Beharangozó 2017. január 19., csütörtök

"Nyomást teszek magamra"

A női kosárlabda NB I. A-csoportban éppen csak elkezdődött a második kör, a DVTK rögtön szabadnapos volt múlt hétvégén. Ez lehetőséget nyújtott arra, hogy a csapat egyik legjobbját, Rasheed Ritát kérdezzük a szereplésről.

"Nyomást teszek magamra"


- Szoros mérkőzést játszott az Aluinvent DVTK a Cegléd ellen, ahol hárompontos vereséget szenvedett a csapat. Milyen volt belülről a találkozó, min múlt a siker?
- A hét közepén néztem vissza a találkozó videofelvételét. Jó taktikával mentünk fel a Cegléd ellen a pályára, persze az ellenfél is alaposan felkészült belőlünk. Jól kezdtük a mérkőzést, tartottuk a hét közben megbeszélt taktikát. A meccset megelőző edzéseken többet gyakoroltuk öt az öt elleni szituációkat. Azonban jó első negyed után a második etapban olyan alapvető hibákat vétettünk, amiket kihasznált az ellenfél. Pont arra készültünk, hogy mi indítjuk majd le gyors lerohanásokkal a ceglédieket, erre a saját fegyverünket használták ellenünk. A félidő után már jobban néztünk ki, de folyamatosan mi futottunk az eredmény után. Visszahoztuk magunkat a meccsbe, és kiélezetté tettük a végjátékot. Végül egylabdás összecsapás lett, sajnos nem jött be az a dobás, amivel kiharcolhattuk volna a hosszabbítást. Összességében nézve a küzdeni tudásunkkal nem volt baj, mert folyamatosan lőtávolon belül tapadtunk az ellenfélre. Nem volt olyan része a meccsnek, ahol feltettük volna a kezünket, még jelentős hátrányban sem. Igyekeztünk minden labdáért megküzdeni az utolsó másodpercig, de sajnos nem sikerült megnyerni ezt a találkozót. 

- A teljes szezon nézve elég rapszodikus teljesítményt nyújt a csapat ebben a bajnokságban. Mi az oka ennek?
- Pont a karácsonyi szünet előtt beszéltünk arról a csapattal, hogy milyen jól sikerült a zalaegerszegi meccsünk. Amit addig építgettünk, az ott teljes egészében megvalósult, egy összeérett csapatot láthattak a nézők a pályán. Addig voltak olyan mérkőzések, amikor bejöttek a dolgok, és voltak, amikor nem. Folyamatosan le-föl hullámzott a teljesítményünk. Ez egyénileg is igaz, mert nem akadt senki, aki végig jó átlagteljesítményt nyújtott volna. Az utolsó tavalyi mérkőzésen viszont mindenki azt hozta, amit tudott, megvoltak a passzok, volt a ritmusa a játékunknak. Jól néztünk ki, mint csapat. A karácsonyi szünet nem is jöhetett volna rosszabbkor, ha azzal a lendülettel megyünk neki a ceglédi meccsnek, akkor simán hoztuk volna a győzelmet. 

- A karácsonyi szünet nem kedvezett a csapatnak, most a Cegléd elleni meccs után ismét szabadnapos volt a csapat. Ez a szünet most jókor jött?
- Mindenképpen, bár a szünetek után mindig nehéz visszarázódni a meccsritmusba. A Cegléd ellen nem úgy néztünk ki, ahogy ki kellene. Samantha Prahalis és Tierra Ruffin-Pratt személyében érkezett két új játékos is, úgyhogy bővül a taktikai repertoár, azonban megint össze kell illeszteni a fogaskerekeket. A szünet első része egyébként egy rövidebb alapozásról szólt, majd jöttek a labdás edzéseket. Ezen a héten pedig az öt az öt elleni játékokkal be lehet illeszteni az újakat.

- Másfél hete először lépett pályára a csapatban Samantha Pharalis. Milyen impulzusokat hozhat ő a csapatba?
- Az első meccsén látszott rajta a megilletődöttség. Próbáltuk folyamatosan biztatni, hogy előbb-utóbb be fognak menni a dobásai. Végül 13 pontot dobott, ami azért nem rossz teljesítmény. Technikás, gyors játékos, akit a termetéből kifolyólag elég nehéz levédekezni. Sokan nem szeretik az ilyen játékosokat ellenfélként, ami előnyt is jelent a számára. Több csapatban játszik hasonló termetű játékos, így mi magunk is tudjuk, mennyi kellemetlenséget tud okozni. Az első edzésein nagyon jól mozgott, minden bejött neki. Persze teljesen más a tétmeccs, és ahogy egyre jobban beilleszkedik, mindenképpen erőssége lesz a csapatnak. 

