Beharangozó 2017. február 11., szombat

„Aki jobban akarja a sikert, az fog győzni”

Kedden már a Ferencváros elleni negyeddöntő első mérkőzésével folytatódik a MOL Liga a DVTK Jegesmedvék címvédő és alapszakasz győztes csapata számára. Doug Bradley vezetőedzőt arra kértük, értékelje a mögöttünk hagyott hónapokat.

„Aki jobban akarja a sikert, az fog győzni”


- Az előzetes várakozásaihoz képest, mik a benyomásai a bajnokságról az alapszakaszt követően?

- A MOL Liga szintje sokkal jobb attól, amit vártam. Ugyan az előző szezon végén láttam egy pár meccset, de erre az évadra még szorosabb lett a mezőny. Bármelyik csapat meg tudja verni a másikat, hogy ne is menjünk messzire, ezt saját bőrünkön is megtapasztalhattuk, amikor a Belgrád legyőzött minket hazai pályán. A sikerünknek az lett később az egyik kulcsa, hogy kevés ilyen váratlan vereséget szenvedtünk el a többi csapathoz képest, és a külföldi túráinkon 100%-os teljesítményt nyújtottunk. Próbáltunk valóban meccsről meccsre haladni, és mindig begyűjteni a három pontot. Sokszor tették fel a rangadók előtt azt a kérdést, hogy ezek lesznek a döntő meccsek, itt dől el a végső sorrend? Én akkor is mindig azt mondtam, hogy minden meccs egyformán fontos, minden három pontnak jelentősége van, ezért sem szeretek különbséget tenni meccsek és ellenfelek között. Összességében azt tudom elmondani, hogy a külföldi hoki szakemberek java része alulbecsüli a ligát és annak a szintjét.

- Mik voltak a legemlékezetesebb hullámhegyek és völgyek a mögöttünk hagyott időszakban?

- Ezt nehéz konkretizálni, mert augusztus óta remek formában vagyunk. Hogy ne menjek messzire, nekünk van az egyik legmagasabb győzelmi százalékunk egész Európában, megnyertük az alapszakaszt a MOL ligában és a Magyar Kupában is, de néhány meccs nem úgy sikerült, ahogy azt elterveztük. Így talán azt tudom mondani, hogy alapvetően egy hullámhegy az egész szezonunk, de Kontinentális Kupán, és a Magyar Kupa döntőjében elszenvedett vereségek fájó emlékek. Szerencsére már túltettük magunkat ezeken, és első helyen jutottunk be a rájátszásba.

- Mik voltak a legemlékezetesebb pillanatok?

- Rengeteg ilyen volt, nehéz is kiemelni egyet közülük. Talán amikor Hajós Roland gyönyörűen vett át egy korongot, passzolt Tóth Adriánhoz és a kettejük összjátéka megverte az egész védelmet és az érkező Andrew Johnstonnak csak üres kapuba kellett passzolnia, az egy igazán emlékezetes gól volt. Alapvetően edzőként mindig azt mondom a játékosoknak, hogy „lőj, lőj, lőj”, de volt néhány gyönyörű összjátékunk, amiket nem lehet tanítani.

- Mi az, amiben a legtöbbet kellene fejlődnünk a rájátszásban?

- Folyamatosan fejlődni szeretnénk. Azért dolgozunk keményen, hajtunk minden edzésen, hogy fejlődjünk. A rájátszásban mindenképpen fejleszteni szeretnénk a védekezésünkön, és javítani a rendszerünkön. Ez remélhetőleg a támadójátékban is megmutatja hatását. Alapvetően elégedett vagyok azzal, ahogy a csapat játszik. A rájátszásban az akarat és fegyelmezettség döntő faktor lesz. Aki jobban akarja a sikert, az fog győzni. Egy jó blokk, egy jó ütközés is fordulópontot jelenthet. Ezek a dolgok fájnak, akár napokig, de a kérdés az, hogy hajlandó vagy e feláldozni magad a csapatért. Én hiszek abban, hogy a mi csapatunk ilyen és a legvégén mi örülhetünk.

- Mit üzenne a szurkolóknak a rájátszás előtt?

- Elsősorban azt, hogy nagyon köszönöm az egész csapat nevében azt a bíztatást, amit kapunk. Nekünk tényleg előny a hazai pálya, hihetetlen hangulatot tudnak teremteni. Ráadásul idegenben is mindig ott vannak, ami szintén nagy előny a riválisokhoz képest. Remélem a rájátszás során is sokan fognak minket buzdítatni minden helyszínen, és arra törekszünk, hogy ezt a nagy szeretetet viszonozni is tudjuk!