- Te hogyan emlékszel vissza erre a miskolci hokira? Hogyan lett a 80-as években egy miskolci srácból jégkorongozó?

- Szerintem onnan kezdjük, hogy ez igazából nem is a 80-as évek volt, hanem előtte, a 70-es évek vége, akkor épült ugye a jégpálya. Akkor kezdték a sportcsarnok mögötti részt kialakítani arra, hogy itt jégpálya létesüljön. Dr. Lukács György - aki elindította a miskolci hokit -, csinált egy toborzót 1979-ben. Mi fiatal fiúk, akik akkor - ide venném még a Szentkúti Tamást, Verba Gabit, Világit és még sok korabeli fiút - lementünk erre a toborzóra, ott ragadtunk. Azt azért hozzá szeretném tenni, hogy jelen pillanatban három olyan játékos van Miskolcon, akik játszottak a Kinizsiben, az MHC-ben és a Jegesmedvékben. Verba Gábor, Szentkúti Tamás és jómagam. Amikor először lementünk, akkor maga a helyszín és magának Lukács Györgynek az elképzelései, az egész hokihoz való hozzáállása tetszett meg nekünk, mint gyerekeknek. Sok más sportot lehetett volna választani, azonban szerintem, aki egyszer lemegy oda, és a jeget megszagolja, az soha többet onnan nem tud eljönni. S gondolom így vannak ezzel a vízilabdázók, a focisták, a kosárlabdázók, mindenki. Ugye mi még abban az érában nőttünk fel, ahol a Sportcsarnok környékén nagy sportélet volt. A foci, a kézilabda, a kosárlabda, a pingpong szakosztály és hozzájuk társult a jégkorong.

Kezdtük a serdülő bajnokságban, ahol az első mérkőzésen, Budapesten, a KSI csapatát 19-1-re vertük, amiben olyan játékosok voltak, mint például Kangyal Balázs, aki később a felnőtt válogatottságig vitte. Mi egy vidéki kiscsapat voltunk, de ez jelen pillanatban valahol most is így van. Ők sokkal szponzoráltabbak voltak, mind felszerelésben, mind jégidőben, mindenben. Aztán felnőttünk, és egy szinttel fentebb is tudtunk harmadik helyet szerezni. Magunk mögé tudtuk utasítani például az Újpesti Dózsát. Külföldi bajnokságban szerepeltünk, a szlovák ligában, ahova elmentünk, és először csak tátottuk a szánkat, hogy milyen helyszínek, milyen jégpályák vannak. Ott már akkor is csarnokokban játszottak.

- Télen nyilván volt jég, de mi volt a helyzet nyáron? A környéken például Tiszaújvárosban volt lehetőségetek nyáron is jégre menni?

- Tiszaújvárosba kevesebbet jártunk, inkább a régi Budapest Sportcsarnoknak az alsó szintjén, a pincében volt egy kisméretű, kanadai méretű jégpálya így inkább oda jártunk nyáron edzőtáborozni, hétvégeken játszani, mert máshol nem volt jég. Esetleg kijártunk Kassára a csapattal.

- Honnan volt felszerelésetek?

- Ez egy jó kérdés. Felszerelésünk úgy volt, hogy mivel játszottunk a szlovák másodosztályban, ezért a szlovák szövetség segített minket. Ha nem is vadonatúj, de használt felszereléseket kaptunk. A többit pedig vagy magunknak vettük, vagy magunknak gyártottuk.

- Ez mit jelent?

- Ha valakinek ki volt kopva a lábszárvédője, vagy eltört a műanyag, akkor azt egész egyszerűen megragasztottuk. Itt sokáig nem volt lehetőség vásárolni. Később már igen, vagy hozattunk Szlovákiából, Amerikából, Kanadából, Romániából. Az erdélyi játékosok kaptak felszerelést általában Svédországból, azokat használtan mi megvásároltuk.

- Akkoriban lehetett beszélni profi jégkorongról?

