben tett kitérő után tavaly ősszel elhagyta Angliát és Hollandiába, a Roda JC együttesébe igazolt, ahol 11 mérkőzésen kapott bizalmat.

Közben 2010-ben bemutatkozott az A válogatottban is, ahol tavaly már 5 mérkőzést játszott. Elek Ákoshoz és Rudolf Gergelyhez hasonlóan ő is meghívót kapott Egervári Sándortól a magyar labdarúgó válogatott keretébe, amely február 6-án Fehéroroszország ellen lép pályára a törökországi Belekben.

A DVTK vezetésének többször kifejezett célja a téli átigazolási szezonban, hogy megerősítse a csapat hátsó alakzatát. Ennek érdekében mindent megmozgattak a klub vezetői és végül siker koronázta az erőfeszítésüket.

- Kádár Tamást nem kell senkinek sem bemutatni, biztosak lehetünk benne, vele jelentősen erősödik a DVTK védelme - nyilatkozta Dudás Hunor, a DVTK-t működtető Diósgyőr FC Kft. ügyvezető igazgatója. - Egyelőre féléves szerződést kötöttünk a védővel, aminek lejártakor opciós joggal rendelkezünk a játékjog végleges megvásárlására is. Egy éven belül már a harmadik válogatott labdarúgót hoztuk haza külföldről, amihez kellett Leisztinger Tamás ismételt hozzájárulása is.

Kádár Tamás hamarosan átesik az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatotokon és csatlakozik a DVTK tavaszi szezonra készülő keretéhez.

Kádár Tamás

Kádár Tamás

állampolgárság: magyar
születési idő: 1990. március 14.
születési hely: Veszprém
magasság: 188 cm
láb: bal
poszt: középső védő

Pályafutása

Klubcsapat

  • 2013-           DVTK - Magyarország, NB I.
  • 2012-2013 Roda JC - Eredivisie (11/0)
  • 2011-2012 Newcastle United tartalék - Anglia, Premier Reserve League (9/0)
  • 2010-2011 Huddersfield FC - Anglia, League One (2/0)
  • 2010-2011 Newcastle United - Anglia, Premier League (0/0)
  • 2009-2010 Newcastle United - Anglia, Championship (13/0) - bajnok
  • 2008-2009 Newcastle United - Anglia, Premier League (3/0)
  • 2007-2008 Zalaegerszegi TE - Magyarország, NB I. (9/1)
  • 2006-2007 Zalaegerszegi TE - Magyarország, NB I. (5/0) - bronzérem

Válogatott

  • A válogatott (7/0)
  • U21 (13/0)
  • U19 (3/0)
  • U17 (6/0)