Kedden bemutatták Monika Zeitner Ahová mindenki hivatalos című könyvét, amelyet Rakaczki Péter fordított le testvérének, Rakaczki Bencének, a Diósgyőri VTK leukémiában elhunyt futballistájának emlékére.

Rakaczki Péter úgy fogalmazott, sorsszerű volt, ahogy rátalált a műre öccse halála után pár nappal egy boltban. Mint mondta, a könyv egy német kislányról szól, aki szintén leukémiában szenvedett, de nem tudták meggyógyítani és meghalt. Szerinte számos párhuzam van a két életút között. Hozzátette, a német szerző maga a kislány édesanyja, továbbá a könyvből származó bevétel 50-50 százalékos arányban két alapítványhoz kerül majd, ez a garancia arra, hogy a befolyt összeg jó helyre jusson.

Fuhrmann Géza, a DVTK utánpótlási szervezési igazgatója elmondta, hogy a Rakaczki Bencéről elnevezett alapítvány ebben az évben jött létre. Fő célja, hogy a 20 évesen elhunyt kapus emlékét ápolják, illetve segítsék a miskolci sportolókat és azokat a gyerekeket, akik hasonló betegségben szenvednek. A könyv bevételéből a sportoló tiszteletére emlékkiállítást szerveznek majd.

A könyv 1500 példányban jelent meg, hétvégén már a Paks elleni bajnoki mérkőzés előtt is megvásárolhatják a szurkolók, de a miskolci adventi vásáron is megtalálható majd.

Rakaczki Bence hosszan tartó betegség után tavaly januárban hunyt el. 2012-ben, 18 évesen került a DVTK felnőtt keretébe, akkor az utolsó négy tavaszi bajnoki mérkőzésen védte a csapat kapuját.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!