Összefoglaló 2017. január 7., szombat

Aluinvent DVTK - Cegléd 72-75

A női kosárlabda NB I. A-csoportjának 12. fordulójában az első félidőben nagy előnyre tett szert a Cegléd, amit a második húsz percben folyamatosan faragott le az Aluinvent DVTK. Az izgalmas végjátékban egy kosáron múlt a hosszabbítás. Rasheed 19, Jovanović 16, az újonc Prahalis 13 pontig jutott.

Aluinvent DVTK - Cegléd 72-75


A bajnokság első fordulójában némi meglepetésre hazai pályán a Cegléd győzött a rosszul dobó Diósgyőr ellen, ezért mindenképpen vissza szeretett volna vágni Maikel López csapata.

Az év első bajnoki mérkőzésén bemutatkozott az Aluinvent DVTK csapatában a WNBA-ben és több európai bajnokságban is kiváló mutatókkal rendelkező Samantha Prahalis, aki Karácsony után csatlakozott a kerethez. Viszont nem volt ott Cierra Robertson-Warren.

A csarnokban megjelent kéttucatnyi vendégszurkoló, ami valódi meccshangulatot garantált, hiszen a hazai buzdítás előre borítékolható volt. 

 

Maikel López a Horváth Bernadett, Czank Tímea, Rasheed Rita, Louella Tomlinson, Tina Jovanović ötössel kezdte a mérkőzést.

Az év első és második kosarát Jovanović szerezte, előbb Czank passzából, majd szép egyéni játék után talált be. Közben Bujdosó büntetőből, utána pedig Maksimović egy 2+1-es kombinációból volt eredményes, Medgyessy, végül ismét Maksimović dobott egy duplát, amivel 9-4-re elhúzott a Cegléd. Maikel López erre gyorsan időt is kért. A folytatásban Rasheed két büntetőt értékesített. Három és fél perc alatt befújták az öt személyit a játékvezetők a DVTK-nak, így ismét Medgyessy állhatott a büntetővonalra, és nem is hibázott (6-11). Javult a DVTK védekezése, egy támadáson belül láthattunk Tomlinsontól sapkát, majd Rasheedtól labdaszerzést. Majd utóbbi támadásban is jeleskedett, triplájával felzárkózott, Jovanović ziccerével pedig ki is egyenlített a DVTK (11-11). Ekkor cserélt először Maikel López, Rasheed helyett Szécsi Orsolya állt be magasítva a csapatot. Kányási büntetőivel a Cegléd szerzett előnyt, de Czank triplája után már a piros-fehérek mentek 14-13-ra. Hét perc játék után állt be Samantha Prahalis Czank helyett, gyorsasága talán még a társakat is meglepte. Maksimović és Jovanović váltott kosarat, utóbbit követően zúgott a csarnokban a Di-ós-győr, Di-ós-győr! (16-15) Tomlinson kapott pihenőt, Győri Dorottya állt be helyette két perccel a negyed vége előtt, majd Cziczás László kért időt. Bujdosó távolról, Kányási közelről dobott kosarat, Szécsi pedig a hárompontoson túlról (19-19). A negyed utolsó kosarát Bujdosó szerezte, így a vendégek vonultak előnnyel az első pihenőre (19-21).

 

A második 10 perc érdemi része Serbán triplájával indult, amire Szécsi duplával reagált (21-24), a különbség hosszú videobírózás után nem nőtt (miközben középen szabálytalanság történt, beesett egy tripla). A közönség a játékvezetőknek címzett “Szép volt, fiúk!”-kal honorálta a döntést. Jovanović két büntetőjével egy pontra zárkózott a DVTK (23-24), azonban Kányási sem hibázott hasonló helyzetben (23-26). Ugyan nem járt érte pont, de szólt a taps Prahalis labdalopásáért, a fütty pedig a játékvezetőknek, akik technikai hibát ítéltek a DVTK ellen, amit az egykori diósgyőri Škorić értékesített, és maradt náluk a labda, de nem tudtak élni vele (23-29). Rasheed viszont ezen az estén már másodszor célzott pontosan a hárompontos vonalon túlról (26-29). Maksimović és Czank is a palánk alól dobott kosarat, a DVTK kapitányáé nagyságrendekkel látványosabb volt, de mindkettő 2-2 pontot ért (28-31). Katona, majd Maksimović szerzett összesen 5 pontot (28-36). Tomlinson büntetőből csökkentette kettővel a különbséget, Škorić pedig visszaállította, Katona büntetője után pedig tovább nőtt (30-39). Jovanović közelről szép mozdulattal emelte a gyűrűbe a labdát, de Kányási tripláját sem lehet csúnyának nevezni (32-42). Škorić is bedobta mindkét büntetőjét, Jovanović pedig ugyanonnan, de akcióból szerzett kosarat (34-44). Katona középtávolijára Czank büntetőkből válaszolt. A dudaszó után esett még egy ceglédi tripla, de az eredmény már nem változott (36-46).

Az első félidőben a DVTK triplából, a vendégek duplából próbáltak pontokat szerezni hasonló sikerrel, a különbséget a hazai 8/8 és a ceglédi 14/15-ös büntető mutató jelentette. Jovanović 20 perc alatt 14 pontig jutott, a vendégeknél jobban eloszlottak a pontok. 

