Míg szerdán a négy csapat búcsúzott a COOP Női Magyar Kupa küzdelmeitől, és haza is utaztak, a kiírás szerint a két csütörtöki győztes az aranyéremért, a vesztesek a bronzéremért folytatják pénteken.

A bajnokságban mindkét alkalommal a Diósgyőr diadalmaskodott, Győrben 75-67-re, Miskolcon 60-49-re győzött Maikel López csapata.

Az Aluinvent DVTK a ZTE ellen magabiztosan (108-70), a Győr a Szekszárd ellen nem kis izgalmak után a dudaszó pillanatában esett kosárral (64-62) jutott a COOP Női Magyar Kupa elődöntőjébe a miskolci Generali Arénában.

A kezdésre megtelt az ülőhelyek többsége, a DVTK a Czank Tímea, Taccjana Lihtarovics, Rasheed Rita, Alyssia Brewer és Tina Jovanović alkotta a kezdőötöst, azaz nem változtatott Maikel López, aki ezúttal is szakmai igazgatóként ült a kispadon.

COOP Női Magyar Kupa: Aluinvent DVTK - Győr 1
Czank Tímea 10 pontot ért el (Fotók: Szabó Krisztián)


Az első kosarat büntetőből Varga Zs. szerezte, de nem követte újabb, mert a második kísérlet kimaradt, míg a lepattanó után a kiváló diósgyőri védekezésnek köszönhetően anélkül járt le a támadóidő, hogy újra kosárra dobhattak volna a vendégek. Kétpercnyi játék után melegedett be annyira a DVTK, hogy Jovanović egy szép leforgás után a gyűrűbe tempózzon (2-1). Nagy rohanás vette kezdetét mindkét oldalon, látványos labdaszerzések, és kihagyott ziccerek követték egymást, mígnem Radočaj közelről nem triplázta meg a győri pontok számát (2-3). Ami közelről nem sikerült Rasheednak, az a hárompontos vonalon túlról ment (5-3). Jovanović helyett Horti szállt be először a kispadról, de a kosarat Brewer dobta (7-3). A csarnok zengett a Di-ós-győr csatakiálltástól, a Győr pedig kikérte első idejét. A következő támadásban is Brewer volt a "festék" ura Horti passzát magabiztosan váltotta pontokra (9-3). Két támadásban talált magára a győri csapat, Horváth L. faragott a hátrányból (9-7). Diósgyőri időkérés után Roneeka Hodges folytatta Rasheed helyett, és ha már ott volt be is vágott egy hármast, de védekezni sem volt leányálom mellette (12-7). Harmadik friss emberként Szécsi Orsolya állt be, Lihtarovicsot váltotta. A győrieknél Goree kapott forintos labdát, amit csak fel kellett tenni, ez lett az első íz perc végeredménye (12-9).

A folytatásban ugyanő azt is megoldotta, amikor félpálya felétől kellett bevinni a labdát (12-11). Pillanatok alatt meglépett a DVTK, mert Horti duplája, Szécsi két büntetője, Czank triplája, és Czank újabb távoli duplája után már 21-13 állt az eredményjelzőn. Erre a vendégek nem is léphettek mást mint időt kértek, de ez sem zavarta meg Czankot, bedobta a ráadás büntetőt (22-13). A vendégekben több alkalommal Goree tartotta a lelket, diósgyőri oldalon viszont Hodges egy triplával, Jovanović kétpontossal volt eredményes (26-20). Maikel López folyamatosan forgatta a csapatot, a kezdőötös és a három első csere többször is váltotta egymást. Varga Zs. kosarával faragott a hátrányból a zöld mezes csapat, de Lihtarovics szép tempóval állította vissza a különbséget, büntetőből pedig növelte is azt (30-22). Nem zárta szívébe a közönség a játékvezetőket, akkor is szólt a fütty (nem a játékvezetők részéről, hanem a lelátóról), amikor Brewer gyanús körülmények között tűnt el az ellenfél büntetővonalán, a gyors ellentámadásban Varga Zs. dobott könnyű kosarat (30-24). Brewer két büntetője után Radočaj is odaállhatott a büntetővonalra, és ő sem hibázott, beállítva ezzel a félidei eredményt (32-24).

COOP Női Magyar Kupa: Aluinvent DVTK - Győr 2
Rasheed Rita (Fotók: Szabó Krisztián)


Az első félidőben az Aluinvent DVTK mind a nyolc pályára lépő játékosa betalált a gyűrűbe, Czank és Brewer 6-6 ponttal bizonyult a legeredményesebbnek, míg a másik oldalon csapatjáték helyett Goree egymaga dobott 11 pontot, de négy társa messze elmaradt mögötte. A lepattanók 22-16-os diósgyőri fölény mutattak, érdekesség, hogy a győriek egyetlen triplája sem esett be a gyűrűbe.

