- Biztos vagyok benne, hogy minden focizó fiatalhoz hasonlóan neked is minden vágyad az volt, hogy egyszer az élvonalban szerepelhess. Mikor érezted azt, hogy ez a vágy valósággá válhat?

- Amikor az előző idényben bemutatkoztam, majd meg is ragadtam a DVTK tartalékcsapatában, akkor éreztem, hogy jó úton járok, és ezt erősítette meg Horváth Ferenc akkor, amikor elvitt a spanyolországi edzőtáborba. Az edzőváltást követően reménykedtem abban, hogy ha Vitelki Zoltán újabb fiatalt vet be, akkor az én leszek. Már egy ideje az első csapattal edzek, mégis rettentően örültem, amikor megtudtam, hogy benne vagyok a DVSC elleni keretben. Vitelki Zoltán azt is elárulta a mérkőzés előtti napon, hogy nagy valószínűséggel játszani is fogok. Volt bennem némi izgatottság, de próbáltam pihenni, és fejben felkészülni a mérkőzésre.

- Milyen volt a találkozó?

- Hatalmas élmény, mégiscsak most mutatkoztam be az NB I.-ben. Az elején kicsit izgultam, azonban amikor Kassai Viktor belefújt a sípjába, elmúlt az izgalom. Az OTP Bank Ligában sokkal nagyobb teher hárul egy játékosra, és természetesen sokkal nagyobb az iram, és képzettebbek az ellenfelek ezen a szinten, emiatt jobban kell teljesíteni. Elsősorban a védekezést, a szélek lezárását kaptam feladatul. Kriston István ellátott néhány tanáccsal, Vitelki Zoltán csak biztatott, hogy nem izguljam túl a mérkőzést, csak csináljam azt, amit tudok. Bíztak bennem a társak, sok labdát kaptam, amit többnyire jól oldottam meg. Persze elkövettem néhány hibát is, ezeket kell a későbbiekben kiküszöbölni. Sokat segítettek a társak, jó volt közöttünk a kommunikáció, mert az építi az ember önbizalmát, ha dicséretet hall.

- Nem jellemző, hogy egy fiatal élete első mérkőzésén rögtön 90 percet játszik. Te hogy bírtad?

- A védőket nem szokták lecserélni, hacsak nem követnek el nagy hibákat. Engem is meglepett, hogy rögtön teljes mérkőzést kaptam, nem csak 5-10 percet, majd utána egy félidőt. Kell hozzá megfelelő kondíció, felkészültség, nekem 75-80 percig simán ment, utána már jelentkezett a fáradtság. Akkor is hajtottam, a fej és a szív vitte tovább a testet.

- Ambivalens érzésekkel jöhettél le a pályáról, hiszen életed egyik legnagyobb napja volt, mégis vereséget szenvedett a DVTK. Hogy érezted magad?

- Erre szokták azt mondani, hogy az egyik szemem sír, a másik nevet, én is így éreztem magam. A tanulságokat le kell vonni, de utána el kell felejteni ezt a találkozót, és a következő összecsapásra kell koncentrálni.

- Az idény nagy részét a DVTK tartalékcsapatában játszottad. Összesen 23 alkalommal léptél pályára az NB III. Keleti-csoportban az előző, és az idei bajnokságban.

- Az a bemutatkozás is emlékezetesre sikerült, hiszen több ezer szurkoló volt kinn a Nyíregyháza ellen a Diósgyőri Stadionban. De nem csak bemutatkoztam, hanem kivívtam a helyem a csapatban. Azóta több még fiatalabb játékos érkezett, sokat dolgozunk a minél jobb teljesítmény elérésén, és ami fontosabb, a kellő rutin megszerzésén, mert az utánpótlás és a felnőtt futball között hatalmas a különbség.

- Szerencsés játékos vagy, mert rendre sok néző előtt mutatkozol be, Debrecenben is mintegy félezer vendégszurkoló jelent meg a vendégszektorban. Mennyire befolyásolja ez a teljesítményed?

- Mérkőzés közben igyekszem kizárni a külső körülményeket, még a családtagok, barátok bekiabálásaira sem figyelek, csak a feladatra koncentrálok. Ugyanakkor felemelő érzés, ha kinézek a lelátóra, és azt látom, hogy mennyien szurkolnak a csapatnak.

- Nem lepett meg a válaszod, mert talán még senki nem látott a pályán mosolyogni, de grimaszolni sem.

- Nekem a pályán az a feladatom, hogy végrehajtsam az edző utasítását. Erre kell koncentrálnom, ha bármi elvonja a figyelmem, akkor az ront a hatékonyságon.

- Miért a 12-es mezt választottad?

- Fiatalként csak a maradékból választhattam. Az edzőtáborban még saját mezem sem volt. Decemberben születettem, és a Real Madrid balhátvédje, Marcelo is ezzel a számmal játszik, úgy gondoltam, ha neki jó, akkor nekem is megfelel.

- Annak idején jól mutatkoztál be az első csapatban, az edzőtáborban rögtön a lábteniszbajnokság-győztes csapatában szerepeltél.

- Minden apró játékot - legyen az foci a barátokkal, vagy regenerációs célú lábtenisz az első csapattal - nagyon komolyan veszek, mert azt tapasztaltam, hogy az kifizetődő. Nagyszerű társakkal sorsoltak össze, Busai Attila irányított minket, fiatalabbakat Nemes Milánnal. Sokat számított, hogy tapasztalt lábtenisz-játékos, aki rengeteg pontot szerzett a hálónál, de kellett a mi játékunk is.

- Szombaton Felcsúton játszik a DVTK. Újra Lőrincz Patrikkal a kezdőcsapatban?

