- A saját facebook oldaladon található egy fotó, amelyen Kulcsár Sándorral, a DVTK egykori legendás támadójával állsz a tömött lelátójú stadion kellős közepén, és a játékvezető intésére elvégzed a kezdőrúgást. A kép mellett az áll: „Diósgyőrinek születni kell”.
- Ezt így is gondolom! Érdekes kérdés, hogy mikor készült az a kép, mert - megmondom őszintén - én sem tudom. Valamikor a 90-es évek vége felé. Nálunk az egész család hatalmas Diósgyőr rajongó a mai napig. Amelyik mérkőzésre csak tudunk, kijövünk. A szüleimnek sikerült akkoriban elintézni ezt a kezdőrúgást a számomra, aminek természetesen nagyon örültem, hiszen hatalmas élménnyel gazdagodtam kislányként. Nem én voltam ugyanakkor az első a családban, hiszen a bátyám is végezhetett el már előttem kezdőrúgást.
- Hogyan lettél futballista?
- Mindig is fociztam a barátokkal és a fiútestvéreimmel. Fiúk között nőttem fel, akikkel a grundon mindig rúgtuk a labdát. A Bársony János Általános Iskolában tagja voltam a focicsapatnak és szép eredményeket is értünk el. Akkor azonban még messze nem gondoltam azt, hogy a labdarúgás ennyire meghatározó lesz az életemben.
Főleg az után, hogy én hat évig táncoltam, majd a MISI-ben kézilabdáztam. Miután abbahagytam a kézilabdát, hamar kiderült, hogy nem tudok sport nélkül élni. Szerencsére akkor indult el itt Miskolcon egy női labdarúgó csapat, ami nem az MVSC-hez tartozott, hanem DVTK Olimpia néven kezdődött. Itt már többek között Kovács Alizzal is együtt játszottam. Ez bár nagypályás csapatnak indult, hamar futsal lett belőle. Az én focista karrierem, ha nem is a Vénusz alapításától, de azt követően 1-2 évvel kezdődött el.
Az általános iskolai testnevelő tanárom, Kiss Zoltán - aki jelenleg jégkorongedzőként dolgozik - egyébként rendkívül fontos szerepet játszott a pályafutásomban, hiszen ő szólt nekem akkoriban, hogy létezik lány focicsapat, és hogy miért nem jelentkezek oda. Mondhatom nyugodtan, neki köszönhetem azt, hogy most itt ülünk és beszélgetünk. Onnantól vette kezdetét futsalos pályafutásom, egészen az idei esztendőig, amikor már versenyszerűen is a nagypályás labdarúgás élvez elsőbbséget számomra és a csapat számára is. Persze az elmúlt egy-két évben már játszottunk nagypályán, hiszen a Vénusszal elindultunk a Magyar Kupában, de ez évente egy-két mérkőzést jelentett csupán.
- Kijelenthető, hogy a DVTK-Vénusz tavalyi futsal csapata adja a jelenlegi DVTK női nagypályás labdarúgó csapatának a magját. Hogyan lehet áthidalni a két sportág közti különbségeket?
- Mindannyian úgy vagyunk vele, hogy bár egy éles váltás volt számunkra, nem kell tőle megijednünk. Nem mi vagyunk az egyetlen olyan együttes, amely futsalozik és nagypályán is játszik, akár egy hétvégén is, ahogy az már nálunk is előfordult. Furcsa, és nyilván szokni kell, hogy ha műfű is, de mégsem parketta. Nem öten, hanem tizenegyen vagyunk a pályán, és bizony a labda is jobban elpattan, ha nem úgy veszed át, de azért megvannak a hasonlóságok. Ugyanakkor még nem merném kijelenti azt, hogy mi már egy kész, nagypályás labdarúgócsapat vagyunk, de kétségkívül jó úton járunk.
- Most már van alap az összehasonlításra, melyik áll hozzád közelebb?
- Talán most még azt mondom, hogy a futsalhoz húz inkább a szívem. De lehet, hogyha egy hónap múlva kérdezi meg ezt tőlem valaki, már nem ez lesz a válaszom. Napról napra, edzésről edzésre, ahogy dolgozunk, egyre inkább áll át a szervezetem erre az egészre. Ha választanom kell, azt mondom, mindkettőt szeretném versenyszerűen űzni a jövőben, így választás nélkül válaszoltam a kérdésre is.
- Milyen a kapcsolat a csapaton belül, hiszen egy csapat voltatok már tavaly is. Egyszerűbb volt így a helyzetetek?
- Igen, mindenképp. Sőt, azt mondanám, hogy most még jobban megerősödött köztünk a kapcsolat a csapattársakkal, hiszen nagyon komoly felkészülés van mögöttünk, ami rengeteg edzést jelentett a nyáron. Ráadásul most sincs leállás, szinte majdnem minden nap találkozunk. Nagyon sokat vagyunk együtt, és már viccet is űzünk ebből, hogy minek köszönünk el egymástól, úgyis találkozunk nemsokára. Ez mindenképpen a javára vált a csapatnak, még jobban összekovácsolódtunk, így pedig egyszerűbb volt egy csapatként átállni.
