Összefoglaló 2017. január 23., hétfő

DVTK Jegesmedvék - Dunărea Galați 12-1

Ötödször találkozott egymással a DVTK Jegesmedvék és a Dunarea Galati ebben a szezonban. Csapatunk végig dominálta a találkozót, és ekkora különbséggel is megérdemelten nyert, az utolsó magyarországi túráját feladó vendégekkel szemben. A találkozón Hajós Roland és Magosi Bálint is mesterhármast ért el.

DVTK Jegesmedvék - Dunărea Galați 12-1


A múlt heti előjelekhez képest, a galaci csapat hétvégi eredményei alaposan megváltoztatták a várakozásokat. Az erősen tartalékos vendégek, legtöbb légiósuk nélkül és egy 47 éves kapussal álltak ki a MOL Liga kétszeres címvédője ellen. A csapat, amely úgy tűnt még múlt hét közepén, hogy harcolhat a rájátszást érő helyekért, úgy érkezett Magyarországra, hogy igazán esélye sem volt megszorítani aktuális ellenfeleit. Így ezen az estén egyáltalán nem lehetett kérdés, hogy melyik csapat fogja megszerezni a három pontot. 23 másodperc elteltével már vezettünk is Magosi góljával, és ezt követően is futószalagon jöttek a helyzetek és a gólok. Magosi még az első harmadban megszerezte mesterhármasát, mellette Vojtkó is duplázni tudott, valamint Hajós is megkezdte a gólgyártást. Sajnos egy emberelőnyt kihasználtak a vendégek, így Kiss Bence nem tudta kapott gól nélkül lehozni a találkozót, a gólról nem tehetett.

A második harmadban tovább lassult, az amúgy sem gyors tempó, és a gólok is nehezebben születtek meg. Egy korongszerzést követően Szopos Ottó használta ki a galaci védelem hibáját, amivel fiatal támadónk megszerezte első felnőtt gólját. Sakaris is szerzett egy gólt, így hét gólos előnnyel várhattuk a záró játékrészt.


Ahol 10 percig nem esett több gól, de a meccs végére ismét kinyílt a gólzsák. Hajós Roland is eljutott a mesterhármasig, valamint hátvédeink Joe és Leppanen is betaláltak. Utóbbi sajnos gólja közben egy csúnyának tűnő sérülést szenvedett. Szerencsére az orvosi vizsgálatok kimutatták, hogy védőnk szeme nem sérült, de csúnyán feldagadt, így várhatóan nem kell sokat kihagynia helyettes csapatkapitányunknak. A végén így 11 góllal nyert csapatunk, amely igyekezett koncentráltan és fegyelmezetten játszani a végig egyértelmű találkozón. A folytatás már jóval nehezebbnek és izgalmasabbnak ígérkezik, hiszen szerda este a Dunaújvárosi Acélbikák látogatnak Miskolcra a Magyar Kupa elődöntőjében.


MOL 202

DVTK Jegesmedvék – Dunarea Galati 12-1 (6-1, 2-0, 4-0)

Miskolc, 610 néző. Játékvezetők: Kincses, Németh, Soós, Pálkövi.
DVTK Jegesmedvék: Kiss (Adorján) – Láda, Leppanen, Pavuk, Galanisz, Magosi – Gőz, Vojtkó, Miskolczi, Hajós, Tóth – Joe, Tuominen, Sakaris, Johnston, Toulmin –Albert, Bernáth, Szopos, Ritó, Sági. Edző: Doug Bradley.
Dunarea Galati: Radu (László) – Rasulov, Lusenac, Munteanu C., Rusnak, Busbacher – Goga, Flinta, Marcus, Pál Z., Lőrincz – Durkech, Berdila, Hildebrand, Irima, Georgescu – Munteanu I., Pál Zs. Edző: Marius Trandafir.

1. harmad: 00:23: Magosi (Pavuk, Leppanen) 1-0
1. harmad: 06:16: Magosi (Pavuk, Galanisz) 2-0 emberelőny
1. harmad: 06:31: Vojtkó (Tóth, Hajós) 3-0
1. harmad: 13:22: Hajós (Miskolczi) 4-0
1. harmad: 16:28: Munteanu (Rusnák, Bushbacher) 4-1
1. harmad: 19:03: Magosi (Galanisz, Pavuk) 5-1 kettős emberelőnyből
1. harmad: 19:33: Vojtkó (Hajós, Tóth) 6-1 emberelőnyből
2. harmad: 34:28: Szopos (Ritó, Sági) 7-1
2. harmad: 39:55: Sakaris (Leppanen, Toulmin) 8-1
3. harmad: 51:40: Hajós (Tóth) 9-1
3. harmad: 52:30: Joe (Johnston) 10-1
3. harmad: 54:47: Hajós (Tóth, Miskolczi) 11-1
3. harmad: 57:14: Leppanen (Pavuk) 12-1

Doug Bradley: - Erről a mérkőzésről nem tudok és nem is szeretnék hosszan beszélni. Örülök a győzelemnek és a begyűjtött három pontnak, gratulálok a csapatnak. Készülünk a rendkívül fontos szerdai elődöntőre!

A MOL Liga állása

#
Csapat
M
GY
GYH
VH
V
SZG
KG
GK
P
1 DVTK Jegesmedvék 37 26 3 2 6 171 80 +91 86
2 MAC Budapest 37 25 2 3 7 171 84 +87 82
3 UTE 37 23 3 2 9 142 96 +46 77
4 ASC Corona Brasov 38 17 6 1 14 131 116 +15 64
5 Debreceni HK 36 18 2 2 14 147 111 +36 60
6 Dunaújvárosi Acélbikák 36 17 2 5 12 134 113 +21 60
7 Ferencvárosi TC 37 13 0 5 19 126 156 -30 44
8 Fehérvári Titánok 37 6 8 8 15 104 137 -33 42
9 Dunarea Galati 38 8 5 3 22 102 191 -89 37
10 HK Beograd 35 8 2 2 23 91 153 -62 30
11 Sport Club Csíkszereda 38 7 2 2 27 89 171 -82 27