- Volt, amikor teljesen amatőrök voltunk, de volt fél amatőr státusz is. Itt meg kell emlékezni Dr. Puskás úrról, Egri Istvánról, akik ezt a hokit a 90-es években egy szinttel feljebb emelték. Régen divatos volt a munkaidő kedvezmény, ezeket általában kihasználtuk. Teljesen profi jégkorongozó Miskolcon nem volt, hiszen általában mindenki munkahelyen dolgozott. Nagyon nehéz volt összeegyeztetni a munkát és az OB I-es szereplést, mert nem egyszer volt olyan, hogy hajnal kettőkor hazaértünk a mérkőzésről, másnap reggel pedig mindenki ment dolgozni, majd rákövetkező nap edzés volt. A bajnokságot pedig hétfő-szerda-péntek ritmusban játszottuk, tehát volt a héten három mérkőzés, emellett pedig mindenki dolgozott.

- Te hogyan élted meg a szervezeti változásokat? A Kinizsi megszűnt, az MHC megszűnt, majd most a Miskolci Jegesmedvék változtatott nevet DVTK Jegesmedvékre.

- Azért nagyok a különbségek. Ugye akkoriban azért jöttek ezek a különböző váltások, mert gazdasági társasággá kellett alakulni. A régi szocialista rendszerben a tejgyár, a kenyérgyár és az állami cégek voltak a dotálásnak az első részében. Ők támogatták a csapatot. Ezeket a cégeket a 90-es években privatizálták, ekkor kerültek a képbe Egri Istvánék. Mivel az ő gyerekeik itt játszottak a serdülő és ifi csapatokban, felkarolták a hokit.

A mostani helyzetben a DVTK szerepvállalását szintén elsősorban gazdasági szempontok tették szükségessé.

- Indokolt volt gazdaságilag ez a stabilitás a jégkorong csapat mögé, hiszen mind a MAC-ot, mind például a Debrecen csapatát megerősítették, és szépen jönnek felfelé, így amennyiben nem érkezik a DVTK, talán a tavalyi esztendőben sem küzdhettünk volna a bajnoki címért?

- Ezért mondom azt, hogy a DVTK érkezése mindenképpen előnyére vált a csapatnak. Mi már 10 éve is beszélgettünk erről. Ezt a döntést már hamarabb meg kellett volna hozni. Mindenképp pozitívum, ha a csapat oldalát nézzük. Az, hogy az egyéni érdekek sérülnek, vele jár, a harcban is fel kell áldozni embereket. Nekem, mint régi játékosnak fáj a szívem, hogy a Miskolci Jegesmedve és a Kinizsi, mint olyan, eltűnt, igaz ez utóbbi egyre inkább kezd kikopni. De ha a DVTK-val akarunk jó miskolci hokit csinálni, és gazdaságilag így tudunk előrelendülni, akkor úgy gondolom, senki nem hányhat a másik szemére semmit. Úgy gondolom Egri Istvánék helyesen cselekedtek, amikor meghozták ezt a döntést és szerintem őket igazolják a történések jelen pillanatban is.

- Hogy élted meg az elmúlt évek sikereit egykori játékosként?

- Nézd, egyrészt el kell ismerni, hogy az állami támogatás sokat lendített azon, hogy a Miskolc bajnok tudott lenni. A másik az, hogy úgy gondolom, a 20-30 éves munka egyszer be kellett, hogy érjen, és ennek most jött el az ideje. A vezetést ismerve, az elkövetkezendő 4-5 évben sem nagyon fog tudni megszorítani minket senki. Ezzel nem azt mondom, hogy minden éven bajnokok leszünk, de az biztos, hogy az első háromban szerintem benne lesz a csapat.

- Mindegyik sportágat az ember magáénak érzi Miskolcon. Azonban érezhetőek határvonalak az egyes sportágak között. Nem az lenne a normális, ha mindenki szurkolna mindenkinek?

- Teljesen igazad van, de szerintem Miskolc városa hibázott abban, hogy a focit, a jégkorongot és a kosárlabdát nem egymás mellett hozta létre, gondolok itt például Diósgyőrre, a stadionra és környékére.  Nagyon sokban megváltozott volna szerintem ez a szemlélet a szurkolóknál, hogy a sport egy családban van, egy közös helyen. Akkor lehetne egymáshoz szervezni a mérkőzéseket, lehetne közös bérlet, stb. Én is szeretem például a Diósgyőrt is, meg a hokit is, de ha választanom kel, akkor mostanában inkább hoki meccsre járok, mert azt jobban szeretem. Ellenben fociszurkoló is vagyok, bérletem is van, járok ki a mérkőzésekre, és régen jártam kosárlabdára is. A jégkorong szurkolóknak nagyon kevés százaléka járt Diósgyőrben futballmérkőzésen.

