A 2016/2017-s szezonban 41 találattal lettél az NB II-es bajnokság gólkirálya, amiért megkaptad a napokban átvehetted a gólkirálynői címet.
- Nagy megtiszteltetés számomra, hogy megkaptam ezt a díjat. Ez az elismerés is azt mutatja, hogy az előző évben is egy jó csapat voltunk, hiszen ez a gólkirálynői cím nem csak egy emberről szól, hanem az egész csapatról. A csapattársaim szerezték meg a labdát, ők szolgáltak ki, és ez azt is jelenti számomra, hogy nagyon bíznak bennem. Ezért csak köszönettel tartozom mindenkinek.

Ez a nagy bizalom nem jelent terhet számodra, hiszen mindössze 16 esztendős vagy?
- Egyáltalán nem jelent terhet, sőt. Számomra pozitív az, hogy fiatal korom ellenére ilyen dolgokat várnak el tőlem, és ezeket mindig próbálom is teljesíteni. Szeretnék az a játékos lenni, akiben bíznak a többiek, és akiről hiszik azt, hogy eltudja dönteni a mérkőzést. De ez is ugyanúgy csapatmunka, amiben nagyon jók vagyunk.


Térjünk egy kicsit vissza a pályafutásod elejére, egészen a kezdetekig. Hogyan lettél labdarúgó?
- Sportszerető családból származom. Édesapám is labdarúgó volt, a nővérem is elkezdett focizni és így valahol természetes volt, hogy én is focista leszek, hiszen ugyanúgy folyamatosan jártam velük a focipályára. Eleinte labdát szedtem, és beleszerettem a labdarúgásba. Szép lassan pedig az életem részévé vált.

A magyar leány utánpótlás válogatottnak egyik meghatározó tagja vagy, és te vagy az U17-es válogatott csapatkapitánya is. Ez milyen érzéssel tölt el?
- Hatalmas megtiszteltetésnek érzem a válogatott szereplést, hiszen nem mindenki húzhatja magára a címeres mezt. Külön megtisztelő, hogy a nemzeti csapat kapitánya is lehetek. Pontosan ezért, mert én ezeket el tudom magamról mondani, példát szeretnék állítani a fiatalok elé, és egy példakép szeretnék lenni számukra.

Hol tartasz ennek a példaképpé válásnak az útján?
Egyelőre nagyon az elején. Vannak előttem nagyon nagy célok, de ezeket kisebb állomásokra bontjuk természetesen. Fiatal vagyok még, bőven van hová fejlődnöm, és azért dolgozom nap, mint nap, hogy sikerüljön elérnem azokat a dolgokat, amiket kitűztem magam elé. A szüleim nagyon sokat segítenek ebben, és akik támogatnak, mind azt szeretnék, hogy egyre jobb és jobb legyek.


Milyen jövőkép van előtted, hová szeretnél eljutni?
- Nem csak profi labdarúgó szeretnék lenni, hanem igazi top játékos. Nincs előttem példakép, hogy kihez szeretnék hasonlítani, mert olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy az öltözőn belül olyan emberekkel vagyok körülvéve, akiktől nagyon sokat tanulhatok. Ők is profik, ők is példaképek számomra.

Két éve még a DVTK női utánpótlásában szerepeltél, tavaly már az NB II.-es felnőtt csapatban, idén pedig már az élvonalban léphetsz majd pályára. Amellett, hogy te fejlődsz, a csapat is előre lép.
- Valóban folyamatosan fejlődünk és fejlődni szeretnénk. Egyre jobb és jobb csapat akarunk lenni, hiszen még csak most jutottunk fel az élvonalba, ahol komoly céljaink vannak. A csapaton belüli légkör nagyon jó. Az öltözőben jó az arány a rutinosabb és a fiatal játékosok között. Csapaton belül is tudunk rengeteget tanulni egymástól, ami abszolút pozitívum.

Mivel lennél elégedett a szezon végén?
- Egyénileg nem tűztem ki magam elé célokat. A csapattal mindenképpen szeretnénk az első öt közé kerülni, és remélem ehhez nekem is sikerül majd jó és eredményes játékkal hozzájárulnom.