Beharangozó 2016. szeptember 22., csütörtök

Andó-Szabó fújja a keleti rangadót

Elkészült az OTP Bank Liga 11. fordulójának játékvezetői küldése. A szombati DVTK-DVSC keleti rangadón Andó-Szabó Sándor fog bíráskodni. Az asszisztensei az oldalvonal mellett Erős Gábor és Szalai Balázs, míg az alapvonal mögött Erdős József és Németh Ádám lesznek.

Andó-Szabó fújja a keleti rangadót


A 37 éves békéscsabai Andó-Szabó Sándor 2006-ban egy DVSC - REAC mérkőzésen mutatkozott be az élvonalban, és 2008 óta FIFA kerettag.

2009-ben az MLSZ JB elnöke Vágner László az Év Játékvezetője elismerő címmel és a kapcsolódó Hertzka Pál-díjjal tüntette ki.

Az előző évek legnagyobb sikerét hozó találkozóján, a DVTK - Videoton Ligakupa-döntőn is ő fújta a sípot 2014 tavaszán.

Idén kettő mérkőzésen találkozhattunk vele, a szezonnyitó Videoton - DVTK mérkőzést vezette, valamint három fordulóval ezelőtt, a Gyirmót - DVTK bajnoki mérkőzésen bíráskodott.

Az OTP Bank Liga idei kiírásában a mérkőzéseken a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető is közreműködik. Andó-Szabó Sándor segítői szombaton az oldalvonal mellett Erős Gábor és Szalai Balázs, az alapvonal mögött Erdős József és Németh Ádám lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Becséri Gergely látja el.

Az Andó-Szabó Sándor által vezetett mérkőzéseink

2016/2017
2016. szeptember 10. Gyirmót - DVTK 1-0
2016. július 17. Videoton - DVTK 1-2

2015/2016
2016. március 5. FTC - DVTK 2-2
2015. augusztus 15. DVTK - DVSC 0-2

2014/2015
2015. május 23. Nyíregyháza - DVTK 1-2
2015. április 11. Honvéd - DVTK 1-1
2014. október 25. DVTK - DPASE 3-3

2013/2014
2014. május 13. DVTK - Videoton 2-1 (Ligakupa-döntő)
2013. december 1. DVTK - ETO 1-2
2013. november 2. DVTK - FTC 1-4
2013. augusztus 17. DVTK - KTE 1-1

2012/2013
2013. június 2. DVTK - Lombard Pápa 1-1
2013. március 9. DVTK - Haladás 1-1
2012. november 2. KTE - DVTK 1-1
2012. augusztus 5. Honvéd - DVTK 2-1

2011/2012
2012. május 26. DVTK - Vasas 3-2

2010/2011
2011. május 28. Mezőkövesd - DVTK 1-0
2010. szeptember 25. DVTK - Nyíregyháza 2-1

2009/2010
2010. március 20. DVTK - Győri ETO 0-1
2009. augusztus 1. Videoton - DVTK 3-2

2008/2009
2009. május 3. Újpest - DVTK 2-2
2009. szeptember 13. DVTK -ZTE 2-1

2007/2008
2009. március 1. Siófok - DVTK 4-0
2007. augusztus 3. ZTE - DVTK 4-1

2006/2007
2007. május 19. Bp. Honvéd - DVTK 1-1
2007. április 20. DVTK - DVSC 1-5
2006. december 10. DVTK - REAC 1-0

2005/2006
2006. május 6. DVTK - Pápa 0-1

Játékvezetők a DVTK bajnoki mérkőzésein (2016/2017)

 

játékvezető

asszisztens

asszisztens

alapvonali
játékvezető

alapvonali
játékvezető

tartalék
játékvezető

1.

Andó-Szabó Sándor

Georgiou Theodoros

Kóbor Péter

Pintér Csaba

Kulcsár Katalin

Huszár Balázs

2.

Vad II István

Tóth II Vencel

Viszokai
László

Szőts Gergely

Kulcsár Katalin

Horváth Róbert

3.

Bognár Tamás

Georgiou Theodoros

Buzás Balázs

Berke Balázs

Szilasi Szabolcs

Farkas Balázs

4.

Szabó Zsolt

Tóth II Vencel

Horváth Róbert

Takács János

Nazsa Tamás

Varga Gábor

5.

Berke Balázs

Ring György

Kepe Arnold

Kassai Viktor

Molnár Attila

Huszár
Balázs

6.

Iványi
Zoltán

Georgiou Theodoros

Medovarszki János

Szilasi Szabolcs

Lovas László

Kormányos II. Gábor

7.

Erdős József

Erős Gábor

Szalai Balázs

Szőts Gergely

Urbán Eszter

Horváth Róbert

8.

Andó-Szabó Sándor

Kelemen Attila

Szert Balázs

Berke Balázs

Szilasi Szabolcs

Farkas Balázs

9.

Bognár Tamás

Berettyán Péter

Szalai Dániel

Vad II. István

Molnár Attila

Varga Gábor

10.

Pintér Csaba

Kelemen Attila

Szert Balázs

Bogár Tamás

Urbán Eszter

Huszár Balázs

11. Andó-Szabó Sándor Erős Gábor Szalai Balázs Erdős József Németh Ádám Becséri Gergely


Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!