Az elektronikus sport (röviden e-sport) résztvevői professzionális módon, versenyszerűen foglalkoznak az egyes videojátékokkal, ebből fakadóan a játékos megjelölés mellett e-sportolóknak is nevezik őket. Az e-sportban versenyzőknek – hasonlóan például a sakkhoz -, a komoly szellemi igénybevétel mellett fizikailag is felkészültnek kell lenniük.

Bár hazánkban egyelőre még viszonylag szűk réteg számára ismert ez a sportág, határainkon túl már hatalmas tömegek, teltházas stadionokban figyelik a játékosok kattintásait. A mérkőzések élő közvetítései nem ritkán több tízezres közönséget vonzanak, a videó-megosztó portálokon sokmilliós nézettséget érnek el a játékosok által feltöltött videók, és egyes országokban pedig már külön sportlétesítményeket építenek ennek a szenvedélynek hódolva. A legjobb versenyzők – más versenysportokhoz hasonlóan – jelentős pénzdíjakért is versenyeznek (amelyek akár a wimbledoni tenisz grand slam díjazását is meghaladhatják), sőt néhány éve már profi ügynökségek képviselik a kiemelkedő játékosokat is.

- Örömmel köszöntjük a DVTK Családban az e-sport képviselőit. - mondta Szabó Tamás, a DVTK ügyvezetője. - Innovatív sportklubként fontos számunkra, hogy a hagyományos értelemben vett sportolási, versenyeztetési lehetőségek mellett teret biztosítsunk az olyan új kezdeményezéseknek és platformoknak, amelyek a társadalom egyre szélesebb rétege számára elérhetőek. Azt gondoljuk, az e-sport is ilyen. Sok külföldi példa támasztja alá, hogy ez a tevékenység ma már messze nem pusztán szórakozás, létezik ugyanis az a szintje, amely már egyértelműen sportnak, élsport minősül. A DVTK számára pedig, mint az online jelenlétet tekintve egyik vezető hazai sportklub számára fontos az e-sport mellé állni. A szakág jellegéből fakadóan az e-sport az internet révén a távolból is építheti, erősítheti a piros-fehér szimpatizánsok közösségét, ami regionális klubként kiemelten fontos számunkra. Külön öröm, hogy az új szakosztály szakmai irányítójának azt a Telegdy Zoltánt sikerült megnyernünk, aki közel két évtizede mozgatórúgója a miskolci számítógépes- és videójátékos közösségnek.

- A DVTK döntése nagy lehetőség a Magyar E-Sport mozgalom számára. A köztudatban egyre többen elismerik a professzionális számítógépes játékokat sporttevékenységnek, a játékosokat pedig mentális felkészültségük alapján is sportolóknak, mégis - ahhoz, hogy a magyar sportélet is elfogadja - hiányzott egy ilyen nagynevű és múltú sportklub támogatása. - mondta el Telegdy Zoltán, a DVTK e-sport szakosztályának szakmai vezetője.

Az e-szakosztály létrehozásával olyan fiatalokat szeretnénk elérni, akik kedvet és elhivatottságot éreznek magukban ahhoz, hogy képviseljék a nagy múltú DVTK sportegyesületet hazai és nemzetközi rendezvényeken egyaránt. A DVTK elsősorban a futball, kosárlabda, illetve a jégkorong sportágakhoz kapcsolódó játékokat, játékosokat karolja fel egyesületi keretek között. A nagy nyugat-európai klubok közül már szinte mindegyik elindított e-sport szakosztályát és ugyanúgy igyekeznek magukhoz csábítani a legjobb játékosokat, mint ahogy az többek között a labdarúgásban is tapasztalható évről-évre. Büszkék vagyunk arra, hogy a tradicionális magyar sportklubok közül elsőként a DVTK égisze alatt indult e-sport szakosztály.

Az ESWC FIFA 17 világbajnoki döntője: