A vasárnapi Magyarország - Portugália válogatott mérkőzés előtt a Magyar Labdarúgó Szövetség "Szurkolói Falut" alakított ki a Budapest Parkban, ahol különböző programok szórakoztatták az egybegyűlteket. Ennek keretében meg lehetett ismerni néhány parasportot: volt ülőröplabda bemutató, bemutatkozott a téli paralimpiára készülő sícsapat, és a DVTK labdarúgói közösen fociztak a vak és látássérült focistákkal. Természetesen Bacsa Patrik, Kitl Miklós és Nemes Milán szemét kötés takarta.

- Szerencsére rendben van a szemem, most szembesültem vele, hogy milyen nehéz lehet látás nélkül élni - mondta el Kitl Miklós. - Minden tiszteletem a vak és látássérült sportolóké, akik fogyatékosságukkal is fociznak! Bevallom őszintén, bekötött szemmel esélyünk sem volt ellenük az egy az egy elleni játékban, akár védőt, akár támadót játszottunk, úgy csaptak be minket, ahogy szerettek volna. Elszántságuk, akadályt nem ismerő hozzáállásuk példa lehet számunkra is.

A DVTK számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás, ezért a későbbiekben is segíteni szeretnénk a vak és látássérült embereket.