A szabolcsi megyeszékhelyen a kezdetektől fogva több futballcsapat létezett. A Nyíregyháza Vasutas Sport Clubot 1928-ban alapították, 1959-ben ebből és a Spartacus, valamint az Építők fúziójából alakult meg a Nyíregyháza Spartacus. A Szpari színe a piros-kék lett. A klub eddigi legnagyobb sikere az NB I-ben elért 7. helyezés.

Nyíregyházi Városi Stadion
(fotó: nyiregyhazaspartacus.hu)

Ellenfelünk hazai mérkőzéseit a Nyíregyházi Városi Stadionban rendezi. A Nyíregyháza, Sóstói út 24. szám alatti létesítmény villanyvilágítással és 10.500 ülőhellyel rendelkezik, amelyből 4200 fedett.

A Nyíregyháza Spartacus az NB II. bajnokaként jutott fel az NB I.-be. Az OTP Bank Ligában jelenleg a 11. helyen állnak. A megszerzett 30 pont azt jelenti, hogy a pályán már bennmaradtak, azonban jelenleg nem rendelkeznek elsőosztályú licenccel. A döntés ellen fellebbeztek, amit május 26-án, jövő kedden bírál el az MLSZ Másodfokú Licencadó Bizottsága.

Egymás ellen

Első mérkőzésünket Nyíregyházán 1961. szeptember 24-én játszottuk. Bodola Gyula csapata a Tamás - Perecsi, Szigeti, Paulás, Csányi, Nyíri, Bóta, Kovács, Kiss, Ráczi, Szamek összeállításban lépett pályára és szenvedett vereséget, mert a hazaiak két góljára csak Ráczi tudott válaszolni.

Először a nyolcadik találkozáskor, 1985-ben győzött a DVTK Nyíregyházán. Bánkúti László csapata a Veréb - Szlovák, Oláh, Görgei, Szemere, Kiss, Fükő, Menyhárt, Lippai, Dzurják, Balogh (Tőzsér) összeállításban Dzurják József góljával aratott sikert.

A következő bajnokságban, ugyanez év őszén Dzurják József két gólt is szerzett, hozzá csatlakozott Oláh Ferenc, míg a hazaiak csak kétszer találtak be, így ismét három ponttal utazhattak haza a diósgyőriek. Bánkuti László a Veréb - Szlovák (Takács), Szűcs, Teodoru (Kiss), Görgei, Oláh, Menyhárt, Fükő, Kondás, Lippai, Dzurják csapatnak szavazott bizalmat.

Az újabb diósgyőri győzelem az 1989/1990-es bajnokságban született. A Knotz - Szabó Zs., Varga I., Leskó, Csizi, Farkas J., Huszák (Tóth Gy.), Lakatos, Héjas, Hanyecz, Kalvach (Csiba) összeállításban játszott, a vezetőedző Palicskó Tibor volt. A győztes gólt Csiba szerezte.

Ismét sikerült duplázni, azaz a következő bajnokságban is begyűjteni a három pontot. Az idény végén osztályozón az élvonalba jutó csapat Novath György és Budai Tibor 2-1-re győzött Nyíregyházán. Palicskó Tibor a Knotz - Kertész, Varga I., Dancs, Budai, Csiba, Vitelki, Váczi B. (Szabó Zs.), Novath (Molnár I.), Tóth Gy., Kiser csapatot küldte a pályára.

Ezt követően hosszú évekig csak részsikereket aratott a DVTK Nyíregyházán.

A 2001/2002-es bajnokságban Huszák Géza tanítványai a Nagy Z. - Szakos, Varga E., Constantin, Kosán, Domokos (Jáger) Vitelki, Vojtekovszki, Sándor (Takács),  Konyha, Kovács P. (Lippai) összeállításban léptek pályára és Vojtekovszki Csaba, valamint Kovács Péter góljával nyertek 2-0-ra.

A DVTK 2001/2002-es csapata
(Negyedik sor sor: Márkus, Varga E., Kosán, Takács V., Vámosi, Vitelki, Kiser, Sándor.
Harmadik sor: Jáger, Konyha, Turcu, Constantin, Lázár, Szakos, Vojtekovszki.
Második sor: Dr. Veréb, Horváth F., Fister, Veréb, Kecskés, Huszák, Szlifka, Sverla.
Első sor: Streltov, Sivák, Lippai, Bolla, Nagy Z., Fülöp, Domokos, Kovács P., Barva.)
(fotó: dvtk100ev.hu)

 

A megszűnés, majd a feltámadás után 2004-ben tért vissza a DVTK az NB I.-be. A nyíregyházi találkozót nem sikerült megnyerni, de létszámhátrányban hősies küzdelemben sikerült pontot szerezni - és a másodosztályba lökni a hazaiakat - Tisza Tibor és Marius Siminic góljával.


2008. október 4-én az - ekkor még ideiglenesen - Benczés Miklós által irányított DVTK már kettő nullára is vezetett Boris Miličić és Tóth Mihály góljaival, de a 35. perctől, Tóth Mihály kiállítása miatt emberhátrányban játszó csapat nem tudta megtartani előnyét, azonban ilyen körülmények közt a döntetlen is sikernek számít.

