A hazai mez továbbra is piros-fehér csíkos, de fontos változás, hogy a vállrésztől a köldök irányába a fehér csíkok színátmenetet képeznek, így a vállrész szinte teljesen piros lett. A legfontosabb változás, hogy a DVTK a következő években egészen biztosan nem lép pályára fekete mezben. A piros-fehér csíkos mezen kívül egy új piros mezt is bemutattunk, ez, valamint a tavalyi évből már jól ismert fehér színű mez lesz a DVTK két idegenben használatos szerelése.

 

 - A mai napon nem csak az új mezeket mutatjuk be, hanem felkerült egy új támogató is - mondta el Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Ez az új támogató tulajdonképpen a legrégebbi, mégpedig maga a szurkoló, aki nem volt eddig jelen talán egyik magyar csapat mezén sem. Fontosnak tartjuk, hogy így jelképesen a szurkolók a játékosokkal együtt kint lehetnek a pályán. Ez egy kölcsönös motivációt jelenthet, hiszen a szurkolók is érzik, hogy a játékosok velük vannak, és a játékosoknak is nagyon fontos a szurkolók támogatása. Bízom abban, hogy szurkolóink szeretettel fogadják majd az új mezeket.

 

A DVTK mezeit Antal Botond (99), Bacsa Patrik (9), Elek Ákos (25) és Lipták Zoltán (5) mutatták be.

A mezek jövő hét közepétől kaphatók a DVTK ajándékboltjaiban, de már a mai naptól előrendelhetők 13.500 forintos egységáron.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!