 

#DVTK #basketball #AluinventDVTK #SamanthaPrahalis #debut

DVTK (@dvtkinstagram) által közzétett videó,

A 3. negyed Kányási és Szécsi tripláival indult (39-49), majd Bujdosó és Katona duplájával folytatódott (39-53). Szinte csak lőttek, de nem töltöttek a csapatok, Bujdosó törte meg a kosárcsendet az egyik, Prahalis a másik oldalon (41-55). Maksimović 2+0-ja után Prahalis megmutatta, hogyan kell büntetőzni (43-57). Rasheed szép ziccerével és Jovanović harcos középtávolijáal már csak közte tíz lett az eredmény (47-57). Rasheed harmadik triplájával pedig hét, Prahalis indítása után értékesített Rasheed ziccerrel pedig öt! (52-57). Zengett a csarnok, Cziczás László pedig időkéréssel próbálta megtörni a 9-0-s diósgyőri rohamot. Škorić triplával lökött egyet csapata szekerén (52-60), azonban Medgyessy sportszerűtlen hibája után Prahalis egy büntetőt értékesített, a nálunk maradón labdából sikerült még dobni, de az nem volt pontos (53-60). 

 

A negyedik negyed is triplával indult, ezt Prahalis szerezte, majd Bujdosó és Tomlinson “duplázott” (58-62). A közönség teljesen tűzbe jött, óriási alapzajban ment a mérkőzést, amit a diósgyőri kosarak, és szép megmozdulások után hangrobanás tört meg. Egymás után több támadás is kimaradt mindkét oldalon, végül Škorić szórt triplát (58-65). Diósgyőri időkérés után Katona növelte, Tomlinson triplából, Rasheed labdaszerzést követően ziccerből csökkentette a különbséget (63-67). Prahalis tekézett egyet a védőkkel (dőltek jobbra-balra), és máris két pont lett a hátrány (65-67). Medgyessy és Tomlinson alig néhány másodperc különbséggel szerzett kosarat (67-69). Maksimović két büntetőjét bedobta, Medgyessy pedig ziccerből nem hibázott (67-73). Rasheed sem hibázott a büntetővonalról (69-73), Medgyessy pedig befutás volt eredményes (69-75). Ekkorra Prahalis belőtte magát triplájával három pontra csökkent a különbség (72-75). 12 másodperc maradt hátra, amikor a DVTK-é lett a labda, Maikel López oda is rendelte játékosait az utolsó támadás előtt. Azt dobást Prahalisra játszották ki, azonban a labda lejött a gyűrűről, és nyert a Cegléd. 

Rasheed 19, Jovanović 16 (és még 17 lepattanó), a rendkívül ígéretesen bemutatkozó Prahalis 13 pontig jutott.

A 13. fordulóban szabadnapos lesz az Aluinvent DVTK, legközelebb január 21-én a Vasas ellen játszik hazai pályán a csapat.

Női kosárlabda NB I. A-csoport, 12. forduló

Aluinvent DVTK - CEKK Cegléd 72-75 (19-21, 17-25, 17-14, 19-15)

Miskolc, Generali Aréna, 1200 néző. Játékvezető: Györffy Pál Attila, Ádám József, Fodor Attila.
Aluinvent DVTK: Horváth B., Czank 7/3, Rasheed 19/9, Tomlinson 9/3, Jovanović 16. Csere: Szécsi 8/6, Győri, Prahalis 13/6. Vezetőedző: Maikel López.
CEKK: Kányási 12/6, Bujdosó 12, Medgyessy 12, Škorić 15/6, Maksimović 12. Csere: Serbán 3/3, Katona 9. Vezetőedző: Cziczás László.

Kipontozódott: Škorić a 39. percben.

A mérkőzés részletes statisztikája

 

Maikel López: - Gratulálok ellenfelünknek, egy kemény mérkőzésen nyertek! Tovább kell folytatnunk a munkát, mert a teljesítményünk hullámzó volt, néha nem koncentráltunk eléggé,  csak a mérkőzés bizonyos periódusaiban nyújtottunk jó teljesítményt.
Cziczás László: - Hatalmas közönség előtt két fantasztikusan küzdő csapat játszott, igazi ünnepe volt a kosárlabdának. Nagy nyomás nehezedett ránk az utolsó néhány percben, de most már nem csak egy-két, hanem több olyan játékosunk is van, aki ilyen helyzetben el tudja dönteni a találkozót. Többen is tíz pont feletti teljesítményt hoztak, nem csak egy-két főre épült a játékunk, igazi csapatmunkát tettünk le a parkettára. Nagyon szeretünk Miskolcra járni, a tavalyi kupadöntő is szép emlék, csodás itt játszani, bárcsak mindenhol ilyen közönség lenne! Cegléden is alakul, ha ilyen szép győzelmeket aratunk, akkor ott is igazi katlan lesz. 

Czank Tímea: - Gratulálok a ceglédieknek! Szeretném megköszönni a közönségünknek, hogy mindig kiállnak mellettünk, jóban-rosszban velünk vannak.
Medgyessy Dóra: - Először is gratulálok a DVTK-nak, mert jó kis szezonnyitó mérkőzést játszottunk. Mindig megtiszteltetés ennyi ember előtt játszani. Sikerült ott folytatnunk, ahol abbahagytuk, a ceglédi szív ismét a javunkra fordította a találkozót.