Gohér Gergő, Farkas Krisztián, Pintér László és Bogdán Gábor az előző szezonban a Szolnoki MÁV sikereiért küzdöttek, hajtottak. Nem is tették rosszul, hiszen csapatuk a második helyen végzett az NB II Keleti-csoportjában, ezzel pedig a Ferencvárost is megelőzték. A játékosok egyénileg is remek szezont tudhattak maguk mögött, ennek eredménye, hogy mostani szezonban már mind a négyen - Gohér a Diósgyőrbe, Farkas, Pintér és Bogdán a Kaposvárba igazolt - élvonalbeli klubban futballoznak. A különbség csak az, hogy most már nem egymással vállvetve, hanem ellenfélként találkoznak szombaton, amikor a Kaposvári Rákóczi Diósgyőrbe látogat.

- Nagyon várom már a szombatot! - kezdte izgatottan a nyilatkozatot Gohér. - A REAC ellen debütáltam bajnoki meccsen a Diósgyőrben és bevallom, kicsit izgatott voltam még az első félidőben. A második játékrészben azonban már túltettem magam a kezdeti megilletődöttségen és a játékba is sikerült belelendülnöm. A csapat és én is első fellépésére készül idén hazai pályán, mi, új játékosok pedig kíváncsiak vagyunk a légkörre, arra, hogy mennyien jönnek majd ki buzdítani a DVTK-át. Remélem, minél többen lesznek a stadionban, szeretnénk győzelemmel megörvendeztetni szurkolóinakat.

A kaposváriak nagyon készülhetnek, hiszen 2004 óta, amikortól mindkét csapat az első osztályba jutott, a zöld-fehérek nem tudták legyőzni a Diósgyőrt. Gohér nemcsak a szombati meccsről beszélt, de volt csapattársainak is "üzent".

- Szorítok nekik, hogy minél jobban focizzanak, és sikeresek legyenek, na, persze az egymás elleni összecsapásokra ez nem vonatkozik. Farkas Krisztiánnal nagyon jól kijöttünk, a barátomnak vallhatom, és a mai napig gyakran beszélünk telefonon. Bogdánnal a baloldalon remekül kiegészítettük egymást tavaly Szolnokon, "Borsó" gyakran előttem játszott a középpályán. Pintér Laci ugyan nem lépett pályára az MTK ellen, de a többieknek jól sikerült a debütálásuk, hiszen a bajnokcsapatot fektették két vállra, ráadásul Krisztián nagyon elemében volt, nem tudták tartani a kék-fehérek védői. Remekül tartja meg a labdát, erőszakos, dinamikus támadó. Mondtam is már neki: fél lábbal senki sem gyors. - ,,hergelte" a kedélyeket viccesen a huszonegy esztendős, baloldali védőnk.

Egykori klubjának, a Ferencvárosnak tavasszal beköszönő játékosnak remek a rúgótechnikája:
- Rákospalotán nem volt olyan akció vagy rögzített játékhelyzet, amiből kapura tudtam volna rúgni a labdát. Bízom benne, hogy szombaton már adódik ilyen alkalom, és hasonlóan találom el a játékszert, mint a tavaly, a Fradi ellen.

(100%foci)