- Mindig fel leszek készülve arra, hogy bármelyik csapatban is kapok lehetőséget, ott száz százalékos teljesítményt nyújtsak. Ez rajtam múlik. Hogy ez a Videoton - DVTK mérkőzés lesz szombaton, vagy a Kazincbarcika - DVTK tartalék találkozó vasárnap, az már Vitelki Zoltán döntésétől függ.

- A közelmúlt után kanyarodjunk kicsit vissza a régmúltra. Hogyan lettél a DVTK játékosa?

- Miskolci srác vagyok, Vitelki Zoltán irányításával kezdtem ismerkedni hatévesen a labdarúgással. Balázs fiával (Vitelki Balázs a DVTK U19-es csapatában játszik jelenleg - a szerk.), egy óvodába jártunk, ő csábított el edzésre. Megtetszett, és ott ragadtam. Ekkor még a nálam fiatalabbakkal készültem, majd hamarosan átkerültem a saját korosztályomba, ahol Szőke Barnabás lett az edzőm. Utána szépen végigjártam a szamárlétrát, és sorban Varsányi Zsolt, Kriston István, György Gábor, az U17-ben ismét Kriston István, az U18-ban Borbély Péter, és az U19-ben pályafutásom során másodszor Vitelki Zoltán lett az edzőm. Az NB III.-ban Sütő Szilárd vezette az edzéseket. Mindenkitől sokat tanultam, és mindannyiuknak hálás vagyok azért, hogy bemutatkozhattam az élvonalban.

- Mindig balhátvédet játszottál?

- Alapvetően igen, ballábasként ez a poszt fekszik nekem a legjobban, bár néhány alkalommal megnéztek az edzőim bal- és jobbszélsőként, és védekező középpályásként is. Nemes Milánnal jó viszonyban vagyunk, régóta ismerjük egymást, persze van egy kis presztízsharc közöttünk, mert azonos poszton játszunk. Ezért csak egy mérkőzést tudok felidézni, amikor mindketten pályára léptünk, akkor én léptem előrébb balszélsőnek.

- Mi a titka annak, hogy valaki jó balhátvéd legyen?

- Kell a megfelelő technikai képzettség, mert a modern futballban ez már egy védő számára is nélkülözhetetlen. Együtt kell élni a játékkal, olvasni az ellenfél gondolatát. Előny a gyorsaság, és persze tudni kell beadni is. Védőként elengedhetetlen az agresszivitás, mert párharcokat kell nyerni. Nekem jó az ütemérzékem, ezért bátran csúszok be, és a 173 centiméteres magasságomhoz mérten jól fejelek. Minden készségemet fejlesztenem kell, de a legfontosabb mégis az, hogy rutint szerezzek. Az NB III. sok mindenre alkalmas, hiszen ott felnőtt, sokszor egykori másodosztályú, akár élvonalbeli ellenfelekkel találkoztam. Az NB I. viszont másik szint, sokkal gyorsabbak az ellenfelek, képzettebbek, és gyorsabban kell döntést hozni, a hibát pedig jóval nagyobb százalékban büntetik. Most nekem a biztos megoldást kell választani, és ha ez megvan, akkor jöhet az extra, azaz elsősorban a védekezést kell megoldani, és csak azt követően lehet szó a felfutásról, beadásról, esetleg kapura lövésről.

- Ahogy mondtad, nem vagy magas játékos, hogyan tudod kompenzálni ezt?

- Előre gondolkodással. Amikor magasabb, gyorsabb játékossal találom szembe magam, akkor megpróbálom kitalálni a szándékát. Egy gyors játékos esetében próbálom a labdaátvételkor szerelni, indítás esetén pedig hamarabb rárajtolni a labdára. A sokkal magasabb játékosokkal szemben pedig megvárom, míg belecsúsztat, majd földre kerül a labda, és ott a gyorsaságomat kihasználva szerzem meg azt.

- Mindössze decemberben múltál 19 éves, iskolába jársz. Hogy megy a tanulás?

- Most fogok érettségizni a Zrínyi Ilona Gimnáziumban. Az utóbbi időben inkább a focira koncentráltam, aminek meg is lett az eredménye, emiatt viszont 4,45 lett az átlagom. Most azt a célt tűztem ki magam elé, hogy javítsak néhány tárgyból, és 4,5 fölé emeljem az átlagom.

Az ember egész életében tanul, először az iskolában, de utána sem szabad abbahagyni. Szeretek tanulni, vannak komolyabb céljaim, szeretnék továbbtanulni. A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szakára adtam be a jelentkezésemet, matematika, angol és történelem tantárgyak kellenek a szakhoz. Reálisnak érzem az esélyeimet, de a hátra lévő pár hónapot még meg kell nyomni.

Az még a jövő zenéje, és komoly döntési helyzet lesz, hogy ha felvesznek és a DVTK első csapatában is számítanak rám, akkor függesszem fel az egyetemi tanulmányokat, esetleg próbáljam meg párhuzamosan csinálni mindkettőt. Jelen pillanatban úgy gondolom, a két dolgot nem lehet egyformán magas színvonalon teljesíteni, mert ha az edzés után állok neki a tanulásnak, akkor az élsportolók számára olyan fontos pihenésből veszek el, ami kihat a teljesítményre.

- Szinte kivétel nélkül mindenki Mogyinak hív, honnan származik a beceneved?

- Szőke Barnabás nevezett el, mert már akkor is én voltam a legkisebb a csapatban, de láthatott bennem valami keménységet. Olyannyira elterjedt a becenevem, hogy évekkel később egy tornán, amikor gólt lőttem, és a jegyzőkönyv kedvéért kérdezték a csapattársaimtól, hogy mi a nevem, komoly feladat elé állították őket.