- Fórizs Sándor személyében új vezetőedzőt kaptatok, akinek segítője a csapattársatok és a csapat kapitánya, Tóth Alexandra. Milyen a velük való közös munka?
- Az ő szakmai felkészültségük és szakmai tudásuk rendkívül nagy előrelépést jelent a DVTK női labdarúgása számára. Rengeteg mindent tanultunk már tőlük ez alatt a rövid idő alatt, de nem csak a nagypályán, hanem a futsalban is. Figyelni kell minden egyes szavukra, mert mindig tudnak valami érdekeset mondani, ami előre visz minket egyénileg és csapatként egyaránt. Nagyon jó kezekbe kerültünk.
- Hogyan lehet áthidalni azt a különbséget, hogy a csapat tagja például a DVTK családban legendának számító Bukovszki Mónika, de van a keretben 16 éves futballista is.
- Kétségtelen, hogy nagy a korkülönbség a csapaton belül, de hál’Istennek a fiataljaink, akik velünk készülnek a felnőtt keretben, már elég érettek. Fizikálisan és mentálisan egyaránt felnőttek. Az idősebb játékosok is tudnak alkalmazkodni a kisebbekhez, így nincs probléma. Azt látom, hogy a fiatalok felnéznek és tisztelik az idősebbeket, akik pedig minden apró problémán igyekeznek átsegíteni őket.
- Az öltözőn belül ki a vezéregyéniség? Voltál már te is csapatkapitány, de ki nálatok a hangadó?
- Egyértelműen Szasza (Tóth Alexandra - a szerk.) az, aki vezéregyéniség közöttünk. Igazából ő az, aki a rutinjánál fogva is teljesen átlátja az egész nagypályás labdarúgást. Rengeteg mindent tud erről a játékról. Mikor, melyik poszton, posztokra lebontva, kinek mi a szerepe. Ráadásul ő nálunk az „új” is, ha fogalmazhatok így, akit úgymond tisztelünk. A múltból kifolyólag ugye a többiekkel már régóta ismerjük egymást, és barátok vagyunk. Szandrával is rendkívül jó a viszonyunk, de mégis ő az, akire fel tud nézni mindenki, mert egy igazi vezéregyéniség a pályán és pályán kívül egyaránt.
- A saját labdarúgó pályafutásod mellett a kisebbekkel is foglalkozol edzőként.
- Igen, hiszen az egész csapatra jellemző az, hogy próbáljuk bevonni a másikat az ilyesfajta munkába. Csilla (Bernáth Csilla - a szerk.) is elég régóta edzősködik, Szőke Zsuzsi is. Én most kezdtem el Újvári Krisztivel egyetemben, de már most nagyon megkedveltem ezt az egészet. Egyelőre a DVTK-Vénusz U11-es és U13-as csapatainak munkáját segítem, illetve ha időm engedi, a Bozsik-tornákra kísérem el a kisebbeket.
- A szezonnyitó sajtótájékoztatón egyértelműen elhangzott: cél a feljutás! Nyilván nem lebeghet más a te szemed előtt sem. Mi az, amit kitűztetek, kitűztél magad elé célként a nagypályás labdarúgás kapcsán?
- Igaz, hogy tavaly még futsaloztunk, de az éven mindenképpen a nagypályás labdarúgásra koncentrálunk. Én is, és a csapat is, hiszen rövidtávú célunk a feljutás. Miután felkerültünk, szeretném, ha a következő szezonban stabilizálnánk a helyünket az első osztályban, valahol a középmezőnyben. Azt a hétvégi Magyar Kupa-mérkőzésből is látnunk kell, hogy ehhez meg kell erősíteni a keretet egy-két játékossal. Hosszú távú célunk mindenképpen az, hogy az első osztály élmezőnyéhez tartozzunk, és a bajnoki címért küzdjünk.
- Visszatérve kicsit a Győr elleni kupamérkőzésre, a 0-8 erősen túlzó, de mindenki rájöhetett arra, hogy az első osztályhoz több kell.
- Ekkora különbségre azért mi sem számítottunk, főleg úgy, hogy tovább szerettünk volna jutni a következő fordulóba. Ezért kicsit csalódott vagyok, ugyanakkor úgy gondolom, hogy ez a pofon is a javunkat szolgálja. Azt azért látnunk kell, hogy nem egészséges az a csapat számára, hogy eddig hál’Istennek hétvégéről hétvégére csak nagyarányú győzelmeket arattunk. Sajnos ez az NB II.-es bajnokság nem túlságosan erős. Egy gyengébb bajnokságban nehéz felkészülni például egy ilyen első osztályú ellenfél ellen megvívandó kupamérkőzésre. Ugyanakkor nem szabad lebecsülni egyik ellenfelünket sem, mert az könnyen megbosszulhatja magát. A vezetőedző mindenesetre próbálja orvosolni ezeket a problémákat, így például - ahogy erre korábban is volt már példa - folyamatosan olyan fiú utánpótlás csapatok ellen fogunk játszani, akik a fejlődésünk érdekében megfelelő ellenfélnek számítanak majd hétről-hétre.
