Ebben az évadban olasz, cseh, holland, svájci, osztrák és lett csapatok is regisztrálták magukat, így Európa 15 országában játszanak EK mérkőzéseket jövőre.

5-5 török és orosz mellett négy magyar csapatot találunk a nevezettek listáján, rajtuk kívül három francia, 2-2 svéd, olasz és cseh, valamint 1-1 bolgár, belorusz, svájci, holland, lett, portugál, szlovák, német és osztrák együttes nevét olvashatjuk.

Több csapat is jelentkezett a vártnál, emiatt selejtezőt kénytelen vívni a lett, az osztrák, a svájci és a holland gárda. Újdonság az előző évekhez képest az is, hogy az Euroliga selejtezőjében alulmaradt csapat (a spanyol bajnok Spar Girona és sokszoros Euroliga résztvevő Imos Brno küzd egymással) automatikusan résztvevője lesz az Európa Kupa csoportkörének. Az Euroligában résztvevők szereplése nem merül ki ennyiben, hiszen jövő februárban az EL csoportkörében csoportjuk 5. és 6. helyen végzettek bekapcsolódnak az Európa Kupa kieséses szakaszába.

A lebonyolítási rendszer az előző szezonokban már megszokott: területi elvek mentén "Keleti" és "Nyugati" konferenciákra osztják és - bár a svédek és a szlovák Piestansky Cajky biztosan nem értenek majd egyet ezzel, lévén őket az orosz és török csapatok mellé keletre regisztrálták- nyolc csoportba sorsolják a 32 csapatot Hat mérkőzés után a csoportok első két helyezettje jut tovább a kieséses szakaszba, ahol a csoporton belül elért eredmények rangsora alapján alakulnak ki a párok (1-16, 2-15, stb.). Oda-visszavágó alapon folytatódik a kieséses szakasz, a harmadik körben az állva maradt legjobb négyhez csatlakozik az Euroligából kieső négy együttes.

Hacsak nem merül fel visszalépés a sorsolásig az biztosnak tűnik, hogy a PEAC-cal, a német Wasserburggal és belga Namur-rel nem kerülhetünk egy csoportba.

Sorsolás július 4-én, szombaton Münchenben, ahol az Aluinvent DVTK is képviselteti magát.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!