A diósgyőri futballszurkolót és a jégkorongszurkolót nem szabad összekeverni, mert a kettő nem ugyanaz. Ahogy a futballszurkolók között, úgy a jégkorong szurkolók között is megvan a keménymag. Sajnos azt is tudomásul kell venni, hogy voltak olyan futball fanatikusok, akik kimentek a jégkorong-mérkőzésre és elfelejtik, hogy hol vannak. A jégcsarnokban szerintem soha nem történtek olyan atrocitások, amik például anno egy futballmérkőzésen. De hál’Istennek ez már elmúlt, és mostanában nyugodtan ki lehet menni a focimeccsekre ugyanúgy, mint hokira, családostól is.

- Fociszurkolók között elképzelhetetlen az, hogy például a meccs után leüljünk egy Újpest szurkolóval átbeszélni a mérkőzést, ugyanakkor a jégkorong szurkolók, ha jól tudom, nyugodtan leülnek a mérkőzés után megbeszélni a történteket.

- Jó hogy felhozod ezt a kérdést, mert igazából én nem értem az ellentétet. Nekem a Napos oldal közepére szól a bérletem, és hidd el, ha mellém leülne meccs közben egy Fradi szurkoló, el tudnék vele beszélgetni és meginni két sört. Biztos vagyok benne, hogy az én részemről semmilyen atrocitás nem történne, akár ők nyernek, akár mi. Ezért mondom, hogy nem értem az ellentétet. De ide kapcsolódik az, amit az előbb is mondtam, hogy sajnos vannak olyan emberek, akik elfelejtkeznek magukról és valószínűleg az otthoni problémáikat jönnek ide levezetni. Nagyon régóta járok sporteseményekre, egy nagyon jó példa: a csapattal pár éve elmentem Újpestre, és 13 év eltelt azóta, hogy én nem játszom, ám azokkal, akikkel én anno pályára léptem, nagyon jó barátságban vagyok. Régen is barátságban voltunk, jó nyilván a pályán más, mert a pályán nincs barátság, de mi utána is le tudtunk ülni beszélni, mert az újpesti csapat meghívott minket a büfébe, együtt söröztünk, majd felültünk a buszra és jöttünk haza. Családias légkör volt, és van mindenhol. Ide is eljönnek a Dunaújváros és a MAC szurkolók, és azt látod, hogy a mérkőzés után együtt söröznek, megbeszélik a meccset, és mindenki megy haza.

- Mivel foglalkozol jelenleg?

- Két évvel ezelőtt a miskolci floorball csapatnál segítettem a fiúknak. Itt a másodosztályból sikerült felkerülni az első osztályba, sajnos azonban a csapat kissé szétesett, ezért nem sikerült gyökeret vernünk. Egyébként a Miskolc Holdingnál a MIHŐ Kft-nek vagyok a diszpécsere. A sportot már ebben a formában kissé kerülöm. A barátaim mindig kérdezik, hogy nem jössz el futni, nem jössz el focizni?  Én erre mindig azt mondom, ti, amikor otthon ültetek és felkeltetek az ágyból, én már rég futottam, és rég edzettem és úgy gondolom, hogy én már nem akarok ebben részt venni. Biztos mindenkinél nagy divat most futni, biciklizni 50 évesen, de én már ezt nem akarom.

- Hogyan látod a jövőt, mit üzennél, mint egykori játékos?

- A jövővel kapcsolatban csak annyit üzennék, hogy aki a múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli. Ez vonatkozik szülőkre, gyerekekre és sportvezetőkre egyaránt. Egri István a rengeteg munkája mellett azért néha-néha gondol ránk is. Tavaly megkaptuk az érmet huszonöten, akik a legtöbbet tettek a miskolci jégkorongért. Ezt ezúton is szeretném nekik megköszönni, mert egy szép gesztus volt a részükről. A szülőknek pedig azt üzenném, hogy ne erőltessék a gyerekre azt, amit nem akar.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!