Az utolsó elsőosztályú keleti derbit Nyíregyházán 2009. október 17-én játszották. Az Aczél Zoltán edzette Kovács Z. - Lakatos B., Visković, Miličić, Gohér - Burány - Vukadinović, Lippai, Ivancsics, Lipusz - Apostu összeállítású DVTK akkor Ivancsics Gellért  találatával vezetést szerzett, de egy szerencsétlen öngól miatt két pontot Nyíregyházán hagyott.


Legutóbb négy éve járt Nyíregyházán a DVTK. Az élvonalba jutásról döntő mérkőzésen Mohamadou Abdouraman, Savo Raković és Dobos Attila góljával három góllal elhúzott a DVTK, azonban Dobos kiállítása után felzárkóztak a hazaiak, egyelíteni azonban nem sikerült. Benczés Miklós (másodedző: Vitelki Zoltán) a Radoš - Vadász, Raković, Gal, Gohér - Dobos, Abdouraman, Lippai, Luque (Arze, 90.) - Granát (Nagy T., 76.), Menougong (Pál Sz., 84.) összeállítású csapatot küldte pályára.

Legutóbb győzött a DVTK Nyíregyházán (Fotó: Hawk)


Néhány éven keresztül osztálykülönbség volt a két klub között, így elmaradt a rangadó. Ősszel Diósgyőrben az Antal - Okuka, Alves, Kádár, Husić - Egerszegi (Takács T., 57.), Elek - Marjanović, Gosztonyi (Jenner, 79.), Bacsa (Grumić, 35.) - Griffiths összetételű csapat Georges Griffiths és Lazar Marjanović góljával fordított és megszerezte a három pontot.

A Nyíregyháza Spartacus ellen lejátszott idegenbeli mérkőzéseink

  1. 1961/1962 (NB II.)
    Nyíregyháza - DVTK 2-1 G.: Ráczi
  2. 1962/1963 (NB II.)
    Nyíregyháza - DVTK 1-1 G.: Kovács
  3. 1965 (NB I/B)
    Nyíregyháza - DVTK  0-0
  4. 1980/1981 (NB I.)
    Nyíregyháza - DVTK  2-0
  5. 1981/1982 (NB I.)
    Nyíregyháza - DVTK 3-0
  6. 1982/1983 (NB I.)
    Nyíregyháza - DVTK 0-0
  7. 1983/1984 (NB I.)
    Nyíregyháza - DVTK 1-0
  8. 1984/1985 (NB II.)
    Nyíregyháza - DVTK 0-1 G.: Dzurják
  9. 1985/1986 (NB II.)
    Nyíregyháza - DVTK 2-3 G.: Dzurják (2), Oláh
  10. 1986/1987 (NB II.)
    Nyíregyháza - DVTK 3-1 G.: Szlovák
  11. 1987/1988 (NB II.)
    Nyíregyháza - DVTK 3-0
  12. 1988/1989 (NB II.)
    Nyíregyháza - DVTK  2-1 G.: Rostás
  13. 1989/1990 (NB II.)
    Nyíregyháza - DVTK 0-1 G.: Csiba
  14. 1990/1991 (NB II.)
    Nyíregyháza - DFC 1-2 G.: Budai, Novath
  15. 1992/1993 (NB I.)
    Nyíregyháza - DFC 0-0
  16. 1993/1994 (NB II.)
    Nyíregyháza - DFC 1-0
  17. 1994/1995 (NB II.)
    Nyíregyháza - DFC 0-0
  18. 1995/1996 (NB II.)
    Nyíregyháza - DFC 3-1 G.: Buliga
  19. 1996/1997 (NB II.)
    Nyíregyháza - DFC 1-0
  20. 1998/1999 (NB I.)
    Nyíregyháza - DFC 3-1 G.: Egressy
  21. 1999/2000 (NB I.)
    Nyíregyháza - DFC 2-0
  22. 2001/2002 (NB I/B)
    Nyíregyháza - DVTK 0-2 G.: Vojtekovszki, Kovács P.
  23. 2002/2003 (NB I/B)
    Nyíregyháza - DVTK 3-0
  24. 2003/2004 (NB I/B)
    Nyíregyháza - DVTK  3-2 G.: Horváth T. (2)
  25. 2004/2005 (NB I.)
    Nyíregyháza - DVTK 2-2 G.: Tisza, Siminic
  26. 2007/2008 (NB I.)
    Nyíregyháza - DVTK 2-1 G.: Homma
  27. 2008/2009 (NB I.)
    Nyíregyháza - DVTK  2-2 G.: Miličić, Tóth M.
  28. 2009/2010 (NB I.)
    Nyíregyháza - DVTK  1-1 G.: Ivancsics
  29. 2010/2011 (NB II.)
    Nyíregyháza - DVTK 2-3 G.: Abdouraman, Raković, Dobos

Mérlegünk: 28 mérkőzés, 6 győzelem, 8 döntetlen, 15 vereség,  26 rúgott és 45 kapott gól

forrás: Varga Lajos - A futball-labda diósgyőri útja

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!