D'shara Strange már középiskolás évei alatt megcsillantotta képességeit, mai napig ő vezeti iskolájának pontszerző, és lepattanószedő listáját. Le is csapott rá a University of Northern Colorado, ahol idén fejezte be egyetemi éveit, azaz az Aluinvent DVTK Miskolc lesz az első profi csapata.

Kétszer választották a Big Sky Konferencia legjobb védekező játékosának, az előző idényben 16,6 pontot, 3 gólpasszt, 3 labdalopást átlagolt, a mezőnyből 43 százalékos pontossággal célzott, nem véletlen, hogy másodmagával ő lett az egész konferencia legértékesebb játékosa.

D'shara Strange (bal oldalt)

Névjegy

vezetéknév: Strange
keresztnév: D'shara
születési idő: 1991. április 24.
állampolgárság: egyesült államokbeli
poszt: hátvéd

Losoncon az Aluinvent DVTK Miskolc

A bajnoki rajtot megelőzően utolsó felkészülési mérkőzéseit játssza az Aluinvent DVTK Miskolc csapata a szlovákiai Losoncon szerdán, csütörtökön és pénteken. Egyik ellenfél erősebb mint a másik, a Good Angels Košice évek óta stabil szereplője az Euroligának, az USK Praha pedig a jelenlegi címvédő.

Tanulmányi elfoglaltsága miatt nem tarthat a csapattal Sikora Emőke és Arad Zsófia, Czank Tímea pedig kisebb sérülését követően Fodor Csilla erőnléti edzővel Miskolcon végez rehabilitációs tréninget, viszont elutazott a csapattal D'shara Strange.

Az Aluinvent DVTK utazó kerete

Bach Boglárka
Bartáucz Daniella
Kalocsai Dorina
Bálint Réka
Brewer, Alyssia
Horti Dóra
Horváth Bernadett
Jovanović, Tina
Lihtarovics, Taccjana
Rasheed Rita
Strange, D'shara
Szabó Petra
Szécsi Orsolya

A losonci torna programja:

2015. szeptember 23., szerda (Losonc, Szlovákia)
19:30 Good Angels Košice (szlovák) - Aluinvent DVTK Miskolc

2015. szeptember 24., csütörtök (Losonc, Szlovákia)
19:30 USK Praha (cseh) - Aluinvent DVTK Miskolc

2015. szeptember 25., péntek (Losonc, Szlovákia)
17:00 Piešťany Cajky (szlovák) - Aluinvent DVTK Miskolc

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!