- Térjünk vissza kicsit a csapatra!. Hogyan lehet kiegyensúlyozottabbá tenni a teljesítményt?
- Eddig a vártnál kevesebb mérkőzést nyertünk, de a helyzet azért annyira nem rossz. Erősebb lett a bajnokság, és jönnek-mennek a játékosok, ezért eléggé felemás a szezonunk. Eleinte teljesen más stílusú és típusú játékosokat igazoltunk, mint tavaly. Az elmúlt idényben sokkal könnyebb „alapanyagot” kapott Maikel a keze alá. A mostani keret sokkal munkásabb ilyen szempontból. Többet kell velünk dolgozni, de ebből is kilehet hozni a jó teljesítményt, hiszen volt rá példa a szezon első felében, amikor megmutattuk, hogy igenis tudunk jól játszani. Aztán a következő héten jött egy olyan kontraszt, ahol teljesen másik arcunkat mutattuk. Ezen kell változtatnunk. 
 
- Végül is a rájátszás lesz a lényeg, és addigra kell készen lenni.
- Még mielőtt addig eljutnánk, márciusban lesz a Magyar Kupa, ahová címvédőként érkezik az Aluinvent DVTK, és pont a Cegléddel fogunk játszani. A nevek alapján a könnyebb ágon van a csapat, még ha ez sem nevezhető könnyűnek.

- Meglehet a címvédés?
-  Érdekes, hogy a Cegléddel kell játszanunk megint. Ne mondjuk azt, hogy mumus, meg hogy már tartunk tőlük, mert ez egyáltalán nem igaz. A kupa szépsége egyébként is az, hogy egy meccsen dől el a továbbjutás, azt kell megnyerni valószínűleg semleges környezetben. Egyébként is remélem, hogy az élet visszaadja azt nekünk, amit most itt elvett, és továbbjutunk a Cegléd ellen. 
Ha ez megvan, akkor jöhet a PEAC - Vasas meccs győztese. Sokkal jobb ez az ág, mintha a Sopronnal vagy a Szekszárddal találkoznánk az elődöntőben. A PEAC ellen egy hatalmas taktikai csata lehet, amin végig koncentrálva a fejekben fog eldőlhet el. De először mindenekelőtt a Ceglédet kell megvernünk. Nem szabad azzal foglalkoznunk, hogy a bajnokságban kikaptunk, az egy teljesen más meccs lesz.

- A hétvégén a Vasas ellen folytatódik a bajnokság számunkra, majd utazunk Győrbe. 
- Természetesen jobb, mintha egyből Győrben folytatnánk. Persze nem szabad lebecsülnünk a Vasast sem, hiszen az első körben megszenvedtünk velük idegenben, de mindenképpen jó lesz arra, hogy ami esetleg még nem úgy működik a Vasas ellen, abba bele tud az edző is nyúlni, és esetleg gyakorolhatunk olyan dolgokat is hazai pályán, amelyeket majd a Győr ellen tudunk igazán hasznosítani. Ott pedig egy ki-ki meccsen pedig meg kell vernünk a Győrt. 

- Ha csak a te teljesítményedet nézzük, rendkívül jó szezont futsz, hiszen minden mérkőzésen a ponterősebb játékosok közé tartozol. Minek köszönhető ez a jó széria?
- A szezon elején Maikel mindenkivel leült beszélni, és nekem elmondta, hogy húzóemberként számít rám, és azt várja tőlem, hogy az többször is hátamra vegyem a csapatot. Kicsivel több mint egy évig szerepeltem Franciaországban, így tudom, hogy tekintenek egy külföldire. Próbálok úgy játszani, mintha én is légiós lennék, ezáltal nyomást teszek magamra, ami jobb teljesítményre sarkall. Régen is ponterős játékosnak számítottam, megvolt bennem az, amit most ki is tudok hozni magamból. Azonban sokkal jobb lenne, ha ezeket győztes meccseken tenném, mert az rendben van, hogy nekem jól ment a játék, de ha a csapat vesztesen hagyja el a pályát, akkor én sem lehetek boldog.

- A Cegléd ellen is szépen megtelt a lelátó. Érzitek a nyomást a szurkolók részéről?
- Egyáltalán nem, sőt. Kellemes csalódás, hiszen nem tesznek ránk nyomást egyáltalán. Pedig tényleg nem azt a teljesítményt hozzuk, ami elvárható lenne. Ezt a türelmet szeretnénk nekik megköszönni, és azt is, hogy mindig az utolsó másodpercekig is lelkesen biztatnak minket. Az ő jelenlétük rengeteget számít, hiszen óriási pluszt tudnak adni a lelátóról hazai pályán és idegenben egyaránt. A rájátszásban igyekszünk meghálálni a belénk fektetett bizalmukat!