A közönség egyik kedvenc játékosa hosszabbította meg szerződését, személyiségével és megalkuvást nem tűrő játékával hamar megszerettette magát Miskolcon. Isten hozott újra, Réka!

Bálint Réka (Fotó: Szabó Gábor)

- Hosszú tárgyalássorozaton vagy túl?
- Nem. Hamar megegyeztünk, hiszen én is itt szerettem volna folytatni a pályafutásomat, és a vezetőség is szerette volna, ha maradnék. Jól érzem magam Miskolcon.

- Mivel teltek az elmúlt hetek?
- Amikor kikerültem a válogatott szűkített keretéből, pihentem pár napot, de ez is inkább aktív pihenés volt. Pár hete megkezdtem a felkészülést, kaptam egy edzéstervet is, többnyire a konditeremben izzadok minden nap pár órát.

- Mikor érkezel Miskolcra?
- Augusztus 17-én kezdődik a felkészülés jelen állás szerint. Már nagyon várom, hogy újra a társakkal lehessek, annak ellenére, hogy egyelőre még én sem tudom, kik lehetnek a csapatban. A vezetőség célja, hogy erős keretünk legyen idén is.

- Mik a célok?
- Nem lehet más célunk, mint az, hogy a tavalyi ezüstérmeket aranyra váltsuk, ha mind a kettőt esetleg nem is sikerülne, az egyiket mindenképpen szeretnénk megnyerni, valamint szeretnénk továbbjutni a csoportból az Európa Kupában is. Úgy gondolom, egyik sem lehetetlen. A klub évről évre fejlődik, a jó munkához minden feltétel adott.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!