A szlovák kapuslegenda nem csak válogatott szinten, hanem klubszinten is kiváló eredményeket ért el a topligákban. Észak-Amerikában egészen az NHL-ig jutott, ahol a Washington Capitals színeiben 6 mérkőzésen védhette a fővárosiak kapuját. Pályafutását nemrég fejezte be a cseh élvonalban, 2015 nyarán akasztotta szögre a korcsolyát a Sparta Praha csapatánál.  Jelenleg kapusedzőként tevékenykedik szlovák utánpótlás csapatoknál, és emellett heti két alkalommal vesz majd részt kapusaink felkészítésében.

A DVTK Jegesmedvék kapusaival a mindennapi munkát Farkas Tamás fogja végezni, aki a székesfehérvári akadémiáról érkezik, ahol az U18-as és az U20-as csapatnál tevékenykedett, továbbá dolgozott a magyar ifjúsági válogatottnál is.

A DVTK Jegesmedvék másodedzője az a 23 éves Nikola Glavonjic lesz, akinek első állomáshelye a finn Heinolan Kiekko csapata volt, ahol erőnléti és állóképességi edzőként tevékenykedett. Nikola legutóbb a szerb U18-as csapat szakvezetője volt. A DVTK Jegesmedvék másodedzői pozíciója mellett további kihívás is vár majd rá a junior szekció vezetőedzőjeként.

A felnőtt csapat vezetőedzője Doug Bradley.

A DVTK Jegesmedvék szakmai igazgatója továbbra is Mayer Péter, aki az U18 vezetőedzői pozíciót is betölti majd a piros-fehéreknél.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!