A második félidőben Czank szép tempója volt az első feljegyezni való, ami után maradt a DVTK-nál a labda egy párhuzamos szabálytalanság miatt. Lihtarovics élt is a lehetőséggel, első hármasát szerezte a mai napon, amivel tíz pont fölé nőtt a különbség (37-26). Varga Zs. köszönt egy labdát a folytatásban, és nagy sprint végén nem hibázta el a ziccert (37-28). Goree-t szabálytalanul sem lehetett megállítani a palánk alatt, és a büntetőt is bedobta (37-31). Hosszan támadhatott a győri csapat, amit Laklóth triplával zárt (37-34). A másik oldalon Brewer is három pontot szerzett, ő 2+1-es elosztásban (40-34). Czank váltott sebességet egy jó védekezés után (42-34). Hatalmas dugó alakult ki a diósgyőri palánk alatt több alkalommal is, nem a kosárért, hanem már a lepattanóért is élet-halál harc alakult ki. Több, mindkét csapat által kihagyott helyzetet követően Goree talált be (előtte ő is tévesztett egy büntetőt), majd Hodges szép és pontos mozdulatát ünnepelte a közönség (44-35). hasonlóan nagy tapsot kapott a következő támadás kivédekezése. Ismét kimaradt néhány támadás, de amikor Brewer állhatott a büntetővonalra, kettővel nőtt a DVTK pontjainak száma (46-35). A másik oldalon Goree tartotta a lépést, 16. és 17. pontját szerezte 28 percnyi játék után (46-37). Czank ült le a kispadra, és Horváth Bernadett állt be helyette, majd Hodges pillanatai jöttek, egymás után labdát lopott, dobott egy hármast, majd leszedett egy lepattanót és kiharcolt egy személyi hibát (49-37). Brewer közelije után már közte 14 volt és ismét zengett a csarnok, csak azért nem írjuk, hogy repedeztek a falak, mert tudjuk, hogy ennél sokkal többet is kibírtak már (51-37). A 30 perc utáni részeredményt Goree állította be büntetőből (51-39).

COOP Női Magyar Kupa: Aluinvent DVTK - Győr 3
Alyssia Brewer (Fotók: Szabó Krisztián)


Az utolsó negyed Goree kosarával indult (már 21 pontnál járt, 51-41), de Hodges harmadik triplájával stabil volt a tízpontos előny. A következő támadásban egy szép védekezés után pedig volt szíve leadni az amerikai alacsony embernek a labdát, Horváth B. váltotta triplára a passzt (57-41). Győri időkérés után ismét jól működött a Hodges-Horváth B. páros, de a szuper passz után hajszál híján, de mégsem esett be a tripla. Két kihagyott diósgyőri büntetőt Radočaj büntette, de Szécsi sem hibázott a palánk alatt (59-44). Radočaj középtávolról, Laklóth közelről szerzett kosárral lopta a távolságot (59-48). A DVTK időkérése után Brewer szerezte meg 14. és 15. pontját, míg a másik oldalon Laklóth triplázott öt perccel a vége előtt (61-51). Lihtarovics és Horti visszaállt, előbbi 2 másodperc játék után dobott kosarat, amire Nehma Chaney válaszolt (63-53). Laklóth újabb hármasával tízen belülre kerültek a vendégek, amire időkéréssel reagált a DVTK stábja (53-56). Brewer jó tanácsokat kaphatott, mert Horti passzát pontokra váltotta, majd egy gyors támadás végén Lihtarovicsot faultolták. A büntetőket síri csöndben dobta be (67-56). Nagyszerűen összeállt a DVTK védekezése, és a lelátón sem csak az ultrák szurkoltak. Goree két büntetője két perccel a vége előtt azt jelentette, hogy nem adták fel a vendégek (67-58), Hodges pontjai viszont demoraliztálták őket, szó szerint Grigalauskyte kezéből tépte ki a labdát a saját térfélen, majd magabiztosan ziccerezett (69-58). A hajrára Szabó Petra és Bálint Réka is játéklehetőséget kapott. Amikor utóbbi a saját palánk alatt labdát szerzett, és néhány másodperc múlva a támadás végén beállította a végeredményt (71-58).

A DVTK legeredményesebb játékosa Brewer lett 17 ponttal, de két számjegyű eredményig jutott Hodges, Lihtarovics és Czank is. Összesen tíz hazai játékos talált be a gyűrűbe. Brewer 15 lepattanóba is belekapaszkodott, külön lehetett gratulálni neki a dupla-dupláért. A másik oldalon egyértelműen Goree játszott a leghasznosabban, amit 23 pontja és 10 lepattanója jelez. Ahogy az első 20 percben, úgy az egész meccsen sem tudtak felnőni mellé a társak, Laklóth és Radočaj szerzett még értékelhető mennyiségű pontot.

