- Hogyan lettél labdarúgó?

- Hidvégardóról származom, itt ismerkedtem meg a labdarúgás alapjaival. Sportszerető családba születtem, hiszen édesapámmal és az unokatestvéreimmel rengeteget fociztunk régebben. Akkor határoztam el, hogy én a labdarúgással komolyabban szeretnék foglalkozni. Édesapám kezdett el futsal-edzésre hordani a Vénuszhoz, majd ötévnyi futsal után kerültem nyáron a DVTK nagypályás csapatához.

- Ennyire egyértelmű volt akkor számodra, hogy te labdarúgó szeretnél lenni?

- Az iskolában kézilabdáztam, de az nem fogott meg annyira. Ahogy említettem, gyerekkoromban reggeltől estig gyűrtük egymást az unokatestvéreimmel a hidvégardói focipályán, úgyhogy egyértelmű volt, hogy ha valamit versenyszerűen szeretnék űzni, akkor az a labdarúgás. Szüleim is támogattak benne, és bár futsaloztam sokáig, mindig is ki szerettem volna magam próbálni nagypályán. Nagyon örülök, hogy nyáron megalakult a DVTK női nagypályás csapata.

- Mennyire volt számodra nehéz átállni egyikről a másikra?

- Más volt, így kellett azért idő, hogy megszokjam, megszokjuk azt, hogy ez már nem terem. Mind a pálya, mind a labda mérete különböző, és a játék szinte minden elemében változott a helyzet, amihez azért sikerült gyorsan alkalmazkodni. Ismertük egymást a csapattal már a futsalból, így ez nem jelentett különösebb problémát. Egy felkészült szakmai stábot kapott a csapat, ami szintén megkönnyítette az alkalmazkodást mindannyiunk számára. Most, hogy már túl vagyunk egy fél szezonon, kijelenthetem, jobban fekszik nekem, és jobban is szeretem a nagypályás labdarúgást.

- Milyen volt ez a fél szezon?

- A csapat szempontjából nagyon jónak ítélem, hiszen vezetjük a tabellát, nem veszítettünk mérkőzést és a gólkülönbségünk is kiemelkedőnek mondható. Azt hiszem, a szezon elején kitűzött célokat - ha így folytatjuk a tavasszal is - elérhetjük. Egyénileg rengeteget sikerült fejlődnöm. Technikailag, taktikailag is érettebb lettem, sokkal jobban, és többet használom a jobb lábamat, mint eddig.

- Január elején meghívót kaptál a magyar női „A” válogatott összetartására, ezzel te lettél az első női labdarúgója a DVTK-nak, aki a felnőtt női válogatottban szerepel. Milyen érzés volt?

- Nagyon meglepődtem, ugyanakkor nagyon örültem is. Fórizs Sándortól (a DVTK női csapatának vezetőedzője - a szerk.) tudtam meg, hogy meghívót kaptam a válogatottba, és először el sem hittem. Februárban leszek 20 éves, ráadásul még csak egy fél nagypályás szezon van a hátam mögött, így mondhatom nyugodtan, kicsit váratlanul ért. Nagyon izgultam az összetartás előtt, hogy milyen lesz. Február elején lesz a második összetartás, amire szintén meghívót kaptam, de most már sokkal nyugodtabban várom, hiszen tudom, hogy mire számíthatok.

- Milyen volt az első válogatottbeli összetartásod?

- Természetesen más típusú munka zajlott a válogatottnál, mint Diósgyőrben. Részt vettünk egy fizikai felmérésen, és edzőmérkőzést is játszottunk egy U18-as fiú csapat ellen, ahol egy félidőt játszottam balhátvédként. Szokatlan volt nyilván a közösség, de ahogy megismertem a társakat, sikerült gyorsan feloldódnom. Nagyon közvetlenek voltak velem. Tudták, hogy én vagyok az egyetlen olyan a keretben, aki sosem volt még válogatott, így igyekeztek nekem mindenben segíteni. Az edzők is nagyon segítőkészek voltak, így nagyon pozitív tapasztalatokkal tértem haza.

- Milyen rövid és hosszú távú céljaid vannak a labdarúgásban?

- A rövidtávú célom az, hogy a DVTK feljusson az első osztályba. Aztán szeretném, ha az első osztályban minél jobb helyezést érnénk el. Hosszú távú célom pedig, hogy szeretnék stabil tagja lenni a magyar női válogatottnak.

- Melyek az erősségeid és miben szeretnél még fejlődni?

- Gyorsnak számítok, valamint ballábas vagyok, ami azért nem sűrű a magyar mezőnyben. Fejlődni minden téren szeretnék, hiszen messze vagyok még attól, hogy kész játékos legyek. Mindennap azért dolgozom, hogy közelebb kerüljek a céljaim eléréséhez. Ebben segítségemre vannak az edzőim, Diósgyőrben és a válogatottnál egyaránt.

- A labdarúgás mellett a civil életben mivel foglalkozol?

- Az iskola befejeztével a Lillafüredi Sport- és Kalandpark animátoraként dolgozom. Egy nagyon jó közösségben, kedves munkatársakkal vagyok körülvéve. Ráadásul a munkámat abszolút össze tudom egyeztetni a labdarúgással, ami nagy könnyebbség számomra.