Győzelmével az Aluinvent DVTK jutott a kupadöntőbe, ahol a Sopron - PINKK párharc győztese lesz az ellenfél pénteken 18:30-tól, míg a bronzmérkőzés ugyancsak pénteken 16 órakor kezdődik a miskolci Generali Arénában.

COOP Női Magyar Kupa elődöntő

Aluinvent DVTK Miskolc - CMB Cargo UNI Győr 71-58 (12-9, 20-17, 19-13, 20-19)

Miskolc, Generali Aréna, 1200 néző. Játékvezető: Pálla Zoltán, Kapitány Gellért, Söjtöry Tamás.
Aluinvent DVTK: Czank 10/3, Rasheed 3/3, Lihtarovics 11/3, Brewer 17, Jovanović 4. Csere: Horti 2, Hodges 15/9, Horváth B. 3/3, Szécsi 4, Bálint 2, Szabó P. Vezetőedző: Maikel López.
Győr: Varga Zs. 7, Laklóth 11/9, Radočaj 9/3, Grigalauskyte 2, Goree 23. Csere: Nehma Chaney 2, Horváth L. 4, Török Á., Koch, Horváth K., Kovács V. Vezetőedző: Völgyi Péter.

A mérkőzés részletes statisztikája

Mérkőzés utáni értékelések

Maikel López: Kemény mérkőzés volt, sok nagy párharccal, de erre készültünk. A mérkőzés néhány periódusában jól dobtak az ellenfél játékosai, de összességében 58 ponton tartottuk őket. Nem most játszottunk a legjobban ebben a bajnokságban, de ilyenkor fontos, és ezért elégedett vagyok azzal, ahogy dolgoztak a lányok a pályán és keményen védekezett a csapat. Az elmúlt két szezont számítva három döntőből háromban ott voltunk, vagyunk, amire nagyon büszke vagyok. Év elején arról beszéltünk, hogy a DVTK lépjen előre, és idén is legyen ott a legjobbak között a magyar és a nemzetközi mezőnyben, jó úton járunk ebben az irányban. Büszke vagyok a játékosokra, a szurkolókra, akik ezúttal is hozzátették a saját részüket a győzelemhez. A döntő? Bárki is lesz az ellenfél, egyik csapat sem azért lép pályára pénteken, hogy veszítsen, mi sem.
Völgyi Péter: - Nagyon kis különbség volt a két csapat között, egyedül a harmadik negyedben tudott elhúzni a Diósgyőr. Jól játszottunk, de nagyon gyengén dobtunk, amit védekezésben és támadásban elterveztünk, azt megcsináltuk. A DVTK-ban voltak olyan játékosok, akik meg tudtak oldani bizonyos helyzeteket, nálunk pedig nem. Sajnálom a vereséget, nagy lehetőség volt, mert a Diósgyőr sem játszott ma jól. Holnap megpróbálunk javítani! Tavaly a negyedik helyen végeztünk, hogy idén érmet szerezzünk, ahhoz nagyobb rotációval kell játszanunk, mert a kulcsjátékosok elfáradtak.

Horti Dóra: - Kemény meccsre számítottunk és azt is kaptuk. Jól felkészült a játékunkból a Győr, de végül összeszedtük magunkat, a zónánk is összeállt. A harmadik negyedben elmentünk tizen egynéhány ponttal, amire ők bedobtak néhány hárompontost. Nem mondom, hogy nem ijedtünk meg, de végül sikerült behúzni a mérkőzést. Gratulálok a Győrnek is!
Tamara Radočaj: - Mindenekelőtt gratulálok a DVTK-nak és sok sikert kívánok nekik a döntőben! Közel jártunk a sikerhez, de a Diósgyőr ellen jobb százalékkal kell dobni a győzelemhez. Jól küzdöttünk, bízom benne, hogy maradt bennünk elég energia, hogy holnap megszerezzük a bronzérmet.

A COOP Női Magyar Kupa programja

Negyeddöntő

Március 2., szerda
13:00 ZTE NKK - Aluinvent DVTK 70-108
15:30 CMB Cargo UNI Győr - KSC Szekszárd 64-62
18:00 Ceglédi EKK - PINKK-Pécsi 424 68-76
20:30 PEAC-Pécs - UNIQA Sopron 34-75

Elődöntő

Március 3., csütörtök
17:00 Aluinvent DVTK - CMB Cargo UNI Győr 71-58
19:30 PINKK-Pécsi 424 - UNIQA Sopron (tv: M4)

Bronzmérkőzés

Március 4., péntek
16:00 Az elődöntők vesztesei

Döntő

Március 4., péntek
18:30 Az elődöntők győztesei (tv: M4)


Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!